szerző:
Eduline
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Idén először rendez saját szervezésű fesztivált a Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) Keszthelyen. Ilyen programokkal várják az érdeklődőket.

A DOSZFESZT programjaira - 2019. augusztus 15-18. között - szeretettel várnak minden doktoranduszt, doktorjelöltet, fiatal oktatót és kutatót, illetve a mester szakos hallgatót, szakkollégist, a TDK-sokat is. Hiszen a zenei programok mellett lesznek magyar és angol nyelvű előadások az elérhető ösztöndíjakról, a doktori képzés útvesztőiről vagy éppen a publikációs lehetőségekről.

Rendezvény szakmai részének fókuszában a mesterséges intelligencia és az innováció lesz - írják közleményükben.

Ezek a fesztiválok várnak még rátok a nyáron: árak és fellépők

Bár sok fesztiválon túl van már ez a nyár, azért a fesztiválszezon még közel sem ért véget - mutatjuk, melyiken tudtok még részt venni a nyár utolsó hónapjában.

Az előadások mellett, turisztikai és sportprogramok közül is választhattok. A fellépők között pedig ott lesz a F!SH, Vastag Csaba, a Zeneművészeti egyetemisták rézfúvós együttese, Magidom és az Animal Cannibals is.

Ha szeretnétek még több infót a fesztiválról, akkor nézzétek meg a DOSZFESZT Facebook-oldalát, illetve eseményét, instagram-oldalát, vagy a weboldalukat.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.