“Hét éve együtt vagyunk, s nem lehet megunni. Teljesen újnak érződik, mint egy új győzelem, s ha nem ezekről a fiúkról és a gyárban lévőkről lenne szó, nem is jöhetett volna létre. Egész végig a határon autóztam.” – szögezte le Hamilton, majd hozzátette. “Az igazat megvallva, nem tudtam, hogy be tudom-e hozni a 19 másodperces hátrányt, a gumik koptak én meg csak nyomtam és nyomtam a gázt. Minden kör időmérős körnek tűnt. Ha Niki (Lauda) ma itt lenne, kalapot emelne.”

Napos, meleg idő, tömött lelátók fogadták a 34. Magyar Nagydíjon rajthoz álló Forma-1-es pilótákat. Mivel a magyar pályán viszonylag nehéz előzni, mindenki azt várta, hogy a Forma-1-es pályafutása során első alkalommal az élről rajtoló Max Verstappen és a két Mercedes-pilóta között dől majd el a végső sorrend. Valtteri Bottas ezúttal sem volt szerencsés, s ez fájdalmas eredményt is hozhat majd a finn pilóta számára.

Bottas még a verseny elején a második helyért vívott csatát Hamiltonnal, mikor összeért a két autó és a finn autójának hátsó szárnya megsérült. Hamilton ekkor a második helyre állt, miközben Bottas rengeteg helyet vesztett és bement a bokszba új szárnyért. Végül a nyolcadik helyre tudta célba vinni az Ezüst Nyilat. A hétvégi futam utáni nyári szünetben dől el a finn pilóta sorsa a Mercedesnél. Esteban Ocon a hungaroringi paddockban is feltűnt, ezzel emlékeztetve mindenkit, hogy tűkön ülve várja már a tehetséges francia pilóta, hogy mikor állhat ismét rajthoz a Forma-1-ben, ha lehet a Mercedesnél.

Verstappen sokáig az élen tudott maradni a kilátogató rengeteg narancsruhás holland rajongója legnagyobb örömére. A gumijai azonban nagyon elfogytak a sötét hungaroringi aszfalton, s mikor Hamiltont váratlanul behívták a bokszba és közepesekre cserélt a 48. körben, eldőlni látszott a csata. Annyira gyors lett a brit, s annyira lassú a holland a kopó gumikon, hogy végül a Mercedes pilótája könnyedén előzött és az élre állt. Ott is ért célba. Hiába ment be friss gumikért Verstappen, az már nem segített rajta. A Mercedes, Red Bull és Ferrari fölény ezúttal olyannyira meghatározó volt, hogy gyakorlatilag az első négy helyezett mögött mindenki körhátrányban tudott csak célba érni.

https://twitter.com/F1/status/1158102806584320001

Miközben a Mercedes elhúzott a konstruktőri ponttábla élén, addig a Ferrari második helye veszélybe került, mivel a Red Bull erősen megközelítette. Verstappen biztos pontszerző az idei szezonban, mégha csapattársa, Pierre Gasly viszonylagosan bajban van. Németországban kiderült, hogy a francia helye a szezon végéig biztos a csapatnál, bár Gasly most a hatodik helyet szerezte meg. Carlos Sainz megelőzte a McLarennel. A spanyol pilóta nagy meglepetés a McLarennél. Senki sem gondolta volna a csendes versenyzőről, hogy ennyire jól szerepel majd az idei szezonban. Az ötödik helyért járó értékes pontokkal utazhat el nyári pihenőjére. Lando Norrisnak, Sainz csapattársának, sem kell üres kézzel távoznia a ringről. A fiatal brit a kilencedik helyet csípte meg. Alexander Albon ismét nem zárja eredménytelenül a versenyt. A Toro Rosso tehetsége ért célba az utolsó pontszerző helyen, a tizediken.

A Forma-1-es csapatok újfent nálunk kezdik meg a nyári szünetet. Rá is fér már a március óta utazó Forma-1-es cirkusz tagjaira a pihenés. Folytatás 2019. szeptember 1-jén, a Belga Nagydíjjal, a legendás Spa-Francorchamps-i pályán.

2019-es Magyar Forma-1-es Nagydíj eredménye
1. Lewis Hamilton Mercedes 1:35:03.796
2. Max Verstappen Red Bull + 17.796
3. Sebastian Vettel Ferrari + 1:01.433
4. Charles Leclerc Ferrari + 1:05.250
5. Carlos Sainz McLaren + 1 kör
6. Pierre Gasly Red Bull + 1 kör
7. Kimi Raikkönen Alfa Romeo + 1 kör
8. Valtteri Bottas Mercedes + 1 kör
9. Lando Norris McLaren + 1 kör
10. Alexander Albon Toro Rosso + 1 kör
11. Sergio Perez Racing Point + 1 kör
12. Nico Hülkenberg Renault + 1 kör
13. Kevin Magnussen Haas + 1 kör
14. Daniel Ricciardo Renault + 1 kör
15. Danyiil Kvjat Toro Rosso + 2 kör
16. George Russell Williams + 2 kör
17. Lance Stroll Racing Point + 2 kör
18. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo + 2 kör
19. Robert Kubica Williams + 3 kör
20. Romain Grosjean Haas Nem ért célba

A világbajnokság eredménye a Magyar Nagydíj után
Pilóták:
1. Lewis Hamilton 250 pont
2. Valtteri Bottas 188 pont
3. Max Verstappen 181 pont
4. Sebastian Vettel 156 pont
5. Charles Leclerc 132 pont
6. Pierre Gasly 63 pont
7. Carlos Sainz 58 pont
8. Kimi Raikkönen 31 pont
9. Danyiil Kvjat 27 pont
10. Lando Norris 24 pont

Konstruktőrök:
1. Mercedes 438 pont
2. Ferrari 288 pont
3. Red Bull 244 pont
4. McLaren 82 pont
5. Toro Rosso 43 pont
6. Renault 39 pont
7. Alfa Romeo 32 pont
8. Racing Point 31 pont
9. Haas 26 pont
10. Williams 1 pont