Bomba robbant a talpam alatt
2019. augusztus 02. írta: Bangkok Charlie

Bomba robbant a talpam alatt

A reggeli kávé életmentő. Ma reggel ez szó szerint értendő volt, mert a kávéért álltam sorba, amikor az első bomba robbant - tőlem 80 méterre. A második bombával már nem volt ekkora szerencsém, mert pont a talpam alatt robbant. De ne rohanjunk ennyire előre. Bangkok Charlie már megint a bangkoki események közvetlen közelében volt. Pedig tényleg nem keresem a bajt. Ma reggel a Chong Nonsi skytrain állomásnál volt találkozóm, korán érkeztem, sebaj, iszunk egy kávét. Kicsit bosszankodtam, hogy csak egyetlen kávés van fent és vagy 5 ember állt sorba. Vártam vagy 6-7 percet mire sorra kerültem, ekkor hatalmas durranás rázta meg a levegőt. Mindenki ijedten nézett körbe a skytrain hídján, páran odafutottak a korláthoz és az utat nézték. De nem láttak semmit. Én magamban közben mondtam, ez sajnos nem durrdefektnek hangzott, hanem határozottan valamiféle robbanás volt.

Az elmúlt 15 évben Bangkokban volt szerencsém végig tudósítani elég közelről egy csomó válsághelyzetet - katonai puccs, sárgainges tüntetések, pirosinges városfoglalás -, sajnos többször is hallottam már hasonló robbanást. A találkozási pont a Mahanakorn torony előtt volt megbeszélve, így pár perccel a durranás zaja után elindultam erre kávéval a kezemben. Ott már láttam, hogy megvan a tetthely, a toronyház előtti parkoló szélénél hiányzik egy jó darab a bokorból. Biztonsági őrök és építőmunkások óvatosan kíváncsiskodtak, én is lementem gyorsan, hogy csináljak pár fotót közelről, na meg hátha kiderül mi történt. Azt egyik biztonsági őr mondta thaiul, hogy nem tud semmi biztosat, de szerinte valami elektromos doboz robbanhatott fel. Közben azért láttam, hogy a közelben álló fehér autó oldalán repesznyomok vannak, plusz az emberek is mutogatnak a magasba, fent az ablakokat mintha valami golyószóróval sorozták volna meg. Nem nézett ki jól egyáltalán. Egy ember sántikált, szerencsére csak könnyebben sérült meg, őt elvitték gyorsan motorral. A robbanás óta eltelt vagy 15 perc, azon csodálkoztam, rendőrök sehol, csak a biztonsági őrök pakolták ki a helyszín köré a műanyag bójákat. Én meg visszamentem a magasvasút hídjára, a járda fölött álltam, vártam a csoportomat. A hídra támaszkodva néztem a helyszínt, amikor jött a második robbanás. Azonnal visszakaptam a fejem, jött felfele a füst. Pont alattam volt. A híd járdája védett meg. Akkor jött futva a skytrain biztonsági őrsége, csak páran voltunk ott, de visszatereltek mindenkit a skytrain állomásra. Csináltam még gyorsan pár képet a helyszínről. Ekkor érkezett meg az első motoros rendőr. Mindkét robbanó szerkezet az út melletti bozótosban volt elrejtve. Bár nem vagyok bombaszakértő, de tényleg úgy tűnik, mintha csak riadalmat akartak volna kelteni. Nagyot szólt, közel voltam, de nem fájt a fülem utána, csak csengett egy darabig. Viszont hozzá kell tenni azt is, hogy a reggeli csúcsforgalom idején történt, s amíg az első bomba félreeső helyen volt, a második szerkezet viszont már pontosan a járda mellett - szerencse, hogy éppen nem gyalogolt ott senki. Egyébként nem tört ki semmiféle pánik, néhányan ijedten szaladtak az ellenkező irányba, a robbanás után jött a kíváncsiskodás.

 

chong_nonsi_sajat2.jpg

Pont a talpam alatt robbant a bomba.

 

chong_nonsi_sajat5.jpg

Az első bombarobbanás helyszíne.

 

chong_nonsi_sajat6.jpg

Mahanakorn Tower - Thaiföld legmagasabb épülete előtt történt a két robbanás.

chong_nonsi_sajat7.jpg

Az első robbanás utáni percek, csak a biztonsági őrök és építőmunkások.

 

chong_nonsi_sajat_golyok.jpg

Golyónyomok a magasban.

A vízjeles fotók természetesen mind sajátok, az eset után készültek, az elsők között fotóztam, még a hatóságok megérkezése előtt. Később a hírekben láttam, hogy ma Bangkokban három helyszínen összesen hat bomba robbant - ez a kettő a Chong Nonsi megálló alatt, egy pingpong bomba a Rama 9 út melletti kisutcában - két városi közalkalmazott takarító sérült meg könnyebben itt -, valamint három szerkezet robbant a kormányzati ügyfélszolgálati központban Chaeng Wattanában. Utóbbi helyszínen volt egy negyedik robbanószerkezet is, ami szerencsére csődöt mondott. Thaiföld miniszterelnöke Prayuth Chan-O-Cha - a korábbi katonai junta vezetője -, azonnal nyilatkozatot adott ki, hogy sürgősséggel vizsgálják ki a robbantásokat, valamint fokozzák a biztonsági intézkedéseket. Jelenleg egyébként Bangkokban épp ASEAN csúcs van, ahol kelet-ázsiai országok vezetőivel találkozik Mike Pompeo amerikai külügyminiszter.

chong_nonsi_bomb_police.jpg

chong_nonsi_bomb_police2.jpg

chong_nonsi_bomb_police_bangkokpost.jpg

chong_nonsi_bomb_press_bangkokpost.jpg

Csütörtök este egyébként már mondhatni volt előzménye a pénteki eseményeknek: a Siam állomás közelében a Rama I. utat kellett lezárni, mert a thai rendőrség központja előtt két személy elég gyanús módon elhelyezett egy furcsa csomagot. A tűzszerészek utána kinyitották a hengeres tartályt, volt benne elektronika, de robbanó anyag nem. A kamerafelvételetek végignézve pedig beazonosítottak két személyt, akik a helyszínt elhagyva a közeli plázában átöltöztek, majd taxit váltva és újra átöltözve jutottak el a Mo Chit buszpályaudvarra. A két férfit végül Chumponban tartoztatták le, Dél-Thaiföldre tartottak, ahol a Malajziával szomszédos tartományokban sajnos rendszeresek a mai napig a bombamerényletek. A két férfi tagadta, hogy bármi közük lenne az esetekhez, de a rendőrök okkal gyanakodnak.

chongnonsi_poster_1.jpg

A péntek reggeli robbantások után pedig délután szinte óránként jöttek a hírek gyanús csomagokról, nőtt az éberség. Először az igen forgalmas Silom úton lévő Sala Daeng skytrain megálló egyik lépcsőjét zárták le egy gyanús doboz miatt, végül a tűzszerészek kinyitották – nem volt benne semmi. Ezt követően a virágpiac melletti kikötő molót kellett lekordonozni egy magára hagyott fekete hátizsák miatt, itt később szerencsére feltűnt a turista, aki sűrű elnézéskérések mellett mutatta meg, nincs semmi különös a hátizsákjában, csak egyszerűen ott felejtette a csomagját.

saladaeng1_1.jpg

saladaeng2_1.jpg

saladaeng3_1.jpg

saladaeng4_1.jpg

yodpiman_bag_1.jpg

*

Érdemes a Bangkok Charlie Facebook oldalra feliratkozni, vagy a Twitter folyamot követni, mert ott szerepelnek mindig a legfrissebb hírek, röviden

*

Szállásfoglalás magyarul: Agoda vagy Booking.com Neked nem kerül többe, de a blogot támogatod vele

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

invalid user name 2019.08.03. 15:59:29

de akkor ezek tényleg pici bombák voltak, max néhány tíz gramm töltet, fojtás alig, repeszek alig.

Disztopia 2019.08.03. 15:59:50

Thaiföld napjainkban egy belső feszültségekkel teli ország. A déli régiókban (Pattan) iszlamista csoportok destabilizálják a helyzetet (noha országosan csak 5% a muszlimok aránya). Északon kínai etnikumok követelnek nagyobb szabadságot, a fővárosban és környékén a kábítószer-kereskedelem és a szexturizmust működtető prostitúció a meghatározó, mindenhol jelentősek az alvilági szervezetek és az ország nem találja a demokráciához vezető utat, a nemrégiben megkoronázott X. Ráma király erőfeszítései ellenére sem.

Kivancsi 2019.08.03. 16:00:05

jol van megnyugodtam azt mertem feltételezni hogy vmi megvadult budhista csoport probalkozik..... de nem a tortenet a szokasos pukkantas utan huztak a beluket le délre malajzia felé.... szoval akkor megint csak a beke vállasainak hivei pukkantottak kavarjak a fost mindenfelé a malaj-indonez ordog tengelyebol probálkoznak Fulopszigeten is.... haborut vivnak ellenuk Duderte kereszteny erői!

Kelly és a szexi dög 2019.08.04. 05:52:31

Csak a Nana Plaza felé ne menjenek!

Ursus Arctus 2019.08.04. 05:52:24

@A Mester_: Érdekes, hogy szinte mindenhol, mindig a muszlimok okozzák a bajt.
süti beállítások módosítása