Bloggerképző 30 napos kihívásánál jó le vagyok maradva. Már meg sem tudom számolni, hány bejegyzéssel vagyok adós. Na de töretlenül hozom ám és majd visszamenőleg is igyekszem pótolni. Ma megint egy igen rázós, nehéz téma a napi penzum. Alaposan megizzasztott, mondhatnám!

Valami hiányzik

Én egy kicsit máshogy közelíteném meg a mai témát. Sok ember hiányzik az életemből. Szólhatna akár erről is a cikk, bármelyikükről. De másvalami jobban hiányzik nekem.

Hiányzik az anyaság előtti énem, aki bármit csinálhatott bármikor, szabadon, korlátok, megkötések nélkül. Nem kaptam a "mit illik és mit szabad anyaként" szemrehányásokat idegenektől.  Az a teljeskörű szabadság, amikor még senki nem próbált beleszólni abba, milyennek is kellene lennem, főleg nem az utca embere, aki ismeretlenül is pálcát tör felettem azért, mert anya vagyok és a szemében valamit rosszul csinálok. Érdekes, ezt fiatalként nem tapasztaltam, csak várandóságom kezdetén. 

De hiánycikk például a szabadidőm is, az akkori magabiztosságomról nem is beszélve. Te jó ég, hogy az utóbbi hová lett menet közben vajon? Hol hagyhattam el?

Hiányzik néha az is , hogy csak a magam ura legyek, ne tartozzak senkiért se felelősséggel. Hibázhassak anélkül, hogy egy-két-három kis életre és egy másik nagyéra ne legyen totálisan végzetes a ballépésem. 

Hiányzik a tánc, a sport, amit akkor végezhettem, amikor csak akartam, sosem előre megtervezve, időre és korlátok közé szorítva. Mikor az itthoni tornának nekikezdve nem lógott még senki rajtam vagy mászott át alattam.

Hiányzik az az olvasási idő, mikor büntetlenül reggelig olvashattam, mit sem törődve a következményekkel, nem törődve azzal, mi van a külvilágban, csak a könyvben történtekre koncentrálva. Most meg? Két-három óra olvasás után kizökkenek és a másnapi táskák szemek jutnak eszembe és a bamba, álmos tekintetem, miközben a gyerek épp szétszedik a lakást. Így gyors be is fejezem az aktuális olvasmányom ebbéli történettől tartva.

Az a majdnem hibátlan test, ami akkor volt még, így múlt időben, ami talán sosem volt, de szintén hiányzik. Nem a mostani, kicsit megnyúlt, itt kicsit kerekded, ott épp gömbölyded, máshol csak kicsit csíkos vagy nagyon.

Majdnem kifelejtettem a férjemmel közösen áttáncolt éjszakákat, a jó kis pincebulikat hétvégente. Néha jó lenne újra bohó fiatalnak lenni és csak a ma éjjelnek élni, nem csak egy-egy délutánt, estét lopni magunknak közösen.

És hogy feledhetném a régi barátokat, akikkel éjszakákat csavarogtunk át, borozgattunk és kártyáztunk, terveztük megváltani a világot, de a gyerekes létünk már nem fért bele nekik...

Hiányzik néha az az önzés, amikor csak magamra költhetek pénzt, szánhatok annyi időt, amennyit szeretnék, és nem azon agyalok, hogy ebből mit vehettem volna nekik, mit tudtunk volna e helyett csinálni együtt.

A legjobban hiányzó dolgot legvégére tartogattam. Néha annyira hiányzik egy egész napos csend, ami ritka holló nálunk:)

Hiányoznak ezek mind, de nem bánom, megvagyok így is, nosztalgiával gondolva az elmúltra és előre tekintve a jövőbe kissé időhiányosan, gömbölydeden, csíkosan, ám boldogan. Így leírva már banálisan hangzik mind és annyira nem is hiányzik, csak egy kicsit.

ReAd-blog