Ez a cikk több mint 1 éve frissült utoljára.  A benne lévő információk elavultak lehetnek.

„Hatéves koromtól fociztam” – Valóra váltotta gyermekkori álmát, felhúzta a válogatott mezét Istenes Bence – fotók

2019. júl 27. 18:15
Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Istenes a gólja után, jól játszott a műsorvezető

Istenes a gólja után, jól játszott a műsorvezető

Moszkva – Gyerekkori álmát váltotta valóra Istenes Bence (32).

Az RTL Klub sztárja a művészválogatottal bronzérmet szerzett az oroszországi Art Football elnevezésű világversenyen, amely a műsorvezető szerint olyan volt, mintha egy igazi vb-n húzta volna fel a nemzeti mezt.

– Hatéves koromtól fociztam, több mint 20 éven át volt ez a sport komolyan, versenyszerűen az életem része – kezdett bele Istenes Bence, aki elárulta, hogy ugyan a művészlabdarúgó-világbajnokság elsőre nem tűnik komoly versengésnek, alaposan meg kellett harcolniuk a harmadik helyért.

– Az összes csapatban voltak olyan játékosok, akik komoly sportolói múlttal rendelkeztek, és igazán jó focisták voltak. Ráadásul kétnaponta játszottunk, ami azért alaposan kimerítette a csapatot. De minden percét élveztük, mert tényleg olyan volt, mint egy igazi világbajnokság. Volt csapatbuszunk, jött velünk egy orvos, aki ott volt, ha valakinek akadt valamilyen sérülése. Együtt ettünk, és minden meccs előtt komoly taktikai megbeszélést is tartottunk, szóval komolyan vettük – sorolta mosolyogva Istenes, aki megható pillanatokat is átélt.

A magyar művészválogatott az oroszországi világbajnokságon

A magyar művészválogatott az oroszországi világbajnokságon

– Amikor a meccsek előtt nemzeti mezben hallgattuk végig a magyar himnuszt, az semmihez nem fogható. Tényleg olyan volt, mint ahogy anno kiskoromban elképzeltem, hogy egyszer majd egy nagy csapatban játszom – emlékezett vissza a műsorvezető, aki azt is hozzátette, még egy nagy álom valóra vált a moszkvai versenyen: egy példaképével is együtt rúghatta a bőrt.

– Minden csapatban lehetett két egykori profi futballista, nálunk az egyik Lisztes Krisztián volt. Hatalmas élmény volt, hogy egy csapatban játszhattunk – mondta Istenes, aki Németországba költözése miatt nem tud olyan aktívan részt venni az edzéseken, éppen ezért volt olyan csapattársa, akit nem ismert korábban.

Bence (balra) Lisztes Krisztiánnal is együtt játszott

Bence (balra) Lisztes Krisztiánnal is együtt játszott

– Bevallom, a fél csapatot nem ismertem, de erre is jó volt Moszkva, hogy mindenkivel lehetett ismerkedni – árulta el Bence, aki ha nem focizik, akkor is aktívan sportol. 

Gólt is lőtt

A Zombori Zalán által irányított, művészekből és exlabdarúgókból álló csapat a csoportmeccsek során Szerbia ellen 0-0-s döntetlent, Szlovénia ellen 2-0-s győzelmet, Kirgizisztán ellen pedig Istenes Bence góljaival 4-2-es győzelmet aratott, és elsőként végzett a kvartettben. Az Argentína elleni elődöntőben ugyan alulmaradtak 3-2-re, de a bronzmeccsen a labdarúgó Lisztes Krisztián parádés góljával nyertek Irán ellen 2-1-re, amivel megszerezték a világbajnoki érmet.

Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Blikk friss híreit a Google hírfolyamához

Neked ajánljuk

Iratkozz fel hírlevelünkre, legyél képben!
blikk tablet
Nem akarsz lemaradni?
Azonnal tudni szeretnél mindenről, ami fontos? Csatlakozz, mi mindenről értesítünk, ami tényleg számít!
Miért jó ez Neked? 1. Mert képben leszel a nap legfontosabb sztorijait illetően 2. Megkapsz mindent, hogy nagyon jól szórakozz 3. Nem maradsz le a hírekről, nem szalasztod el a lényeget

A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.

istenes bence válogatott Magyar Oroszország Moszkva bronzérem