Filmelemzések, vélemények és kritikák

Filmworlds

A legjobb mozifilmek a nyár második felére [59.]

2019. július 27. - Fortress

Telik a nyár, a nyakunkon az augusztus, mi pedig a nyaralási lehetőségek kihasználása után, a légkondis mozik hűvösébe invitáljuk mindazokat, akik egy-egy jó filmmel szeretnék kiegészíteni szabadságuk programjait. Hat alkotás, melyek közül kettő akciófilm, egy krimi, kettő horror egy pedig vígjáték. Ami közös bennük: jó szórakozást ígérnek számunkra.

Hobbs & Shaw

hobbs_shaw.jpg

Rögtön az augusztus elsején kerül a magyar mozikba a Halálos iramban filmek legújabb epizódja, mely nyolc látványos alkotás után még mindig jó szórakozást ígér az akciók, verekedések és autós üldözések szerelmeseinek. David Leitch, aki az első John Wick mozival és a Deadpool 2-vel már bizonyította, hogy akciófilmek terén a legkevésbé sem kezdő, ezúttal is kitett magáért: egy iszonyú látványos produkciót rakott össze, melyhez megint megnyerte Dwayne Johnsont és Jason Stathamet.

Volt egyszer egy ... Hollywood

hollywood.jpg

Nagyon sokan várják már tűkön ülve Quentin Tarantino legújabb krimi-thrillerét, ezúttal Margot Robbie, Leonardo DiCaprio és Brad Pitt főszereplésével. A sztori 1969-be repít vissza bennünket, az amerikai filmipar hollywoodi fellegvárába, ahol egy állását elvesztett színész (Di Caprio) és egy talpraesett kaszkadőr (Brad Pitt) útkeresését kísérhetjük nyomon, Tarantino sajátos humorával és helyzet-komikumával "megfűszerezve". Augusztus 15-én nézhetjük majd meg ezt az igazi "filmcsemegét".

47 méter mélyen 2

47meters2.jpg

Két éve, Johannes Roberts egy ütős cápás-horrorral lepett meg bennünket, mely felborzolta idegeinket. Bár az alkotás kapott hideget-meleget és sikere nem mindenkinél volt egyértelmű, mi izgalmasnak találtuk és jó hírként fogadtuk a folytatást is. Ezúttal nem két csinos leányzó, hanem egy 5 fős kis búvárcsapat életéért rághatjuk tövig körmeinket, akik egy víz alatti várost szeretnének megnézni, miközben nem várt meglepetésként cápákkal találkoznak. Augusztus 16-án mindenesetre retteghetünk egy jót a legközelebbi moziban, ha bevállaljuk ezt a garantáltan izgalmas horrort.

Támadás a Fehér Ház ellen 3 - A védangyal bukása

angel_has_fallen.jpg

Szintén megosztó filmnek számít a 2012-es és a 2015-ös Támadás a Fehér Ház ellen is (előbbit Antoine Fuqua, utóbbit Babak Najafi rendezte), mindkettőben Gerard Butler játssza a főszerepet. Az alaphelyzet hasonló: terroristák akarják megölni az USA elnökét, az egyik esetben magát a Fehér Házat ostromolva, a másik esetben pedig London városán végig-üldözve a presidentet. Ám egy elkötelezett és képzett testőr, Mike Banning (Gerard Butler) megmenti a világ első számú vezetőjét, ahogyan erre a harmadik, augusztus 29-én bemutatásra kerülő részben is számíthatunk, rengeteg akcióval és üldözős jelenettel.

Nagypapa hadművelet

grandpa.jpg

Robert De Niro filmjeire mindig érdemes odafigyelni. Ezúttal is kitett magáért ezzel a remek, nyár-végi vígjátékkal, mely augusztus 29-én kerül majd a magyar mozikba, nagyszerű szórakozást ígérve. Könnyed kis történet, remek poénokkal egy nagypapa és egy unoka együttéléséről. Amire számíthatunk: egy habkönnyű sztori és az augusztus végén épp 76 éves De Niro élvezetes játéka.

Az - Második fejezet

az2.jpg

Bár ez a film már átcsúszik szeptemberre (annak első hetére), mégis nyárhoz, a "vénasszonyok nyarához" kapcsolható, ugyancsak köröm lerágós szórakozást ígérve. Stephen King története most új folytatást kapott és 27 évvel az eredeti sztori után játszódik. Derry kisvárosában újrakezdődnek az eltűnések, melyek mögött ezúttal is a rejtélyes Pennywise bohóc áll.

Hat film augusztusban (és szeptember elején), melyek közt ugyan nincs az évtized filmje, azért jó szórakozást ígérnek. A folytatásban majd szeptember folyamán várhatjuk a Préda című krokodilos horrort, a Rambo V-öt, a Vadászat című ütősnek ígérkező thrillert, Mads Mikkelsen -nel és az Ad Astra - Út a csillagokba című Brad Pitt sci-fit. Októberben jön az új Terminátor mozi, november a Midway, az új Charlie angyalai, decemberben pedig az új Jumanji és a legújabb Star Wars film (Skywalker kora). Úgy tűnik, lesz mit várnunk egész évben.  

Több, mint 11 ezer oldalmegtekintés és 2296 kitöltés után: első helyen a Volt egyszer egy vadnyugat áll (676 voks - 30%), második a Star Wars (498 voks - 22%), harmadik az Az - 2.fejezet (454 voks - 20%), negyedik a Terminátor (177 voks - 8%), ötödik az Ad Astra (106 voks - 4,6%). (Az utolsó három: 47 méter mélyen, Préda, vadászat.)

Picit meglepett bennünket, hogy Tarantino filmje beelőzi az új Star Warst és hogy az Ad Astra csak ötödik helyen áll (mi nagyon kíváncsiak vagyunk rá).

Ha tetszett a poszt, várunk Facebook oldalunkon is

filmworlds_logo_2.jpg

2019.07.27.(10:38)

***

A bejegyzés trackback címe:

https://filmworlds.blog.hu/api/trackback/id/tr6114982092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ursus Arctus 2019.07.27. 11:41:46

Nem rossz filmek ezek, ha nem is Oscar esélyesek. Legjobb közülük talán a Tarantino film, a Volt egyszer egy Hollywood, bár sanszos, hogy a Nyálland (La La Land), vagy Kaliforniai álom szerű gyengélkedés lesz belőle. De talán Tarantino neve garancia arra, hogy jó legyen. Várom az AZ 2-őt is, mert az előjelek alapján izgalmasabb lesz az első résznél. Igazából a Támadás a Fehér Ház ellen filmekkel sincs sok bajom, ha kicsit túltolják is az amerikai hős figuráját.

Fortress 2019.07.27. 11:59:04

@Kellys Hero: Én a magam részéről imádom a cápás horrorokat is. Nagyon vártam annak idején a Zátonyt és a 47 méter mélyen első része is tetszett. Tuti megnézem a folytatást is. De nekem a legnagyobb várakozás szeptember közepére tolódik, az Ad Astra című sci-fi miatt. Arra nagyon kíváncsi leszek.

Argus_ 2019.07.27. 12:52:28

Én novemberben a Midwayt várom már nagyon, Roland Emmerich rendezésében, egy csomó sztárral: Ed Skrein, Patrick Wilson, Luke Evans, Aaron Eckhart, Nick Jonas, Mandy Moore, Dennis Quaid, Woody Harrelson.

Olvastam a könyvet (Walter Lord: Hihetetlen győzelem) és kíváncsi vagyok, hogy az 1976-os feldolgozás után milyet alkottak Emmerichék. Az előzetes baromi látványosnak tűnik: www.youtube.com/watch?time_continue=42&v=Z_7eN5iloyk

November 8-án meglátjuk!

Control. 2019.07.27. 19:28:52

A Volt egyszer egy Hollywood már most Oscar esélyesnek kikiáltott film. Ami azt illeti én is nagyon várom!

Argus_ 2019.07.27. 20:22:04

@Con Troll: Attól tartok, hogy a Volt egyszer egy Hollywood egy szirupos kínlódás lesz csupán.

Control. 2019.07.27. 22:19:30

@Athos_73: A kritikusok nagyon el vannak ájulva tőle. Éppen ez benne kicsit a gyanús. A Kaliforniai álom (La La Land) és a Rendes fickók hasonló, hangos ovációt váltott ki a hivatásos kritikusokból, aztán tudjuk milyen filmek ezek. Ezért én már kicsit óvatos vagyok: ha a szakmai véleményvezérek magasztalják, kétkedve fogadom, mert többnyire nem túl szórakoztatóak.

Robur 2019.07.27. 22:35:57

Támadás a Fehér Ház ellen? Már az első rész is akkora rakás fos volt, hogy az nem igaz. Ez, hogy kerülhet rá a listára?

Ursus Arctus 2019.07.27. 22:43:11

@Robur: Nekem tetszett a Támadás a Fehér Ház ellen első és a második része is. Amúgy a lista nem a legjobb, vagy legnépszerűbb filmekből áll, hanem azokból, amelyek a mozikban lesznek láthatóak idén augusztusban Mondjuk a moziba kerülők közül a legjobbakat emeli ki, de akkor egy szűk körből.

Disztopia 2019.07.27. 23:44:16

Az Ad Astra - Út a csillagokba a leginkább érdekesnek ígérkező film számomra. Aztán jön az új Star Wars film és a Midway. Az utóbbi egy második világháborús tengeri csatát mutat be.

Krisz101 2019.07.28. 01:01:31

jézusom a bloggernek elmentek...??? ezek jó filmek? ma már nem csinálnak épkézláb filmeket pedowoodban, csak szólok. csupa polkorrekt, libsifemcsitranszi agendát toló, blue pill baromságok. terminátor a himnős transzgörlel meg a female empowermenttel már most szétszedték a vloggerek.

egyedül ad astra meg a tarentino, bár utóbbi tuti tele lesz feminista, polkorrekt utalásokkal, rasszizmus eltúlzással, meg "szexista szemét fehérek" allűrökkel, az ürge kva szánalmas, az anno kökemény társadalomkritikus hangvételét teljesen átvette az hogy folyamatosan gesztusokat tesz a demokraták meg az eszement SJW-k felé....

azt is tudni kell h a legtöbb mostani top filmen 1-2 filmes fiatal, kezdő team dolgozik, pl a forgatókönyv irásnál, rendezőnél v rendező asszisztensnél. lásd james bond.

ezeket pedowood emeli ki, mivel feministák, libsik, v szimplán polkorrekt kiszolgálók. nem a tehetségük miatt. ezért is olyan szar minden film mostanában. na nem mintha ez a régi nagy rendezőket felmentené, mert amit azok művelnek, pl alien-nel. Bloomkamp is leállt a saját vonalával. Fincher is 2014ben rendezett utoljára nagyfilmet.

Disztopia 2019.07.28. 02:16:17

@Krisz101: Látom a pedowood meg polkorrekt szavak nagyon jól mennek.

Fortress 2019.07.28. 11:22:27

@A Mester_: Igen, kicsit meglepett engem a szavazás állása: az, hogy a Tarantino mozira ennyien kíváncsiak és hogy az Ad Astra (az év sci-fije) meg ennyire kevéssé érdekes. Az utolsó három helyezett is fura picit. Úgy tűnik a cápás horrorok ideje lejárt. (Én azért sajnálom, de nyilván ettől mindenki azt néz, amit akar.)

Disztopia 2019.07.28. 11:43:20

@Fortress: Mart Tarantino nagyon népszerű rendező. Eddig 10 filmet csinált (ez most a 11.)

2015 Aljas nyolcas (The Hateful Eight)
2012 Django elszabadul (Django Unchained)
2009 Becstelen brigantyk (Inglourious Basterds)
2007 Grindhouse: Halálbiztos (Grindhouse: Death Proof)
2004 Kill Bill 2.
2003 Kill Bill 1.
1997 Jackie Brown
1995 Négy szoba (A Hollywoodi ember c. szkeccs)
1994 Ponyvaregény (Pulp Fiction)
1992 Kutyaszorítóban (Reservoir Dogs)

Mondjuk van közte sz@r is, de a többség jó. Meg persze jó nagy felhajtás is zajlott a Volt egyszer egy Hollywood körül. Felhájpolták. Ezért nyerte itt is a voksolást.

Krisz101 2019.07.29. 20:04:00

@A Mester_: jól van okoska cukrot neked, menj csak nézd az agymosást amiért még fizetsz is. Merthogy ezek 90 százaléka az. Gyengébbek kedvéért a mai pedowoodi filmek 90 százalékában valami polkorrekt, feminista, férfiellenes vagy liberális üzenet van elrejtve, sőt lassan inkább súlykolva. Hogy denialban vagy arról nem én tehetek :DDD az ilyen hozzád hasonló "lipsizők" szerint ez persze összeesküvés elmélet...

A szomorú hogy van aki ezt már 4 éve is pontosan látta
youtu.be/NgIDgGqzPgc

Disztopia 2019.07.29. 22:08:54

@Krisz101: Neked orvos kell. Benne ragadtál valami lipsizős képzeletvilágban. Túl sok m1-et nézel, meg Echo TV. És állj le a szerekkel öcsi!

Krisz101 2019.07.30. 01:16:45

@A Mester_: csá, mindenképp :D gondolom azt sem hallottad hogy james bond nőnek öltözött
youtu.be/aC8Ls-5nRxM?t=79
ja nem várj közben már nő IS.
mondjuk profilképed után nem csodálkozom, ilyeneknek gyártják a mainstream propagandát a szar wars-ban is ahol mindentudó tökéletes csaj mindent megold miközben az összes férfi töketlen balfasz körülötte... szerintem te azzal jól tudsz azonosulni :D

Disztopia 2019.08.02. 22:39:11

@Krisz101: Mi bajod a profilképemmel?

Krisz101 2019.08.02. 22:41:16

@A Mester_: elég szar wars-osnak tűnik :D
süti beállítások módosítása