Celeb

Dér Heni lubickol a gyűlölködő kommentekben

K. K.

Létrehozva: 2019.07.27.

Alig két napja jelent meg Zoltán Erika Casanova című számának a feldolgozása, amiben Dér Heni már a dal első sorával kiverte a biztosítékot az embereknél.

Teljesen kiakasztotta rajongóit Dér Heni a Curtisszel, Lotfi Begivel és Zoltán Erikával közös számával, ami a 90-es évek egyik legfelkapottabb slágerének, a Casanovának a feldolgozása.

Az énekesnő a Borsnak el­mondta: önszántából sétált bele a darázsfészekbe, mert tudta, hogy a szexista, vulgáris szövegre úgyis minden ember felkapja a fejét. Így is lett! A dalnak már az első sora is arcpirító: „Lehet ezer nőd, te veréb, hozzám képest mind csak cseléd, kifacsarlak éjjel, amíg ezek nyammognak a hegyén.” De a többi részt sem gyerekeknek szánta Heni.

„Én ilyen vagyok, aki nem pazarol, nem kell egy bohóc, ki csak maszatol, akár a zene, ami feldarabol, rajtad a ≫bull≪ meg csak zakatol. Tudom, neked is tetszik, sok retek egyből fekszik, hozzám ezek mind senkik, a minőség ebben rejlik. Amíg én mozgom rajtad, rohadék, nem lesz semmi maradék, nincsen többet haladék, nem vagyok én szakadék.”

– Szerintem mindent elárul, hogy egy nap alatt közel 200 ezren hallgatták meg a Casanova című számot. Igaz, nagyon megosztó, és sokan kiakadtak a szövegén, de mit mondjak? Hozta a papírformát. Éppen erre számítottunk – kezdte lapunknak Dér Heni, aki férfiakat meghazudtoló módon rappel a feldolgozásban.

– Ez abszolút az én világom, élvezem, hogy nő létemre vállalom a szabad szájú, megmondó szövegvilágot, mert nem tartom fairnek, hogy egy férfi rapper bármikor porba alázhatja a női nemet, de a visszavágónál már egyből kiakasztjuk a potmétert. Könyörgöm, nem fogok szabadkozni azért, mert kimerem mondani azt, amit eddig kevesen  – tette hozzá az énekesnő.

– Erika is a maga idejében úttörőnek számított, és tetszik vagy sem, élvezem ezt a feminista szerepet. Én magam mondtam Curtisnek, – merthogy ő írta a dal szövegét –, hogy ne fogja vissza magát, mert így lesz hatása. Vagy beleállunk, és tökösek vagyunk, vagy hagyjuk az egészet – fűzte hozzá Heni.

Az énekesnő után Zoltán Erikát szerettük volna megkérdezni, hogy egyetért-e az indulatos kommentekkel, s neki mi a véleménye a szabadszájú dalszövegről, ám lapzártánkig nem tudtuk vele felvenni a kapcsolatot.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146966_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713614112
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146482_auto_resized.jpg
life.hu

Még 2024-ben beigazolódhat Baba Vanga dermesztő jóslata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147011_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Tapintható a feszültség a sajtóban – Putyin megtudta, kinek a fegyvere végezte ki az emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713614112
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146159_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713614112
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713614112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146664_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713614112
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó