Ez a cikk több mint 1 éve frissült utoljára.  A benne lévő információk elavultak lehetnek.

A Jetlag is nagyon készült: ilyen volt a Thirty Seconds to Mars koncertje a Parkban – fotók

2019. júl 24. 17:00
Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Jared Leto / Fotó: Pogonyi Nóra

Jared Leto / Fotó: Pogonyi Nóra

Több sikeres fesztiválbuli után önálló koncertet adott Magyarországon a Thirty Seconds to Mars. Az amerikai zenekar július 23-án a Budapest Parkban lépett fel.

A Thirty Seconds to Mars nem először jár hazánkban – Jared Letoék játszottak már a Szigeten, a Volt és a Strand Fesztiválon is, ám önálló koncertet eddig még nem adtak hazánkban. Július 23-án végre erre is sor került: a Budapest Parkban lépett fel a zenekar, ahol aznap este a Jetlag melegítette előttük a közönséget. Molnár Tamáséknak nagy álmuk vált valóra azzal, hogy a TSTM csapatával állhattak egy színpadon, a formáció tagjai ugyanis már régóta szeretik és követik a banda munkásságát.

Molnár Tamás, Jetlag / Fotó: Pogonyi Nóra

Molnár Tamás, Jetlag / Fotó: Pogonyi Nóra

„Amikor megtudtuk, hogy Thirty Seconds to Mars koncert lesz a Parkban, rögtön eszünkbe jutott, hogy nagyon szívesen lennénk support előttük, hiszen gyermekkorunk egyik legmeghatározóbb zenekaráról van szó. Én már legalább ötször láttam a csapatot mindenféle formában - arénában és fesztiválon is. Egy előremutató, progresszív bandának tartom őket, akik azt gondolom, nagyjából hasonló zenei változásokon mentek keresztül az elmúlt 10 évben, mint én” – mondta Molnár Tamás, akit a Jetlag fellépése előtt sikerült elcsípnünk a Parkban. „Nyilván régóta benne volt már a levegőben, hogy mi játszunk előttük, de csak pár napja vált biztossá, úgyhogy elég komoly izgalmakkal telt az elmúlt néhány hét.”

Molnár Tamás, Jetlag / Fotó: Pogonyi Nóra

Molnár Tamás, Jetlag / Fotó: Pogonyi Nóra

Tamás ráadásul már korábban leszervezett egy barcelonai utat, azaz épp Spanyolországba indult, mikor megtudta, hogy ők lépnek fel Jared Letoék előtt. Az énekes a nyaralását félbeszakítva sietett vissza Budapestre - a koncert napján, hajnalban érkezett.

„Pásztor Anna mondta egyszer, hogy a Budapest Park az a hely, ahol egy estére világsztárnak érezheti magát minden magyar zenekar. Nyilván ehhez a helyszín adottságai azért nagyban hozzátesznek, azzal pedig, hogy én repülővel érkeztem a koncertre, méginkább közelítek az imént említett kategória felé” – viccelődött az énekes, aki szerint nagyon jó formában van a zenekara, a műsorukat rendesen kijárták már a nyáron, ennek ellenére az egészséges drukknál azért érthetően egy picit több izgalommal érkeztek aznap este a Parkba. 

„Az ilyen bulik nyilván kicsit nehezebbek, mint azok a koncertek, ahova a mi közönségünk jön, de a visszajelzések alapján nagyon sokan örültek, hogy a Jetlag lesz az előzenekar” – magyarázta az énekes. „Nyilván van hasonlóság a stílusban, így a két zenekar közönségének korosztálya és érdeklődése is nagyjából ugyanolyan lehet.”

A Jetlag tagjai este 7-kor csaptak a húrok közé és tényleg mindent beleadtak - a zenekar energikus produkcióját pedig abszolút pozitívan fogadta a közönség. 

A Jetlag prodikciója után este 20.20-kor az Up in the Air című slágerével kezdett a Thirty Seconds to Mars. Már az első számnál előkerültek a látványelemek: füst és konfetti, majd néhány felfújható gumiállatka is repült a tömegbe. A bandára eddig is jellemző volt, hogy a koncertet inkább egyfajta showba fordítja át - az óriási gumilabdák is nagyon hamar előkerültek, amiket a rajongók aztán megállás nélkül, lelkesen dobáltak a fejük felett.

Jared Leto / Fotó: Pogonyi Nóra

Jared Leto / Fotó: Pogonyi Nóra

A színpadkép viszont elég minimál volt, egy hatalmas kivetítő szolgáltatta a hátteret, ami hol narancssárga, hol vörös, vagy egyéb színekre váltott, ám a közönség így is maximálisan elégedettnek tűnt, főleg miután a műsor abszolút slágerekből állt, amit Jared Letoval együtt ordított a tömeg. Az est folyamán az énekes kétszer is invitált rajongókat a színpadra - a viszonylag új, Rescue me című számnál még csak néhányan mehettek fel mellé, ám a végén, a Closer to The Edge című dalnál már csaknem a fél színpadot elfoglalták a fanok, akik keményen megküzdöttek azért, hogy őket emeljék át a biztonsági őrök a kordonon.

Jared Leto kétszer is felhívott rajongókat a színpadra / Fotó: Pogonyi Nóra

Jared Leto kétszer is felhívott rajongókat a színpadra / Fotó: Pogonyi Nóra


Galéria


Bezárás
2019.07.24.

Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Blikk friss híreit a Google hírfolyamához

Neked ajánljuk

Iratkozz fel hírlevelünkre, legyél képben!
blikk tablet
Nem akarsz lemaradni?
Azonnal tudni szeretnél mindenről, ami fontos? Csatlakozz, mi mindenről értesítünk, ami tényleg számít!
Miért jó ez Neked? 1. Mert képben leszel a nap legfontosabb sztorijait illetően 2. Megkapsz mindent, hogy nagyon jól szórakozz 3. Nem maradsz le a hírekről, nem szalasztod el a lényeget

A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.

Budapest Park Molnár Tamás jetlag Thirty Seconds to Mars