Ez a cikk több mint 1 éve frissült utoljára.  A benne lévő információk elavultak lehetnek.

Van élet szex nélkül is! Két fiatal elárulta, miért élnek testi kapcsolat nélkül

2019. júl 22. 21:48
Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Az aszexualitás témaköréről mesélt két fiatal / Fotó: Shutterstock

Az aszexualitás témaköréről mesélt két fiatal / Fotó: Shutterstock

A két fiatal egyáltalán nem vágyik gyerekekre, házasságra és párkapcsolatra sem, de nekik ezek nélkül is tökéletesen kerek az életük.

Az RTL Klub műsorában nyilatkozott a két fiatal, akik szeretnék az aszexuális közösségre felhívni a figyelmet, mert úgy érzik, nem szentelnek elég figyelmet ennek a témának, így sokszor magányosnak és elveszettnek érezhetik magukat azok, akik nem éreznek szexuális vonzalmat senki iránt. A Fókusz szerint a magyar aszexuális közösségnek már 500 tagja van a Facebookon.

A fiatalok igen hamar rájönnek, hogy ők mások, mint a többiek. Pásztor Gergő már 6-7. osztályban észrevette, hogy kilóg a sorból, de sokáig nem talált választ arra, hogy ez mégis miért van.

Mivel csak a társadalom igen kis közösségét érinti az aszexualitás, az emberek értetlenül állnak a kifejezés hallatán. Sulyok Viktória szerint mindenkinek hamar feltűnik, ha a társaságukban van egy aszexuális személy, de sok esetben nem tudnak mit kezdeni a helyzettel. „Azzal nagyon nem tudnak mit kezdeni, ha valaki egyedül van és tökéletesen jól elvan ezzel.”

Az aszexualitás – a közhiedelemmel szemben – egyáltalán nem zárja ki mély érzelmeket, sőt, a szerelem érzésére is ugyanúgy képesek. Van, aki csak szexuális vonzódást nem érez, de olyan is van, aki szerelmi vonzódást sem, ám például egy barátság során ugyanolyan szoros érzelmeket táplálnak a másik iránt.

Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Blikk friss híreit a Google hírfolyamához

Neked ajánljuk

Iratkozz fel hírlevelünkre, legyél képben!
blikk tablet
Nem akarsz lemaradni?
Azonnal tudni szeretnél mindenről, ami fontos? Csatlakozz, mi mindenről értesítünk, ami tényleg számít!
Miért jó ez Neked? 1. Mert képben leszel a nap legfontosabb sztorijait illetően 2. Megkapsz mindent, hogy nagyon jól szórakozz 3. Nem maradsz le a hírekről, nem szalasztod el a lényeget
Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.

A Blikk videói között megtalálható minden, ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.

szexulitás vonzalom szerelem párkapcsolat fiatalok