Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: Zidane új pozícióban próbálgatja Viniciust

Nagy átalakulások a Real Madrid keretében, amihez alkalmazkodni kell: ketten nem játszhatnak egyszerre a baloldalon, így Viniciusnak váltania kell.

Kép: Twitter

Tavaly az amúgy szörnyű szezon egyik legnagyobb pozitív meglepetése volt Vinicius Jr., aki a balszélen folyamatos veszélyt jelentett irtózatos sebességével és technikai tudásával. A brazil játékosnak azonban eddig tartott az aranyélet, ugyanis Eden Hazard érkezésével óriási változások következnek majd.

Zinedine Zidane azt már most nyilvánvalóvá tette, hogy nem fogja korlátozni Hazardot. A belga a Chelsea-ben látott szerepkörében tündökölhet majd: a pálya baloldalán, illetve középen arra megy és azt csinál, amihez csak kedve szottyan. Ez viszont felveti a kérdést, hogy akkor mi lesz Viniciusszal. A Marca hasábjain arról írnak, hogy a brazillal már a tavalyi szezon végén beszélt erről Zidane. A tréner azt javasolta neki, hogy kezdjen el barátkozni a gondolattal: ezentúl a pálya jobboldalán kell majd szerepelnie. Ez egy idegen terep lesz Vinicius számára, akinek ráadásul a jobb a lövőlába, így a kapura is valamivel kisebb veszélyt jelenthet majd.

Más kérdés viszont, hogy azon a poszton azért nincs túlkíálat Madridban. Bale jó eséllyel továbbáll, ahogy Lucas Vazquez is. Asensio pedig a tavalyi formájából kiindulva nem feltétlenül lesz majd méltó kihívósa Viniciusnak, de azért majd várjuk ki a végét. Rajtuk kívül viszont a többiek nem igazán illenek oda. Mariano, Jovic, Brahim, vagy a frissen igazolt Rodrygo nem igazán tartoznak oda – utóbbi talán egy picit, de 18 évesen rá alapozni azért még nem fognak jövőre a Realnál. Viniciuson tehát a sor, hogy megoldja a feladatot.