">

Grillezés kint és bent

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , , , ,




Tréfálkozik velünk az időjárás. Igazából nehéz kiigazodni benne, hogy most éppen milyen idő lesz, olyan hirtelen csap le néha egy-egy nyári zivatar, romlik el hirtelen az idő. Máskor meg levegő után kapkodunk a hőségtől. Na de mit tegyen az, aki vendégséget tervez? Hiszen a nyár mégiscsak a nagy baráti, családi összejövetelek ideje. Kerti partinál jobb dolgot, keveset találtak ki, és sokan még akkor is megpróbálkoznak ezzel, ha mondjuk nincs is kertjük, esetleg csak egy kis teraszuk, vagy erkélyük. A grillezés pedig egészen biztosan a nyár sztárja, hiszen utolérhetetlenül finomak azok az ízek, amelyeket előkészítés, pácolás, érlelés után elérhetünk húsok, vagy akár zöldségek esetén. 

Az idei nyár grillsztárja minden bizonnyal a George Foreman márka, amelynek szuper készülékei egyrészt rendkívül csinosak is, tehát bármilyen háztartásban jól néznek ki. Másrészt pedig vannak olyan készülékek, amelyekkel tökéletes grillélményt varázsolhatunk beltéren is, ami ugye akkor sem árt, ha elvileg lenne kertünk, hiszen ki tudja, mit hoz az a fránya idő épp a vendégség napjára. Nem utolsósorban akár családi egészséges vacsinak is szuper dolgok a grillkaják, hiszen kevés zsiradékkal, az ízeket mégis csúcsra járatva ehetünk finomat és jót rövid idő alatt. A George Foreman kinti-benti grillsütő arra is remek megoldás, ha éppen eleredne az eső, hiszen akkor lehet módosítani a programon, és gyorsan beltéri sütéssé alakítani a terveket. Lábakon, vagy asztalon egyaránt használható ez a hatalmas grill, amelyben 4 adag étel készülhet egyszerre. A könnyen tisztítható, levehető, tapadásmentes lapokat könnyen tudjuk tisztítani, így ez sem okoz majd fejfájást a vendégség végén. A nagy domború fedél alatt pedig pompásan meg tudni sülni minden finomság. Egy finom házi hamburgerrel biztosan elnyerjük a “szezon grillkirálya” címet.

Másik remek lehetőség a Vendégváró 360’C elnevezésű készülék, amelyben akár 7 adag ételt is elkészíthetünk, sőt, még pizzát is süthetünk. A grill lapjaival sem lesz gondunk, akár mosogatógépben is el tudjuk öblíteni majd. A hőmérsékletet pedig aszerint szabályozhatjuk, hogy mi készül benne. 

A grillezésben az a jó, hogy nem csak nagy lakomákat, hanem gyors gondolat alapján könnyű ebédeket vagy vacsorákat is összedobhatunk vele. Csak a fantáziánk szab határt annak, hogy milyen alapanyagokat használunk, mit grillezünk meg. Íme néhány gyors ötlet, két kedvencből, padlizsánból és őszibarackból. 

Csíkos padlizsántekercs

  • 2 nagyobb padlizsán 8–10 szeletre vágva
  • 250 g ízlés szerint fűszerezett túrókrém

vagy

  • 8–10 szelet sonka 
  • 8–10 vékony szelet sajt 
  • só, bors, olívaolaj

vagy 

  • 4-5 kápiapaprika

A padlizsánt vágjuk hosszában mintegy 1/2 centi vastag szeletekre. Kenjük be a rostélyt olajjal és tegyük rá a padlizsánszeleteket, körülbelül mindkét oldalát 2-3 percig süssük, amíg csíkos nem lesz. Rakjuk a szeleteket egy tányérra és kenjük meg egy kis olívaolajjal, sózzuk, borsozzuk. Utána tetszés szerint járhatunk el vele.

Első tipp: keverjünk ki egy dobozos túrót, sóval, borssal, zöldfűszerekkel, a meggrillezett padlizsánokat töltsük meg vele és még egy pillanatra tegyük vissza a grillre.

Második tipp: minden padlizsánszeletre helyezzünk egy-egy szelet sonkát és sajtot, ha valamelyik kisebb lenne, akkor kettőt, hármat is teríthetünk egymás mellé. Tekerjük fel őket, ha nem maradna egyben, rögzítsük fogpiszkálóval. Tegyük a grillsütőre, és amikor a sajt elkezd olvadni, akkor készen is vagyunk. 

Harmadik tipp: a padlizsánokkal párhuzamosan szeleteljünk hosszú csíkokra néhány kápiapaprikát, és egyszerre grillezzük meg őket. Majd fektessünk egy padlizsánra egy paprikát és tekerjük fel. Ezt is egy pillanatra tegyük még vissza, szuper köret, vagy akár remek egytálétel is lehet. 

Grillezett barack citromos-vaníliás túrókrémmel

  • 6-8 db őszibarack
  • 2 evőkanál barna nádcukor 
  • kevés vaj
  • 250 g krémtúró
  • vaníliáscukor vagy vaníliakivonat
  • 1 citrom leve
  • reszelt citromhéj
  • 50-60 g porcukor vagy édesítő

A krémtúrót kevés cukorral vagy édesítőszerrel, vaníliával,  reszelt citromhéjjal és a citrom kifacsart levével kikeverjük, majd a hűtőbe tesszük.  A barackokat félbevágjuk, kimagvaljuk, megkenjük egy pici olvasztott vajjal, majd megszórjuk egy kis barnacukorral. A vágási felülettel lefelé fordítva gyorsan meggrillezzük, majd grillcsipesszel megforgatjuk és azt az oldalt is megsütjük kicsit. A forró barackokat a hideg krémtúróval kínáljuk, de ha van kéznél, akkor akár vaníliafagylaltot is tálalhatunk mellé. 

Még több grilltippért és receptért keressétek a George Foreman oldalát! Még javában tart a nyár, egyetek finomakat, grillezzetek kedvetekre, kint és bent egyaránt!