2019. júl 10.

Veszélyes felület a Twitter?

írta: Horváth.Szilveszter
Veszélyes felület a Twitter?

trump.jpgA pszichológiai hadviselés fogalma már az óta létezik, mióta háborúzunk. A Római Birodalomtól kezdve Dzsingiszkán Mongol seregein át, mindenki használta a megfélemlítés erejét, ami nagyban befolyásolta az ellenfél viselkedését és gondolkodását.

Ahogy a technika fejlődik, a pszichológiai hadviselés is egy egészen más területre helyeződött át. A hírek már rettentő gyorsan terjednek és szinte a világ bármelyik pontjába eljutnak percek alatt. 

Az Internet bárki számára hozzáférhető és nagy tömegeket lehet vele elérni. Erre jöttek rá a politikusok is, hogy a közösségi médián keresztül egyszerűbb kommunikálniuk. Nincs szükség beszédekre, sajtó tájékoztatókra. 140 karakterben megfogalmazzák a véleményüket és több embert érnek el vele, mintha kiállnának az utcára szónokolni.

De mekkora kárt okozhat 140 karakter? Kirobbanthat egy háborút két ország között?

Amerika 45. elnöke Donald Trump, szívesen használja a Twittert és a pszichológiai hadviselés is a stratégiájának része. Barack Obama nyomdokaiba lépett, aki forradalmár volt olyan szempontból, hogy ő kezdte el a közösségét Twitteren megszólítani. Elnöksége előtt Trump, a könyveit reklámozta a fiókján, de mióta elnök, a hivatalos és nem hivatalos ügyeket kommentálja nap, mint nap.

Az elnökválasztás alatt többször lejárató kampányba kezdett a Twitteren Hilary Clinton és a Demokratikus Párt ellen. Félrevezető információkat közölt róluk, ami nagyba hozzásegítette megválasztását. Nyilvános színtérre hozta a pszichológiai hadviselést. A saját hadszínterévé változtatta a közösségi platformot, olyan tömegeket ért el, akiket eddig a történelem során még senki.

Részesei vagyunk az oda-vissza szólogatásnak Trump és az Iráni elnök, Hassan Rouhani között. Trump bírálta az Iráni atom egyezményt és szankciókat hozott ellenük. 

Ugyanúgy, Észak-Koreával is feszült a kapcsolat. Mikor „kis rakéta embernek” nevezte Kim Jong Un-t a Twitteren, eléggé elmérgesedett a viszonyuk. Szintén a nukleáris tevékenységüket bírálta az amerikai elnök, sőt fenyegetődzésbe is kezdett. Szerencsére a Fehér Ház kommunikációért felelős osztálya időbe kapcsolt és enyhítették a feszültséget. Azóta már a két elnök találkozott is egymással, de nagyon közel kerültünk egy újabb hatalmas háború kirobbanásához.

A Trump által használt Twiplomácia a stratégiájának része. Az amerikai értékek, az erő és hatalom fitogtatása a „Tegyük újra naggyá Amerikát” kampány része.

Kérdés az, hogy vajon ez jó stratégia-e? Te mit gondolsz?

Szólj hozzá