törvényhozás;köznevelési törvény;

2019-07-13 10:00:00

Elfogadók

A parlament pénteken elfogadta a köznevelési törvény tanszabadságot, a gyerekek és a szülők jogait tovább csorbító módosítását. Több mint 150 ezer pedagógus és több millió szülő pedig elfogadta, hogy elfogadták. 

A parlamenti ülés ideje alatt néhány tucatnyian „csendes tiltakozást” tartottak és petíciót osztogattak, amit egy internetes felületen néhány ezren aláírtak. Minden elismerés a tiltakozóké, még akkor is, ha kevesen vannak. Azt viszont nem értem, miért „csendeskednek”: most minden eddiginél hangosabbnak kellene lenniük azoknak, akik ki mernek állni. Még akkor is, ha kevesen vannak. 

Talán csak kímélni akarják magukat: tudják, bármit tesznek is, a magyar társadalom többsége nem áll melléjük. Elfogadó nép a magyar. Csendben elfogadja, hogy folyik a híg barnaság a nyakába. Nem számít, ha gyermekeink jövőjét teszik tönkre. Nem számít, hogy az EU-ban majdhogynem mi keressük a legkevesebbet, de mi fizetjük a legtöbb adót. Nem számít, hogy alig van olyan európai ország, ahol elterjedtebb a korrupció, mint nálunk. Nem számít, hogy magánrepülőzésekre, állami agymosodákra, kisvasutakra, falábú focistákra költünk milliárdokat, miközben már a kórház bejáratánál a beteg fejére esik a vakolat. Nem számít, hogy egy kőbunkó „elit” a mi pénzünkből hízik szép gömbölyűre. 

A hazafiságukra oly büszke – de a magyar történelmet és a magyar helyesírás szabályait hírből sem ismerő – kommenthuszárok megelégedéssel fogadják, ahogy a köztársasági elnök asszisztálásával szétzúzzák a Széchenyi István által alapított Magyar Tudományos Akadémiát. Mindeközben a parlamentben azokat vádolják hazaárulással, akik véget akarnak vetni a földesurak önkényének, a nemzetközi színtéren tökélyére fejlesztett pávatáncnak, Magyarország elmagányosodásának, perifériára szorulásának, egy demokráciában vállalhatatlan diktátorokhoz való dörgölőzésnek. 

Vannak, akik a közöny miatt hallgatnak. Vannak, akik félnek megszólalni. És vannak, akik szerint a Disznófejű Nagyúr szava, akarata szent és sérthetetlen. És itt legalább nincsenek migráncsok.