eur:
395
usd:
370.83
bux:
65362.97
2024. április 19. péntek Emma
Zuzana Caputová szlovák elnök és Áder János köztársasági elnök sajtótájékoztatója a Sándor-palotában 2019. július 11-én.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Merész antré az új szlovák államfőtől Budapesten

Egynapos hivatalos látogatáson tartózkodott csütörtökön Budapesten Zuzana Čaputová, Szlovákia új köztársasági elnöke. Az államfő magyarországi bemutatkozása nem merült ki a protokolláris kézfogásokban. A liberális demokráciáról, Szlovákia és Magyarország Európai Unióhoz való viszonyulása közötti ellentétről, valamint Göncz Árpád Orbán Viktorral ellentétes értékrendjéről is beszélt.

Nem csak baráti eszmecserére utazott a magyar fővárosba Zuzana Čaputová. Első hivatalos magyarországi látogatása ugyanis megmutatta az ellentétes értékeket, amelyek a szomszédos országok elitjeit vezérlik. A szlovák államfő nyíltan rámutatott ezekre a különbségekre a sajtó előtti egyetlen hivatalos fellépése során, a magyar partnerével, Áder Jánossal közösen tartott sajtótájékoztatón.

A pozsonyi DenníkN napilap kommentárja szerint a közös sajtótájékoztatón a szlovák köztársasági elnök beszédében az udvarias mondatok mellett számos alkalommal utalt Orbán Viktor kormányfő demokráciához, valamint az Európai Unióhoz való viszonyulására. Orbánt közvetlenül nem bírálta, de kijelentései a diplomácia nyelvén egyértelműek és nyíltan Magyarország lakosságához voltak címezve.

Čaputová kiállt a magyar miniszterelnök által bírált liberális demokrácia mellett.

Az Európai Unióról azt mondta, hogy az kapcsolja össze Szlovákia és Magyarország állampolgárait.

Elutasította azokat a híreszteléseket, hogy Soros-ügynök lenne. „Meggyőződésem, hogy éppen a liberális demokrácia – amely minden ember jogait egyformán garantálja – a legjobb módja az országunkban élő összes kisebbség védelmének” – mondta Čaputová, és hozzáfűzve, hogy kampányában tett ígéretéhez híven Szlovákia valamennyi lakosának, így az ott élő közel félmillió magyarnak is elnöke akar lenni.

Azt is megjegyezte, lehet, hogy a jövőben lesznek véleménykülönbségek magyar kollégájával, de hangsúlyozta, hogy

partnerek között természetes, sőt kívánatos is a vélemények különbözősége.

„Kölcsönös tisztelet mellett azonban az eltérő álláspontok nem lehetnek az együttműködés akadályai” – tette hozzá a szlovák államfő.

Hangsúlyozta továbbá, amennyiben Szlovákia dolgai mostanában jól alakulnak, az jelentős mértékben az európai integrációnak köszönhető és nem a nemzetállamisághoz történő visszatérésnek.

Zuzana Čaputová azt mondta Áder Jánosnak, ha a V4-es együttműködésnek értelme van, akkor nemcsak a regionális érdekek védelmére kell irányulnia. A demokratikus értékek, a szabadság és a jogállamiság értékeinek, valamint az európai integráció értékeinek népszerűsítéséről kell szólnia, ahogy az az eredeti megállapodásban van, melyről a V4-ek megegyeztek.

Čaputová méltatta Göncz Árpádot, akire az általa is fontosnak tartott értékek előmozdítójaként tekint. A nap folyamán a korábbi magyar köztársasági elnök sírjához is ellátogatott.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Péntekre virradóra megtörtént Izrael válaszcsapása Irán ellen, ennek hatására komoly esést láthattunk az Ázsiai piacokon, és kilőttek a nemesfémek, valamint az olaj is. Ezt követően az európai és amerikai tőzsdéken ugyan a kezdeti aggodalmakat követően nagyobb esés volt várható, a nyitásra azonban jelentősen javult a hangulat. Alapvetően az egész héten rossz hangulat uralkodik a világ tőzsdéin, az izraeli válaszcsapást már beárazták egy bizonyos mértékig a piacok.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×