Egy rakás GT-autó és Billy Monger is a Hungaroringre jön
GT Sport Racing Weekend 2019 – Előzetes

race2_31.jpg

Erre a hétvégére is akad bőven látnivaló a Hungaroringen, mind a GT, mind a formulaautózás kedvelőinek. Ráadásul a nagyobb neveket illetően sem lesz hiányérzetünk.

Sűrű időket él meg ezekben a hetekben a Hungaroring. Még két hete sincs, hogy a kamion Európa-bajnokság (ETRC) és a Swift Cup Europe apraja-nagyja összecsomagolt, máris újabb futamhétvégét bonyolítanak le Mogyoródon, és akkor nem is beszélve az egy héttel később esedékes, immár másodjára megrendezésre megkerülő Hungaroring Classicról, valamint a Forma-1-es Magyar Nagydíjról, amire augusztus első hétvégéjén kerül sor.

0919_54_11.jpg

De ne szaladjunk ennyire előre. Az előttünk álló hétvége fő eseményének a GT Cup Open Europe számít, amely egy, az idei évben indult nagytúraautós sorozat. A mezőnyt GT3-as versenyautók – többek között Lamborghini Huracán SuperTrofeók, Mercedes AMG R-ek, Porsche 991 Carrera Cup-ok, valamint Audi R8 LMS-ek – alkotják, vagyis a választék nem sokkal lesz különb, mint a tavalyi GT Open-hétvégén.

1519_12_190.jpg

Újra ellátogat hazánkba az Euroformula Open, amiben még a régi F3-as Dallarákat futtatják. Az Európa-bajnokság érkezése azért is örömteli, mert tulajdonképpen testközelből láthatjuk versenyezni Billy Mongert, aki az elmúlt bő két évben az egyik legkitartóbb és leginkább figyelemreméltó autóversenyzőként írta be magát a sporttörténelembe azt a Donington Park-i balesetét követően, aminek következtében mindkét lábát amputálni kellett térdtől lefelé.

A 20 éves brit ennek ellenére folytatta a versenyzést, és tavaly már egészen szép eredményeket ért el a brit Forma-3-as bajnokságban. Idén pedig emlékezetes futamot zárva aratott győzelmet Pau utcáin. Monger jelenleg a 10. helyen áll az összetettben.

61227680_1408334909308874_6143881112688001024_n.jpg

A GT Cup Open Europe mellett egy másik olyan bajnokságot is vendégül lát a Hungaroring, amelynek ez az első éve: ez pedig a Formula Regional European Championship. Ez lényegében a Forma-4-ből a Forma-3-ba vezető összekötő utat jelenti az előrelépni kívánó versenyzők számára. Két neves pilóta is akad a mezőnyben, a Forma-1-es futamgyőztes Ralf Schumacher fia, David Schumacher, valamint Emerson Fittipaldi unokája, Enzo Fittipaldi személyében.

Két versenyhétvége után a Ferrari-akadémista brazil áll előrébb a pontversenyben, a második pozícióban, míg a német – aki egyébként a magyar hölgyversenyző, Keszthelyi Vivien barátja – csak eggyel van elmaradva mögötte.

1start1.jpg

És bár a trikolór egyezik, valószínűleg nem ez az oka annak, hogy az olasz Forma-4-es bajnokság is eljön hozzánk, habár Tóth László révén magyar érdekeltség is akad a mezőnyben.

A Főnix Motorsport által szervezett hétvége a nézőtérről ingyenesen figyelemmel kísérhető, míg a paddock jegy csak 4000 Ft-ba kerül egy napra. A jegyek a GPticketshop oldalán is elérhetőek.

A GT Sport Racing Weekend hungaroringi menetrendje:

2019. július 6., szombat

  • 09:00-09:40: F4 Italian Championship – Időmérő edzés
  • 09:50-10:30: Formula Regional European Championship – Időmérő edzés
  • 10:40-11:05: Euroformula Open – Első időmérő edzés
  • 11:15-11:35: GT Cup Open Europe – Első időmérő edzés
  • 12:45-13:20: F4 Italian Championship – Első futam [állórajt, 30 perc + 1 kör]
  • 13:50-14:25: Formula Regional European Championship – Első futam [állórajt, 30 perc + 1 kör]
  • 15:00-15:35: Euroformula Open – Első futam [állórajt, 17 kör / 35 perc]
  • 16:00-16:55: GT Cup Open Europe – Első futam [gördülőrajt, 55 perc]

2019. július 7., vasárnap

  • 09:00-09:25: Euroformula Open – Második időmérő edzés
  • 09:35-09:55: GT Cup Open Europe – Második időmérő edzés
  • 10:25-11:00: F4 Italian Championship – Második futam [állórajt, 30 perc + 1 kör]
  • 11:30-12:05: Formula Regional European Championship – Második futam [állórajt, 30 perc + 1 kör]
  • 13:00-13:35: Euroformula Open – Második futam [állórajt, 17 kör / 35 perc]
  • 14:00-14:55: GT Cup Open Europe – Második futam [gördülőrajt, 55 perc]
  • 15:35-16:10: F4 Italian Championship – Harmadik futam [állórajt, 30 perc + 1 kör]
  • 16:40-17:15: Formula Regional European Championship – Harmadik futam [állórajt, 30 perc + 1 kör] 

Fotó: GT Cup Open, Euroformula Open, David Schumacher / Facebook, ACI Sport

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1714925652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása