Időutazás Sopronban a Black Eyed Peas-zel

Egy fesztiválon igen könnyen le lehet mérni, hogy egy-egy fellépést mekkora várakozás előz meg. Az igazán nagy nevek esetében már délután oda kell állni a tűző napon a színpadhoz azért, hogy este meglegyen a tökéletes hely. A Black Eyed Peas harmadszor érkezett Magyarországra, és az öt perces csúszással kezdődő koncert előtt úgy tűnt, mintha az emberek igazán nem zsongtak volna be ettől a hírtől. Az első néhány számot a földről ülve is kényelmesen lehetett követni, olyan lassan sűrűsödött be a tömeg, ami mindenképpen meglepő volt. Viszont nem vetítette elő azt, hogy milyen koncertet adott végül a kaliforniai csapat. Legutóbb 2007-ben jártak nálunk, vagyis azelőtt, hogy igazán megfertőzték volna a rádiókat meg a diszkókat az olyan parti himnuszokkal, mint a “Boom Boom Pow” vagy az “I Gotta Feeling”. 

Én úgy emlékszem 2010 környékére, hogy akkoriban egy átlagos buli elképzelhetetlen volt a Black Eyed Peas dalai nélkül. Valószínűleg azért, mert faék egyszerűségű szövegekről és ritmusokról van szó, amik a legszélesebb közönséget érik el. A csúcsra körülbelül 2011-ben kerültek, amikor még a Super Bowl szünetében is ők léptek fel. 

Ezután nem sokkal egy időre be is fejezték, és szépen lassan a David Guetta meg Avicii számok kiszorították őket a legnépszerűbb lejátszási listákról, és évekig nem is adtak ki semmi újat. A hosszú szünet után megjelent első dalukon sem szerepelt Fergie, aki nem sokkal később be is jelentette, hogy otthagyja a csapatot a szólókarrierje miatt. Tekintettel arra, hogy a közönség számára ő volt a zenekar arca, így kérdésesnek tűnt, hogy nélküle mennyire lesz működőképes a koncert.

Bár tavaly megjelent a Masters Of The Sun Vol. 1. című albumuk, mindenki tudta, hogy a soproni közönség nem a DOPENESS-t vagy a WINGS című számok miatt vette meg a jegyet, hanem a "klasszikusok" miatt. Ezt figyelembe is vette a csapat, akik alig játszottak valami újat. A közönség hálás volt ezért, az igencsak álmoskás kezdés után elég hamar tombolni kezdtek, és óriási port vertek fel a soproni pusztában. Talán csak az hiányzott, hogy elinduljon a kommunikáció a közönséggel, de néhány szám után ez is elkezdődött, utána viszont Will.i.am és Taboo is óriási lelkesedéssel kiabálta azt a mikrofonba, hogy Hungary, bár sokszor inkább azt lehetett érteni, hogy hungry, de ez szinte szőrszálhasogatásnak érződik, hiszen olyan alacsonyan van a mérce, hogy a mögöttem állók elégedetten jegyezték meg, hogy “legalább tudják, hogy hol vannak.”

Pont ez juttatta eszembe, hogy a nagynevű külföldi fellépők olyan sokszor érkeznek Magyarországra alibi haknizással, hogy a Black Eyed Peas-ben az eredeti hármas lelkesedése pont elég volt ahhoz, hogy ez ne érződjön úgy, mintha csak egy újabb unalmas napot húznának le a cérnagyárban. Persze érthető, hogy a színpadon állva a legtöbb fesztivál tök egyformának néz ki, és a feladatuk része, hogy ez a közönségnek ne jusson eszébe.

A Black Eyed Peasnek pedig ennyit sikerült elérnie, és csaptak is egy hatalmas sulidiszkót a Volt egyébként inkább harmincnál idősebbekből álló közönségének. Akik nagyon élvezték az olyan számokat, mint a The Time vagy a mondóka egyszerűségű Be Nice, de azt sem bánták, mikor 10 perce a koncertből DJ Set lett, és Will.I.Am egyedül maradt a színpadon egy DJ-pult mögött.

Innen nézve mindegy is volt, hogy az adott számok épp mennyire szólnak élőben vagy sem, mennyire pontos a dob, vagy hogyan szól a gitár, úgysem a zenei rész volt itt a lényeg, hanem hogy az emberek úgy táncolják végig ezeket a már unalomig ismert dalokat, hogy közben Will.i.am, Apl.de.ap és Taboo ugrál és hadonászik a színpadon. Utóbbit különösen ki kell emelni, mert Schuster Lóri legszebb napjait megidézve hergelte a közönséget. Ha ez csak munka volt, akkor elég jól el tudta rejteni ezt az emberek elől.

Will.i.amről nehezebb volt eldönteni, hogy mennyire unja ezt az egészet, végül szerintem a közönség lelkesedése kellett egy kicsit neki, hogy felszabaduljon. Egyébként többször úgy nézett ki, mint aki nem elégedett a technikával, és gyakran mutogatott kifelé, hogy épp nem hallja magát, és nyomják feljebb például a mikrofonját, ami láthatóan frusztrálta.

Kis késéssel ugyan, de ő mutatta be a közönségnek a Fergie helyét átvevő Jessica Reynosót is, akit a Voice című műsor Fülöp-szigeteki kiadásában fedeztek fel. Ő a biciklis ruhájában körülbelül 70 százalékát hozhatta annak, amit Fergie-től megszoktunk. És még a hangja többé-kevésbé meg is van a feladathoz, de ami a kisugárzást és a színpadi jelenlétet illeti, hát őt sokkal nehezebb volt a koncert bármelyik pontján észrevenni, mint az eredeti trió tagjait.

Régi sportos közhely, hogy minden csapat csak annyira erős, mint amennyire a leggyengébb tagja, Reynosónak pedig nincs könnyű dolga Fergie pótlásában, és a közönséget szerintem még azzal sem nyerte meg magának, hogy megígérte, koncert után megkóstolja a goulasch-t, amiről nagyon jókat hallott. De a lényeg az volt, hogy vele együtt is sikerült megteremteni az illúziót, mintha újra 2011 lenne, a Black Eyed Peas az egyik legnépszerűbb banda lenne a világon, és nincs okosabb és frappánsabb dalszöveg annál, hogy "Tonight's gonna be a good night". 2019-ben ez a legtöbb, amit a Black Eyed Peas fellépésétől el lehet várni.