Ettől a Bond-lánytól nem olyan könnyű megszabadulni

Lea Seydoux az a színésznő, akit egyformán jól ismernek a hollywoodi blockbusterek és az európai művészfilmek rajongói is: játszott már James Bond-filmben és szerepelt a Mission: Impossible-ben is Tom Cruise ellenfeleként, a filmfesztiválok közönsége meg az Adèle élete című, cannes-i nagydíjas, kendőzetlen szexjelenetekkel teli, két lány közti szerelmi történetből ismerheti, amelyért rendhagyó módon ő és színészpartnere is megkapták az Arany Pálmát, amit csak a rendezőknek szokás megítélni. De rendezte már Quentin Tarantino, Woody Allen és Ridley Scott is. És most épp Budapesten forgat: ő lesz a Testről és lélekről rendezője, Enyedi Ildikó új filmjének női főszereplője. A feleségem története Füst Milán regényéből készül.

Seydoux olyan családba született, amelyben egyértelműnek kellett volna lennie, hogy ő is a mozi közelébe kerül majd: nagyapja és nagybátyja Franciaország két legnagyobb filmes cégének vezetője, és az anyja is szerepelt már mozifilmben. Ennek ellenére a színésznő többször elmondta: a családjától semmilyen segítséget nem kapott a karrierjéhez, sőt olyan zűrös, elválásokkal és magánnyal teli gyerekkora volt, hogy sokszor egyenesen árvának érezte magát, és később is hosszú időbe tellett, hogy leküzdje szorongásait; még a 2009-es cannes-i filmfesztiválon is pánikrohamokkal küzdött.

Miután előbb francia művészfilmekkel, majd nemzetközi szinten is befutott, többször felemelte a hangját: egyike volt azoknak a színésznőknek, akik újságcikkben számoltak be arról, hogyan próbálta meg zaklatni őket Harvey Weinstein, egyúttal arról is írt, milyen irreális elvárásokkal szembesülnek a nők a filmiparban. Az Adèle élete után sem tett lakatot a szájára: egy interjúban elmondta, hogy a rendező, Abdellatif Kechiche sokszor olyan érzéketlenül bánt velük a forgatáson, még a szexjelenetek közben is, hogy attól néha egyenesen úgy érezte magát, mint egy prostituált.

Viszont filmforgatások közben szinte soha nem ad interjút; most csak A feleségem története producere, Mécs Mónika kedvéért tett kivételt egy-két magyar újságíróval, amikor a sajtó is belenézhetett Enyedi Ildikó filmjének forgatásába a Vasúttörténeti Parkban, ahol épp a hárommilliárd forintból, nemzetközi koprodukcióban készülő kosztümös szerelmi történet vonatos jeleneteit forgatták. Itt kaptuk el mi is néhány gyors szóra.

A filmforgatás sajtótájékoztatóján azt mondtad, nagyon szerettél volna Enyedi Ildikóval dolgozni. Miért?

Mert csodálom a munkáit. Az előző filmje, a Testről és lélekről is lenyűgözött, és olyan volt az atmoszférája, hogy nem lehetett szabadulni tőle, mert teljesen behúzott a történetbe. Ezt szeretem a legjobban a moziban: amikor nézőként megalkothatod a saját történetedet.

Szeretted volna eljátszani annak a filmnek a főszerepét is?

Gyönyörű az a szerep, igazán gyönyörű, és a színésznő is csodálatos volt a filmben. De mindketten nagyszerűek, a férfi színész is, és az egész szerelmi történet közöttük. Bevallom, imádom a love storykat, mindig is a szerelem volt a kedvenc témám a filmekben.

Ezek szerint te kerested fel Enyedi Ildikót, nem pedig ő téged?

Amikor megtudtam, hogy francia főszereplőnőt keres az új filmjéhez, megkerestem, igen. Szerettem volna, hogy én is a részese legyek.

Hogy zajlott a találkozás?

Á, ilyenkor az ügynökök és a producerek között zajlik a párbeszéd: „Rendben, Ildikó majd megnézi”, „Biztos vagyok benne, hogy remek lesz a filmben”, bla-bla-bla. De iszonyúan érdekelt a dolog.

Mit tudtál akkor a készülő filmről?

Eleinte csak azt, hogy nagyon szeretnék Ildikóval dolgozni, mert szeretem a munkáit, és mert ő is nő. Szeretek nőkkel dolgozni, mert egy forgatás során különleges a viszonyod a rendezővel, és ha egy nőről van szó, akkor sokkal egyenlőbb ez a viszony. Akkor kimarad a képletből a csábítás.

Mert a csábítás mindig ott van egy forgatáson,

még ha nem is a megszokott értelemben, de egy nővel inkább valamiféle kölcsönös megértésről van szó. És az is tetszett, hogy ez a történet egy nő portréja, még akkor is, ha végig a férje szemüvegén keresztül látjuk őt, hiszen valójában a férj a főszereplő.

Mivel én is nő vagyok, és Ildikó is nő, sok közös van bennünk. A férfiak és a nők két külön világot jelentenek; a film is épp erről, a férfiak és nők közti különbségekről szól. És ez csodálatos: szeretem ezt a különbséget. Manapság egyenlőek szeretnénk lenni a férfiakkal, és ezt meg is értem: persze, hogy társadalmi értelemben egyenlőségre vágyunk. De biológiai értelemben van különbség férfiak és nők között. És engem lenyűgöz ez a másféleség, ahogy lenyűgöznek a férfiak is, amiért mások, mint én. Épp azt szeretem a férfiakban és nőkben, hogy mások vagyunk.

A jövőben többet szeretnél női rendezőkkel dolgozni?

Nem, arról nincs szó, hogy megszállottan keresném a női rendezőket, csak arról, hogy kedvelek nőkkel dolgozni. Igen, az tény, hogy más női rendezővel forgatni, mint férfival, de azt nem mondtam, hogy az egyiket jobban szeretném, mint a másikat. Egy valami van, amit jobban szeretek: a tehetséges rendezőket. Nem a nemük alapján ítélem meg az embereket.

Az előbb a csábítás szót használtad, és a Guardianben megjelent cikkedben is arról írtál, mennyi veszélyes férfi mozog a filmiparban. Úgy érzed, kockázattal jár, ha egy nagy hatalmú férfivel kell együtt dolgoznod?

Milyen nagy hatalmú férfira gondolsz?

Elsőként persze Harvey Weinstein jut az én eszembe is, de nem csak rá.

Nem, nem hinném, hogy lenne bennem félelem.

Megváltozott valami az elmúlt másfél évben a #metoo-mozgalom miatt?

Igen, úgy érzem, van némi változás, ugyanakkor attól tartok, már túlzottan is odafigyelünk a politikai korrektségre, és ez így unalmas.

A sajtótájékoztatón is felmerült, vajon nem problémás-e a házasságról alkotott száz évvel ezelőtti képet ma változtatás nélkül filmre vinni, és kérdeztek a filmben várható nemi szerepekről.

Azt hiszem, ez a film abszolút kortárs lesz, mert – legalábbis számomra – elsősorban az érzésekről, érzelmekről szól majd. Arról, hogy milyen bonyolult dolog a szerelem, és arról a metaforáról, amit ez a nő megtestesít: Jacob számára ő az élet rejtélyességét, misztikumát jelenti. A férfi vonzódik hozzá, ugyanakkor szenved is tőle, mintha a nő kínozná. Erről fog szólni a film, nem a nemi szerepekről, és nem próbál válaszokat adni ilyen téren társadalmi kérdésekre sem. És ennek nagyon örülök, mert

a filmek manapság túlzottan politikusak lettek.

Én viszont szeretem, ha egy film egyszerűen az életről akar elmondani néhány dolgot.

Enyedi Ildikó azt mondta, a mai filmiparban egy európai rendezőnőtől szinte kimondott elvárás, hogy női szemszögből készítse a filmjeit, amit viszont ő nem akar figyelembe venni, és inkább kitörne abból a „gettóból”, ahová ez a követelés zárja a rendezőnőket. Szerinted tényleg lehet azt mondani, hogy A feleségem története nem női szemszögből készül?

Olyan értelemben természetesen női szemszögből készül, hogy Ildikó is nő. De ez nem jelent semmit. Ez egyszerűen egy olyan film lesz, amely egy férfiről szól, és megmutatja ennek a férfinak a sebezhetőségét, a törékenységét. És ez csodálatos, mert végre láthatjuk egy férfi gyengeségét is; illetve gyengeségről nincs szó, inkább csak sebezhetőségről. És ezt jó látni, hiszen a legtöbbször csak női karaktereket látunk az érzésektől meggyötörve – de ezúttal egy férfi lesz ebben a helyzetben.

Nehéz ez a szerep?

Igen, mert tényleg a férfi nézőpontjából látjuk ezt a nőt, és sosincs róla tárgyilagos képünk. Mindig kérdéses, hogy vajon tényleg megcsalja-e a férfit, vajon hűséges-e hozzá, szereti-e.

A forgatás vége után azonnal repülsz a következő James Bond-film forgatására. Másféle játékot követel meg egy blockbuster, mint egy művészfilm?

Nem. Nagyon szeretem a nagyszabású filmeket, nézni és játszani bennük is, és szeretem a kisebb filmeket. Én mindegyikben a szívemmel próbálok dolgozni. Egy Bond-filmben a kaszkadőrmutatványok is nehézséget jelentenek, de akárhogy is, kamera elé állni mindig kihívás, mindig nehéz, akármilyen is a szerep vagy a rendező.

Hogyhogy újra visszatérsz a következő filmben? A Bond-lányok általában csak egy filmig húzzák.

Mert ettől a Bond-lánytól nem olyan könnyű megszabadulni! Madeleine egy igazán kemény csaj.

(Borítókép: Barakonyi Szabolcs / Index)