Orbán Viktor;Országgyűlés;

2019-06-17 16:10:06

Száraztésztát kapott „ajándékba” Orbán Viktor

Válaszul a kormányfő a Monty Phytont idézte Jakab Péternek.

Mikor szembesült azzal, hogy kevés a miniszterelnöki fizetése, ezért Mészáros Lőrincet milliárdossá kell tenni, miközben Magyarország az EU legszegényebb államai között maradt? – kérdezte a parlament hétfői ülésén Jakab Péter, a Jobbik új frakcióvezetője Orbán Viktortól. A kormányfő szerint Jakab minősíthetetlen hangnemben támadta, „elődei, akik ezt tették, már belebuktak”. – A Jobbik saját választóival harcol, a Jobbik a legerősebből a leggyengébb ellenzéki párt lett. Ezt vegye figyelembe – mondta. Jakab Péter viszontválaszában egy szatyor száraztésztát vitt Orbán Viktornak, mert szerinte a miniszterelnök szemében ennyit ér az ország. Orbán erre a Monty Phytont és a harcban kezét-lábát vesztő fekete lovagot ajánlotta Jakab figyelmébe.

A szocialista Harangozó Tamás azt kérdezte Orbán Viktortól, mikor alakítják át a már az Alkotmánybíróság által is törvénytelennek minősített rokkantsági felülvizsgálatok rendszerét. A szisztéma miatt több tízezer ember került hátrányba 2012 után, mert elvették a nyugellátásukat. Orbán Viktor szerint végre fogják hajtani az AB-döntését, változtatnak a törvényen.

Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció politikusa szerint „az ország jelenlegi miniszterelnöke elárulta az 1956-os forradalmat” azzal, hogy az 56-os Intézetet egy „Veritas nevű történelemhamisító cégbe” olvasztja. Orbán Viktor erre azt felelte: „a kommunizmus elleni küzdelem erkölcsi kötelesség, az 56-os Intézet jövője miatt ne aggódjon, annak a Veritasnál jó helye lesz”.

Schmuck Erzsébet (LMP) egy ausztrál vizsgálatra hivatkozva azt kérdezte Orbántól, hogy mikor tesz már valamit a kormány a klímaváltozás ellen, és hogy támogatja-e az EU klímacélkitűzéseit. A kormányfő szerint alkotmányos kötelezettség a környezetvédelem és a klímaváltozás elleni küzdelem, ezért Magyarország atom-, és napenergiára épít.

A párbeszédes Szabó Tímea a Hableány balesete kapcsán azt feszegette, hogy a kormányfő és Rogán Antal propagandaminiszter befolyása alatt álló Magyar Turizmus Zrt.-nek milyen felelőssége lehetett a tragédiában. – Hagyták eltüntetni a tárgyi bizonyítékokat azzal, hogy svájci hajót kiengedték az országból – mondta. – Harminc éve teljesítek szolgálatot az Országgyűlésben, de ennél ízléstelenebb felszólalást még nem hallottam – kezdte Orbán Viktor, majd felidézte, hogy 498-an vettek részt a mentési munkálatokban, a hatósági vizsgálat végeredményét pedig ő is várja. Szabó Tímea szerint a miniszterelnök ugyanakkor nem válaszolt arra, hogyan engedhették ki a hajót Magyarország területéről és arra sem, miként lehetett ilyen túlzsúfolt a Duna. A levezető elnök ezután figyelmeztette Szabó Tímeát, hogy „egy tragédiát ne használjon politikai célokra”.