KÖNYV: D-Day – What we haven’t told you… (Bauduin & Stasi)
2019. június 10. írta: Monty H.

KÖNYV: D-Day – What we haven’t told you… (Bauduin & Stasi)

A D-nap titkai

A partraszállás átfogó történetét már számtalan kötet összefoglalta és kielemezte. Az események ismerőinek nagyja tehát valószínűleg szívesen nyúl olyan kiadványokhoz, melyekből a ritkán emlegetett részletek derülhetnek ki. Egy ilyen kötet következik most.

d-day.jpgPhilippe Bauduin kamaszként élte át a háborút, felnőve pedig tudományos pályára lépett, közben pedig kitartóan foglalkozott a D-nap történetével. Tizenhét könyv és számos cikk fűződik a nevéhez. Fiatalabb kollégája, Jean-Charles Stasi ezzel szemben újságíróként kereste a kenyerét, ugyanakkor a partraszállás őt is foglalkoztatta, s több mint húsz kötetet írt már, illetve tevékenysége elismeréseként számos díjat átvett. Ők ketten hatalmas háttértudásukat latba vetve a hadművelet hátterében húzódó érdekességeket és titkokat próbálták csokorba szedni, illetve egyes tévhiteket eloszlatni. Így született meg ez a kiadvány D-nap – Amit nem mondtunk el eddig… címmel.

A könyv 39+1 témát prezentál, melyek egyenként néhány oldalt ölelnek fel, jellegüket tekintve pedig igen sokszínűek. Találhatunk ezek között ismertebbeket, de ritkán tárgyaltakat is. Előbbiek között említhetem a Cornelius Ryan által már hatvan évvel ezelőtt bemutatott brit minitengerelattjárókat, Alan Turing dekódoló munkásságát (melyből pár éve Kódjátszma címmel játékfilm is készült), a Luftwaffe D-napi légi tevékenységét, a nem túl sikerese inváziós bankjegyeket, a tenger alá fektetett PLUTO-vezekéket, vagy a logisztikai szempontól létfontosságú “Red Ball-expresszt”, míg utóbbiaknál szóba kerül az erődített ouistrehami kaszinó (mely sosem nézett ki úgy, mint A leghosszabb nap filmváltozatában), az itteni és egyetlen lövés nélkül bevett Nagy Bunker (mely ma múzeumként szolgál), a Utah-parton bevetett komancs kódbeszélők, a szövetséges utánpótlással küldött vérkészletek vagy a Bretagne-ban ledobott francia SAS-kommandósok.

A mű tehát nem átfogó krónika, hanem érdekes tények alapján készült hosszabb-rövidebb fejezetek összessége, de az egymáshoz csak lazán kapcsolódó altémák miatt ez tényleg nem zavaró. A képanyag igen tekintélyes, jól válogatott, és az archív felvételek mellett számos jelenkori fotó, múzeumi tárgyakról készült képek, térképek, plakátok is helyet kaptak benne. Ezek jelentős részét egyébként más kiadványban még nem is láttam.

A kötet 19 és fél eurós árával nem olcsó, de úgy vélem, megér ennyit. Angol és francia nyelven adták ki, mifelénk pedig sajnos nem kapható, úgyhogy az érdeklődők kénytelenek lesznek az interneten – például a bookdepository.com-on – keresgélni. 

D-Day – What We Haven’t Told You
Írta: Philippe Bauduin & Jean-Charles Stasi
Heimdal 2016
128 oldal

British Pathfinders D-day.jpgHa érdekelnek a D-nappal kapcsolatos egyéb posztjaim – könyvekről, filmekről, makettekről, videójátékokról és képregényekről –, akkor
IDE KATTINTS.

A bejegyzés trackback címe:

https://monty.blog.hu/api/trackback/id/tr6314873986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása