Gaál Noémi (48) és Maloveczky Miklós (39) 14 év után szakított egymással. Azt már hónapok óta sejteni lehetett, hogy kissé elhidegültek egymástól. A pár kapcsolatának alakulását és a szakítás körülményit a Best Magazin írta meg. 

Áprilisban az időjós már azt nyilatkozta, hogy „hasznos, ha több lábon megáll az ember"" amikor pedig a Story a párkapcsolatára terelte volna a szót, megpróbálta másfelé vinni a témát. 

Megtanultam, hogy bármi történjék, egyedül is talpon kell maradnom

- nyilatkozta egy hónappal ezelőtt Gaál Noémi, aki néhány évvel ezelőtt még a családalapítást tervezte szerelmével. 

Annyira komolyan gondolták a gyerekvállalást, hogy még gyerekeik nevét is kitalálták: ha lány, Mira, ha fiú, Dávid lett volna. Az időjós, akit időközben el is jegyzett a szerelme, kapcsolatuk elején úgy gondolta, a kettejük közötti korkülönbség biztosan nem okoz majd problémát, aztán az évek haladtával rájött, hogy ketyeg a biológiai órája. 

A pár szétköltözését először a Bors szagolta ki, nekik akkor, április végén így nyilatkozott Gaál Noémi:

Nem töltjük együtt a napjainkat, de beszélünk egymással. Közösen döntöttünk így, az egymás iránti tisztelet megőrzése mellett. Ez több hete tart. Semmi sem biztos. Erről még mi is beszélgetünk, nem engedtük el egymás kezét.

A különválás kettejük közös döntése volt, és valójában sokkal korábban sor került rá, mint ahogy az nyilvánosságra került. Maloveczky Miklós a Bestnek elárulta, hogy már több mint féléve különélnek és noha Gaál Noémi sokkal visszafogottabban fogalmazott, Maloveczky Miklós már lezártnak tekintette a kapcsolatukat. 

Sokan találgatták, mi állt a háttérben, de őszintén mondhatom, hogy nincs eltitkolt problémáról, harmadik félről szó, egyszerűen elfáradt a kapcsolatunk. Az utóbbi években mindkettőnket komoly veszteségek értek, alaposan megráncigált minket az élet, de nem lehet csak erre fogni a döntéseinket

- mondta a férfi a Bestnek. 

Maloceczky Miklós azt is elmondta, hogy nem voltak közöttük hangos, tányérdobálós veszekedések, békében váltak el és csendben zárták le a kapcsolatukat. 

Gaál Noémi ATV-s munkatársai ugyanakkor nem látják letörtnek az időjóst, sőt, olyan vidámnak és energikusnak tartják kollégájukat, mint ahogy megismerték, tudta meg a Best.