Sport

A Szeged óriása elárulta, hogy kapnák el a Veszprémet

A Szeged veretlenül, 51 ponttal végzett a bajnoki alapszakasz élén, a Veszprém három vereséget is begyűjtve, 46 ponttal a második. A tabella azonban csak a 3-14. helyen tükrözi  a végeredményt. A kiírás szerint a bajnoki cím sorsáról az alapszakasz első és második helyezettje közötti oda-visszavágós finálé dönt, amely a párharc a második helyezett otthonában kezdődik. Azaz május 23.-án, Veszprémben.

A bajnoki cím védője a Szeged. Bodó Richárd, a Tisza-partiak játékosa ezért amondó, bajnokként komoly nyomás nehezedik rájuk.

Címvédőként nem is lehet más a célunk, mint a bajnokság megnyerése, és úgy gondolom, jó esélyünk van. Az utóbbi időben mi jöttünk ki jobban a párharcokból, ráadásul a Veszprémre még nagyon fontos feladatok várnak, nekünk pedig sajnos nincs hova tartalékolni. Ettől még nyilván ellenfelünk is mindent bele fog adni, de a fenti tény feltétlenül mellettünk szól

– fogalmazott a balátlövő a molcsapat.hu oldalon.

A 203 centis, válogatott óriás szerint a szegedi védekezés és a kapusteljesítmény rendben van, és azt is tudni véli, mi a recept ahhoz, hogy ismételni tudjanak a bajnokságban.

Meg kell akadályoznunk, hogy a Veszprém végrehajtsa az átrendeződési cseréit, mert sokkal könnyebb lyukat találni a falukon, ha fent kell maradniuk azoknak a játékosoknak, akik elsősorban támadásban erősek. Nekünk kell diktálnunk a tempót, fárasztanunk kell az ellenfelet, amire azért is van jó esélyünk, mert úgy gondolom, fekszik nekünk a Veszprém játéka. Hasonló a rendszerük, mint a miénk, de mi régebb óta vagyunk együtt, az összeszokottság pedig döntő tényező lehet

– adott betekintést a várható taktikáról Bodó.
(Kiemelt kép: MTI/Ujvári Sándor)

Kézilabda, az alapszakasz végeredménye és a döntő programja:

1. Szeged 26 25 1 907–656 +251 51
  2. Veszprém 26 23 3 908–640 +268 46
  3. Tatabánya 25 19 2 4 711–612 +99 40
  4. Balatonfüred 25 18 7 682–612 +70 36
  5. Csurgó 26 15 3 8 722–689 +33 33
  6. Gyöngyös 25 13 3 9 669–659 +10 29
  7. Dabas 25 9 3 13 637–683 –46 21
  8. Komló 25 10 1 14 643–708 –65 21
  9. FTC 25 10 15 664–664 0 20
10. Budakalász 25 6 4 15 619–696 –77 16
11. Eger 25 6 3 16 665–750 –85 15
12. Cegléd 26 6 1 19 635–761 –126 13
13. Mezőkövesd 25 5 3 17 600–717 –117 13
14. Vecsés 25 25 575–790 –215 0

Bajnoki döntő:
1. mérkőzés:
2019. május 23., csütörtök, 18.30 óra
Telekom Veszprém–Mol-Pick Szeged
2019. május 26., vasárnap, 18.00 óra
Mol-Pick Szeged–Telekom Veszprém

Ajánlott videó

Olvasói sztorik