Celeb

Ambrus Attila: Anyámnak nem mutatom meg a lányomat!

Gudricza Szabolcs

Létrehozva: 2019.04.21.

Az újdonsült apuka maga sem hitte volna, mennyire átalakul az élete a kis Anna érkezésével. Többek közt azt is megfogadta, hogy még felelősségteljesebb lesz, soha többé nem vezet, ha iszik.

Forrás: Kecskeméti Zoltán

Két hónapos lett a kislánya. Mi az, ami megváltozott?

Ha hazamegyek, és Anna rám mosolyog, onnantól kezdve végem. Nem gondoltam volna, hogy egy gyerek ilyen szintű, teljes pálfordulást tud előidézni. Mondjuk tény és való, korábban többször felelőtlen voltam, ma már azonban ezt nem tehetem meg, és nem is fogom, mert már érte is felelősséggel tartozom.

Ilyennek képzelte az apaságot?

Egyáltalán nem. Sejtettem, hogy nem lesz egyszerű az éjszakai szolgálatokkal és a többivel, de minden megoldható. Anyósom sokat segít, szóval Anna egyelőre háromemberes, mert igényli a törődést. Az egyik pillanatban üvölt, aztán felveszed és egyből vigyorog. Tulajdonképpen már manipulál mindenkit, de ez a dolga.

Az ön édesanyja látta már Annát?

Nem, és meg is mondtam neki, ha rajtam múlik, akkor sohasem láthatja, viszont vagyok annyira rugalmas, hogy ha Anna egyszer szeretné megismerni az apai nagymamáját, nem zárkózom el tőle. Ehhez azonban a lányom is kell, én anyámat a korábbi dolgai miatt lehúztam a térképről.

Mennyi idő alatt esett le a tantusz, hogy Anna most már élete végéig önnel lesz?

Még mindig ízlelgetem ennek a jelentőségét, az érzés mibenlétét, és folyamatosan tanulnom kell. Sokan mondják nekem, hogy apuka, és amikor meghallom, borsózik tőle a hátam. Korábban egy fillért nem adtam volna azért, hogy lesz egy komoly kapcsolatom, pláne gyerekem. Most minden teljesen más, és nem azt mondom, hogy bármitől félnék, de kétszer is meggondolom, mit és miért teszek.

Fel tudja dolgozni, hogy már nem csak az öné a felesége?

Lehet közhely, de az önzetlen szeretet nem azt jelenti, hogy feladnánk magunkat. Hogy valakit őszintén szeressünk, ahhoz az kell, hogy a saját egónkat háttérbe szorítsuk, és teret engedjünk valaki másnak. Most nem az van, hogy van Réka és vagyok én, hanem most Anna van. Ez is egy tanulási folyamat része, miként kell létezni úgy hárman, hogy a végén senki ne sérüljön.

Mindenben segít Rékának?

Még az etetést is elintézem, ha Réka éppen nincs a közelben. A fürdetés az alap apás teendő, a pelenkacsere is kifejezetten jól megy, és még éjszaka is gyakran én kelek fel Annához. Egyébként a kicsi imádja a vizet, szóval valószínűleg néhány hét múlva megyünk is babaúszásra.

Lányos apának lenni nem egyszerű, főleg egy olyan kaliberű férfinak, mint ön.

A puska biztos be lesz állítva a sarokba. A viccet félretéve, amennyiben a gyerek felnő, biztos, hogy nagyon fogom őt félteni. Ám ezzel együtt mindenkinek megadom a lehetőséget, mert én is megkaptam az apósoméktól, ezért senkivel szemben nem leszek előítéletes. Az udvarlókat azért biztosan leellen­őrzöm majd.

Milyen pasit képzel el a lánya mellé?

Egy a lényeg, ne legyen „nyúlbéla”, hanem ki tudjon állni saját magáért és a lányomért is. Nagyon rossz irányba indult el a fiatal generáció. Tisztelet a kivételnek, de nem sportolnak, csak a számítógép előtt ülnek vagy a telefonjukat nyomkodják, és számomra ez riasztó. Nem tanulnak fegyelmet, tiszteletet, pedig én a sok hülyeségem ellenére is, amikor átjöttem Magyarországra, még a csapattársaimat is magáztam. Erdélyben úgy nőttem fel, hogy ezt tanultam.

Ezt továbbadja Annának?

Bízom benne, hogy nemcsak az apja nagyon-nagyon sötét múltjáról hall majd, hanem tudok neki olyan értékeket is adni, amikről azt gondolom, követendők.

Mit szólna, ha a lánya bankban dolgozna vagy rendőr lenne, és egyszer csak elé állna egy férfi fegyverrel?

Ebbe bele sem merek gondolni, és ezek egyelőre csak hipotetikus dolgok, amikről még nem érdemes beszélni. Én csak azt kérem az istentől, hogy egészségesen nőjön fel és kiegyensúlyozott életet éljen. Ha nekem lesz még ebből húsz évem mellette, már összeteszem a két kezem és hálát adok érte. Húsz év elég is lesz belőlem neki, mert én sem vagyok egyszerű eset. Ha 75 éves koromban a gyerek egy héten kétszer-háromszor rám nyitja az ajtót, akkor az azt jelenti, hogy jól neveltem. Ha hónapokig nem néz felém, valószínűleg elrontottam valamit. Ebben látom a gyereknevelés kulcsát, és szerintem nincs olyan, hogy jól vagy rosszul nevelsz valakit. Ez egy hosszú folyamat, és utólag, amikor felnő, akkor derül ki, hogy jól csináltad-e vagy sem.

Úgy hallottam, új hobbija van, horgászik.

Igen, nagyon megszerettem. Most hétvégén is egy barátom meghívására a tőlünk nem messze lévő Dédai-tavon leszünk. Nagyon szépen felújították, és a húsvéti hétvégén az egész családnak lesz program. Szombaton kerámiázást tanítok gyerekeknek és felnőtteknek, de vasárnap lehet, még a horgászversenyre is benevezek.

Hamarosan visszakapja a jogosítványát. Amikor ittasan ült volán mögé, megint úgy érezte, törvényen felül áll?

Korábban sajnos kicsit merészebb voltam, de most, hogy az utóképzés során meghallgattam egy pszichológus előadását, többé eszem ágában sem lesz még egy feles után sem autóba ülni. Nagyon durva sztorik hangzottak el, többször is megállt bennem az ütő, amikor a hölgyet hallgattam. Kiderült például, hogy ha megiszom egy sört, az két és fél óra alatt megy ki belőlem, vagyis ha este kicsit többet iszom, még másnap reggel sem ülhetek volán mögé.

Akkor az elrettentő hatást elérte az utókezelés.

Szerintem mindenkinek érdemes lenne. Hiába a zéró tolerancia, hétvégén fél Budapest piásan vezet, és most nagyon sok rémtörténetet hallottam egy vagy két feles miatt tönkrement családokról. És már csak a gyerek miatt sem tehetem meg, hogy felelőtlen legyek. Tizenhatan voltunk a kurzuson, és egyikünk sem világgá akart menni, miután ivott, hanem csak pár száz métert vagy néhány kilométert. Sajnos ilyen kényelmes az ember, de ugyanúgy megvan a helye és az eszköze a dáridózásnak is. Ha iszik az ember, hívjon taxit vagy sofőrszolgálatot! 

Névjegy: Ambrus Attila

Született: 1967. október 6., Csíkszentlélek
Gyerekként anyja elhagyta, javítóintézetben, majd munkatáborban is megfordult, míg 1988-ban átszökött Magyarországra.
A SC Csíkszereda, a Pomázi ICO SE, a Sziketherm HK, az Újpesti TE, majd a Ferencváros hokicsapatának kapusa volt.
1993 és 1999 között harminc posta- és bankrablást hajtott végre.
Tíz év fegyház után 2012 ja­nuárjában feltételesen szabadlábra helyezték. Azóta keramikusként dolgozik. Életéről több könyv és egy mozifilm is készült.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083736_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091396_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Pintér Attila elmondta véleményét a magyar válogatott Eb-esélyeiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711702820
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel