Gyalogszerrel Nagymarosról Visegrádra a Duna alatt, egy titkos alagútban? Igen, lehetséges!

Aki nézte már Nagymarosról a távolodó utolsó kompot, ismeri az érzést: de jó is lenne öt perc alatt átsétálni valami hidacskán a túlparti Visegrádra!

Ugyan minden évben beindul a pletykalánc, hogy épülhet végre híd a Dunakanyarban, de egy darabig biztosan nem számíthatunk rá, hogy a víz felett juthatunk át a Fellegvár lábához. A víz alatt viszont mindez már most is lehetséges, igaz, egy évben csak egyszer, és csak azoknak, akik sikeresen regisztrálnak a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. Duna alatti műszaki bejárására.

Hogy kerül egy alagút a víz alá?

Számos legenda és monda kering a folyó alatti réges-régi alagutakról, de az igazság az, hogy a rómaiak nem ezzel töltötték szabadidejüket, sőt, az Anjou-k sem alagutakkal biztosítottak menekülő útvonalat maguknak. Ahhoz, hogy egy ilyen építmény megszülessen, a Bős–nagymarosi vízlépcső kellett. Igaz, hogy a nagymarosi egység 1990-es üzembe helyezése a máig páratlan társadalmi összefogás nyomására elmaradt, de ez a praktikus járat megépült, és máig rendkívül fontos szerepet tölt be.

A magyar kormány 1989-ben állította le az erőmű építését, majd három évvel később fel is bontotta az államközi szerződést az akkor még csehszlovák partnerrel. Ennek ellenére 1992-ben Dunacsúnnál, a mai Szlovákia területén a Duna vizének mintegy nyolcvan százalékát jogtalanul elterelték a bősi felvízcsatornába. Mindkét fél a hágai Nemzetközi Bírósághoz fordult, amely végül 1997-ben Szlovákiát és Magyarországot egyaránt elmarasztalta, igaz, a helyzetet azóta sem sikerült államközi szerződésekkel elsimítani.

A főútról még csak nem is látszik

A Nagymarosról Visegrádra vezető, Duna alatti alagút a főútról még csak nem is látszik. Nemcsak azért, mert a Duna vize, sőt annak medre alatt fut méterekkel, hanem mert a parton, az 1696. folyamkilométernél sem verik nagy dobra a vízművesek, hogy mit rejtenek a talajszinten levő eltolható kék vasajtók.

Amikor 1993-ban már mindenki biztos volt benne, hogy a magyar szakaszon, a két szemben fekvő város között nem épül meg a duzzasztó, praktikus okok miatt úgy döntöttek, hogy erre az alagútra szükség lesz. A kivitelező a Mélyépterv Zrt. volt, a próbaüzemet 1995-ben tartották. A Pilis és a Börzsöny közötti meder alja vulkanikus kőzet, ebbe robbantották a nyomvonalat. Az alagút nem civil közlekedésre szolgál, hanem ivó- és szennyvízvezetékek, valamint kábelek futnak falai mentén. Nem mellékes: a meder alatti talajréteg által megszűrt ivóvízből is napi több ezer köbmétert képesek kinyerni.

Kellemes séta

Aki rengeteg lépcsőre számít, téved, hiszen mindkét oldalt csak pár fok visz le a föld alatti terembe, ahol a gépészet egy része található. Hosszan lejtő résszel itt kezdődik a betongyűrűkből épült, 550 méter hosszú, mintegy három méter átmérőjű alagút, amely körülbelül 15 méterrel a felszín alatt válik vízszintessé.

A fejtérben, középvonalban futó csövek ellenére a séta kényelmes. A padló rácsozott, öt perc alatt lazán át lehet lépni Nagymarosról Visegrádra. A biztonsági zsilipajtók most nyitva voltak, kis csoportokat vezetve mutatták meg a DMRV munkatársai titkos birodalmukat. Ezek az elválasztók a tűztől védenek, a vízbetörést nem bírnák ki; mindkét bejárat elvileg az árvízszint fölött nyílik, igaz, a bevezető térben kirakott képeken jól látszik, hogy a 2013-as áradáskor komoly munka volt megvédeni az alagutat.

És hogy miként fest mindez? Íme: