Az emberi butaság öt egyetemes törvénye
A Berkeley Egyetem gazdaságtörténet professzora 1976-ban publikált egy tanulmányt az emberiséget szerinte leginkább fenyegető erő, a butaság alaptörvényeiről.
A buta embereket – magyarázta Carlo M. Cipolla – számos azonos tulajdonságukról ismerhetjük fel: terjedelmesek, ésszerűtlenek, anélkül okoznak másoknak problémákat, hogy nekik előnyük származna belőle, így rombolják a társadalom jó közérzetét. A butaság ellen nem lehet védekezni – jelentette ki az olasz származású, 2000-ben elhunyt professzor. A társadalom csakis úgy érheti el, hogy ne roppanjon össze a hülyék terhe alatt, ha a nem buták még keményebben dolgoznak.
Nézzük tehát az emberi butaság Cipolla-féle öt alaptörvényét:
A hülyék valós száma mindenkor magasabb, mint ahogy érezzük – írja Cipolla. Ez a probléma keveredik azzal, amikor elfogultan, a végzettség, a beosztás vagy más felszínes tényezők alapján bizonyos emberekről feltételezzük, hogy okosak, mert azt hisszük, hogy az ilyen jellemzők kizárják a butaságot. Hát nem.
Mindez elvezet a:
Cipolla azt állítja, hogy a butaság olyan változó, amely minden népességben állandó. Az összes elképzelhető kategóriában – nem, faj, nemzetiség, képzettség, jövedelem – stabil a buta emberek százaléka. Vannak buta egyetemi tanárok. Vannak buta emberek Davosban és az ENSZ Közgyűlésben. A Föld minden országában élnek buták, de azt lehetetlen megmondani, hogy hányan; becsléssel pedig szinte biztosan meg is sértenénk az 1. törvényt.
Cipolla ezt a butaság Aranyszabályának nevezte: a buta ember anélkül okoz másoknak problémákat, hogy neki bármi előnye származna belőle. A bácsi képtelen abbahagyni álhírek posztolását a facebookra? Buta. A vevőszolgálatos, aki egy órán keresztül feltart a telefonon, közben kétszer leteszi, és valahogy mégis sikerül neki elcseszni a számládat? Buta.
Cipolla szerint a butaság mellett három további altípus létezik. Először is az okos, akinek a cselekedetein saját maga és mások is nyernek. Azután a bandita, aki mások kárára jár jól. Végül pedig a szerencsétlen, akinek a cselekedetei másokat gazdagítanak a saját kárára. Cipolla a négy típust grafikonon ábrázolta, így:
A butaság grafikonja.
A nem buták inkonzisztens társasága tele van hibákkal. Néha okosan cselekszenek, máskor önző banditák; lehetnek szerencsétlenek, akiket mások kihasználnak – vagy akár mindegyik altípusból lehet bennük egy kicsi. Ehhez képest a buták a konzisztencia mintái, örökké csak terméketlen hülyeségeket csinálnak.
A butaság azonban a buták egyetlen konzisztens tulajdonsága. Ezért olyan veszélyesek. Cipolla így magyarázza:
Az alapvetően buta emberek azért veszélyesek és károsak, mert az okos emberek alig tudják elképzelni, megérteni az ésszerűtlen viselkedést. Az okos ember számára a bandita logikája érthető, mert az egy racionális minta szerint működik, ami persze lehet ronda, de akkor is racionális: a bandita nyerni akar. Annyira nem okos, hogy kitalálja, miképpen nyerhet ő is meg te is, tehát a te károdra fog nyerni. Mindez nem jó, de racionális, és ha te is az vagy, akkor ezt képes vagy előre látni. A bandita tettei, ronda manőverei és törekvései megjósolhatók, gyakran a védelmet is előre felépíthetjük ellene.
Ha viszont buta emberrel van dolgunk, akkor ez tökéletesen lehetetlen, lásd a 3. alaptörvényt. A buta ember ok vagy bárkire nézve kedvező következmény nélkül, tervszerűtlenül zargatja a másikat a legvalószínűtlenebb időben és helyen. Semmiféle ésszerű módon nem ismerhetjük fel, vajon támad-e a buta, és ha igen: mikor, hogyan és miért. Aki buta emberrel kerül szembe, az tökéletesen kiszolgáltatottá válik.
Ez elvezet a
Nevezetesen: a nem buták állandóan elfelejtik, hogy mindenkor, mindenütt, minden körülmények között a butákkal való foglalkozás és/vagy a velük való társulás végül mindig költségesnek bizonyuló hiba.
Alábecsüljük a butákat, mégpedig a saját kockázatunkra. És ez elvezet az ötödik, utolsó törvényhez:
Ennek folyománya: A buta ember veszélyesebb a banditánál.
A butákkal nem tudunk mit tenni. A buta állampolgáraik súlya alatt összeomló és az azokon túllépő társadalmak közötti eltérést a nem buták teszik lehetővé. A buta állampolgáraik ellenére fejlődő társadalmakban magasabb az okosan cselekvők aránya, akik úgy ellensúlyozzák a buták okozta veszteségeket, hogy nyernek rajta saját maguk és a környezetük is.
A hanyatló társadalmakban ugyannyi a buta ember, mint a sikeresekben, ám nagyon sok a szerencsétlen is, és – Cipolla végső következtetésében – „riasztóan gyakoriak a buta színezetű banditák. A nem buta népesség összetételének ilyen irányú módosulása szükségszerűen megnöveli a [buta] népességhányad destruktivitását, bizonyossá teszi a bukást, és az ország a pokolra kerül.”
Forrás: qz.com
