Aktuális

Keresztes Ildikót nem érdekli a rosszindulat

uv

Létrehozva: 2019.04.09.

Ahogy a legtöbb hírességnek, Keresztes Ildikónak is lenne oka kiakadni a negatív kommentelőkön. De bárhogy is sértegetik, az énekesnőről lepereg, ugyanis jórészt el sem jut hozzá a rosszindulatú fröcsögés.

Szinte mindennapos, hogy kifakadnak közösségi oldalaikon a celebek, és posztokban fejtegetik, hány embert tiltottak le a negatív hozzászólásaik miatt. Keresztes Ildikó nem kér ebből a feszültségből, egyszerűen fittyet hány a rosszallókra. Pedig olykor neki is lenne oka visszaszólni, ahogy például mostani, Marlene Dietrich-fotósorozata kapcsán. A bókok mellett akadnak gyalázkodók is, például a hot! Magazin felkérésére készült képsorozat alatt is találhatunk kellemetlenkedő hozzászólásokat. Ildi ritkán olvasgatja közösségi oldalait, ha mégis, akkor inkább örül, hogy megosztja a nagyérdeműt.

– Szerintem ez a művészet lényege, minden nagy művész megosztó, és ezt most nem önteltségből mondom. Nézzük csak meg Marilyn Monroe-t. A fél világ odavolt érte, a másik fele meg tehetségtelen tucatszépségnek kiáltotta ki. De szólásszabadság van, mindenki azt mond, amit akar! Engem egyáltalán nem érdekelnek a vagdalkozó kommentek, kinőttem belőle, hogy otthonülő, arc nélküli emberek írásait olvasgassam – mondta az énekesnő, aki bár büszke rá, és imád egyedi lenni, nem bánja, ha olykor legendához hasonlítják.

– Sok évvel ezelőtt egy kolléganőm bejött az öltözőbe, és elkiáltotta magát: „Úristen, tiszta Marlene Dietrich vagy!”. Ezt akkor még nem értettem. Majd egyre többen jegyezték meg, mekkora a hasonlóság, amit később már én is észrevettem, és Dietrich már több mint tíz éve kísért. De jól esik, mert olyanhoz hasonlítanak, akit én magam is csodálok. Erős jellem, és óriási tehetség – tette hozzá Ildi, aki a Turay Ida Színház Égben maradt repülő című darabjában Edit Piafként rendre találkozik is Marlene-val.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711701324
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090002_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711701324
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711701324
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!