Tisza már a Kossuth téren van, Horthyt még várjuk: itt tartunk a rendszerváltás után 30 évvel

  • Haskó László
  • 2019. április 7.

Publicisztika

És harcban állunk.

A leváltandó rendszer, a magántulajdon nélküli társadalmi berendezkedés, a konszolidálódott kádári időkben (a hetvenes évek végén, a nyolcvanasok elején) a magyar történelem legteljesebb „nemzeti egységét” (helyesebben csak nemzeti konszenzusát, nemzeti egyetértését) hozta létre.

Ez a konszenzus persze csak arra vonatkozott, hogy a szovjet megszállás körülményei között mi volt elérhető. Legtöbben úgy gondoltuk, ez a maximum.

De volt két – viszonylag kicsi – csoport az elégedetlenekből.

Az egyik visszafelé kereste a megoldást, a másik társaság pedig előre nézett. A magát később konzervatívnak definiáló mozgalom ideálja a „fejlett feudalizmus” huszadik század eleji magyar modellje volt.

Göncz Árpád köztársasági elnök és Antall József miniszterelnök az Országgyűlésben 1990-ben

Göncz Árpád köztársasági elnök és Antall József miniszterelnök az Országgyűlésben 1990-ben

Fotó: Fortepan

A másik csoportosulás szerint a magántulajdon nélküliség gazdasági gyengeséghez vezetett, behozhatatlan technikai hátrányt, növekvő mértékű eladósodást okozva a fejlett nyugattal szemben. A magántulajdon-alapú világ elviselhetővé tétele (a javak igazságosabb elosztása és „a szabadság” kiterjesztése) miatt a demokratikus köztársaság kialakítása volt a szabadság- és demokráciahívők célja.

A társadalom óriási többsége (beleértve akkori magamat is) mindössze anyagi bőségre és szellemi eleganciára vágyott. Mindkét csoport természetesen megígérte ezt az első szabad választásra igyekvőknek. A választáson

a konzervatív szavazók ízlése nyert.

A feudális borzalom iránti hamis nosztalgia erősebb volt a nyugatos elegancia iránti vágynál. Az ízlésünk azóta sem változott. Szóra sem érdemes intermezzók után trónra ültettük, és ott tartjuk Orbánt, a modern magyar történelem egyik legízléstelenebb politikai személyiségét.

S ő megteremtette a lehetetlennek véltet: visszavitte az országot oda, ahonnan csak 1944. március 19-hez, vagy 1945. április 4-hez vezet út. Ezt igazolja a Kossuth tér – bár még nem teljesen komplett, de jól kiolvasható – szimbolikája: Tisza már ott van, Horthyt még várjuk. És ez magyarázza a Várba költözési észvesztést is.

A művészet és a tudomány hivatalosan csöndre van intve. A gazdaság nagyobb része „királyi birtok” a többi hűbéreseké. És harcban állunk. Egyelőre talán csak szavakban. És ami késik, az – reméljük – nem rajta múlik.

A szerző sebész.

(Nyitókép 1.: Horthy Miklós kormányzó fogadja a frontról visszatérő katonákat 1941-ben; nyitókép 2.: a Szent István emlékév megnyitó ünnepsége a Parlament előtt, 1938. május 30-án. Fotó: Fortepan)

Figyelmébe ajánljuk