Free Music!

Androidon is tarol az Apple Music

2019. április 07. - Pléh Dániel

Az Apple hosszú éveken át – lényegében a  néhai Steve Jobs  vezetése alatt végig- azt az elvet követte, hogy szolgáltatásai csak saját platformokon/hardvereken voltak elérhetőek. Mindennek persze nyomós oka volt: az Apple a szolgáltatásokkal ( is) szerette volna növelni hardverei értékét, egyfajta mágnesként használva azokat, a sokkal jövedelmezőbb hardveri értékesítésének erősítéséhez.

apple-music-android-downloads.jpg

Mindez persze az ügyfelek felé is kommunikálni kellett, a kulcs szó ehhez pedig a szolgáltatás minőség volt, azaz, hogy az Apple szolgáltatások minősége csak Apple eszközökön garantálható.

Hogy ez ,mennyire nem volt igaz,  mi sem mutatja jobban, minthogy amikor erre szüksége van, akkor az Apple termékek más platformokon is megjelennek. Az Apple Music megjelenése az iOS világon kívül hatalmas és sok tekintetben váratlan lépés volt az Apple részéről, amely Steve Jobs életében elképzelhetetlen lett volna. 2015-re, amikor a szolgáltatás útjára indul  azonban megváltozott a környezet, Jobs sajnos már nincsen velünk, a vetélytárs szolgáltatások minden platformon jelen vannak, így az Apple sem engedhette, meg magának, hogy az Apple Music és a Beats Radio ne legyen elérhető több platformon.

 

Elérhető az Apple Music Android-os verziója

Az Apple Music bejelentésekor az egyik legnagyobb szenzáció az volt, hogy az Apple bejelentette, a szolgáltatás nem csupán iOS- hanem Android platformon is elérhető lesz. A lépés jelezte, hogy Tim Cook és az immáron Dr.Dre-vel és Jimmy Iovine-al megerősödött tartalom csapat valóban...

Hogy ennek mi az oka? A látszat ellenére nem az Apple Music, vagy csupán kis mértékben. Az Apple mindenkori zenei szolgáltatásának a fent leírtak miatt elsődleges feladata az,  hogy az Apple eszközeinek értéket növelje. Az iTunes már nem volt erre képes, a streaming szolgáltatások előretörésével pedig az Apple sok, értékes vásárlót vesztett emiatt.

Az Apple Music bevezetése a vetélytárs platformra tehát nem más célt szolgál, minthogy visszacsalogassa az Apple-től elvándorolt, értékes vásárlókat és újabb Apple hardverek vásárlására ösztönözze őket.

Ezt a célt akkor tudja legjobban szolgálni  az Apple Music, amennyiben  a vetélytárs platformon is sikeres. Márpedig a jelek szerint az!

apple_music_andrpid_download.jpg

A 2015 utolsó negyede éve óta Androidon is elérhető Apple Music a kezdeteket és egy kisebb döccenést leszámítva folyamatosan ,negyedévenként 3 millió feletti telepítést regisztrált  Androidon is, és 2019 első negyedévben regisztrálhatta az eddigi legerőteljesebb negyedévét, közel 4 millió telepítéssel!

Az országokat tekintve Androidon (is)  erősen  Egyesült államok központú a szolgáltatás, hiszen az Android telepítések 28%-a tengerentúlról érkezett, messze- mesze megelőzve a 7%-al második helyen álló Indiát,  és az őt követő Brit, Orosz illetve Brazil piacokat. ez az 5 piac adja ki az Androidon az appot letöltők felét!

Ez az összességben 40 millió alkalmazásletöltés persze nem  jelent 40 millió fizető felhasználót, azonban mutatja, hogy az Apple Music számára  minden platform fontos forrása lehet az új előfizetőknek.

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr9514727661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása