B1 blogcsalád



Timmermans: Orbán nem tekintheti Magyarországot a saját szemétdombjának

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2019. április 06. - Szelestey
  • Orbán Viktor szélsőjobbos klisékhez folyamodott, amikor megindította a  Fidesz európai korteshadjáratát; 
  • A magyar állásponttal ellentétben Szlovénia nem gondolja, hogy bele kellene ütnie az orrát a szabad sajtó munkájába; 
  • A PiS nem közösködik a populista-nacionalista pártok összefogásán ügyködő olasz Ligával.

orban_karikatura_szloven_lap.png

Die Presse

die_presse.jpg

A Bizottság alelnöke szerint Orbán Viktornak nem szabad azt hinnie, hogy Magyarországon azt csinálhat, amit csak akar. Timmermans Bécsben nyilatkozott, ahol az osztrák szociáldemokraták oldalán kampányolt az európai választások közeledtével. Hangsúlyozta, hogy az uniós tagság jogokkal is jár, azokat pedig a magyar kormányfőnek is tiszteletben kell tartania. Úgy értékelte, hogy Brüsszelnek korábban be kellett volna avatkoznia, mert mára Orbán az egész lakosságba beoltotta a félelmet. Ily módon valósággal megbilincselte az embereket, de ennek a szabadság az ára, amint az Oroszországban is lehetett látni.

A politikus abban nem talál semmi különöset, hogy az új tagállamok egy idő után arra törekednek: vegyék komolyan őket. Ám meg kell húzni számukra a vörös vonalat, mármint hogy meddig mehetnek el. Így nem szabad politikát csinálni nemzet fogalmával, miközben másokat kirekesztenek abból. Viszont ha nem akarja, hogy a nacionalisták és a jobboldali radikálisok kerekedjenek felül, akkor az EU-nak nagyobb optimizmusra kell hangolnia az embereket, mert az bizalmat kelt és arra építeni lehet. Azt viszont nem gondolja Timmermans, hogy megoldást jelentene a szélsőséges pártok betiltása, mert a káros ideológiákat eszmékkel kell visszaszorítani. Pl. az olyanokat, amelyek azt hirdetik, hogy nyomulnak egyes kultúrák, illetve népek. Már kérdés viszont, ha ezek az erők jogot sértenek, akkor a törvény erejével közbe kell avatkozni. Ugyanakkor a migráció, ha megfelelő keretek közé terelik, gazdagítja a befogadó államokat, mutatott rá a politikus.  

Arra is kitért, hogy az EU igen keményen kíván fellépni a román szociáldemokraták ellen, ha azok felvizezik a küzdelmet a korrupció ellen. És az európai szociáldemokraták nem fognak ez esetben 10 évet várni, mint tette az a Néppárt, míg végre felfüggesztette a Fidesz tagságát. Mert nincs helye a pártcsaládban olyan tagnak, amely átlép a jogállami szabályokon. Jelezte, hogy a Bizottság elnöki tisztéért folyó csatározásban semmiképpen sem kíván jobboldali radikális, illetve szélsőséges körökre támaszkodni.

 

Yahoo/AFP

yah.png

Kampánynyitó beszédében ismét az Európai Néppárt kulcsfiguráit támadta Orbán Viktor. Nekiment Junckersnek, mondván, a Bizottság elnöke a felelős, amiért a britek mennek, a migránsok viszont jönnek. De élesen bírálta Webert is, amiért az a napokban kijelentette, hogy nem óhajt Juncker utódja lenni, ha az csakis a fideszes képviselők voksaival volna lehetséges. Szerinte a bajor politikus ezzel megsértette a magyarokat. Utalt arra is, hogy pártja kiválhat az EPP-ből a májusi választás után.  A kormányfő azt mondta a migrációs biztosról, hogy az lakosságcsere-programot hajt végre az unióban, amivel a magyar vezető átvette a szélsőjobbos mantrát. A beszámoló emlékeztet arra, hogy a magyar kormány kampányt folytatott Soros és a Bizottság első embere ellen. Továbbá a napokban jelezte, hogy új pártcsalád megalakításán gondolkodik – a konzervatívoktól jobbra.

 

New York Times

new_york_times.jpg

A lengyel kormánypárt nem megy el az olasz Liga vezére által meghirdetett májusi nagy tömeggyűlésre az európai választások előtt. A PiS, amely gyanakodva figyeli Salvini, valamint Le Pen szoros barátságát Putyinnal, kampányigazgatója útján azt közölte, hogy pár hete pontosan megmondták az olasz politikusnak, milyen elképzelésekkel vágnak neki az erőpróbának. A jövő hónap végéig már nem is kívánnak találkozni vele. Ugyanakkor az AfD ott lesz holnapután Milánóban, ahol Salvini meghirdeti az euroszkeptikus-populista-szélsőjobbos erők szövetségét. A német párt vezére azonban arra figyelmeztetett, hogy ugyan a bevándorlás kérdésében igencsak hasonló véleményen vannak, mint az olasz párt, ám egészen eltérően ítélik meg pl. az olyan, kulcsfontossságú gazdasági témát, mint az EU pénzügyi szabályainak betartása. A jelentés emlékeztet arra, hogy a Liga elnöke meg akarja nyerni a szövetségnek Orbán Viktort is.

 

Washington Post/AP

washington_post_1.jpg

A szlovén Külügyminisztérium visszautasította a ljubljanai magyar nagykövet tiltakozását az egyik hetilap címlapjának karikatúrája ellen, amely úgy ábrázolja Orbán Viktort, hogy az éppen náci üdvözlésre lendíti karját, miközben szlovén jobboldali politikusok törleszkednek hozzá. A válasz hangsúlyozza, hogy Szlovénia ragaszkodik a sajtó- és szólásszabadsághoz,  nem avatkozik bele a média dolgába, és nem is értékeli a szerkesztőségek munkáját. Kovács Zoltán szóvivő ehhez képest arról értekezett, hogy itt ismét a mai baloldal intoleranciáját lehetett tetten érni. Szerinte a másik oldal mindenkit szélsőségesként bélyegez meg, aki elutasítja a liberális ideológiát, illetve a multikulti „ortodoxiát”. A szlovén Újságíró Szövetség viszont bírálta a magyar jegyzéket, mondván, hogy az abban példátlan módon a sajtó ellenőrzésének és megfegyelmezésének elképzelése nyilvánul meg.

 

Politico

politico_1.jpg

A baloldali szlovén Mladen hetilap főszerkesztője azt mondta, hogy azért jelenítették meg Orbán Viktort fasisztaként, mert az úgy beszél és viselkedik, mint egy fasiszta, antiszemita retorikát használ. Azt is megemlítette, hogy Magyarország még csak leplezni sem igyekszik: tőkével és más eszközökkel igyekszik befolyásolni a szlovén állam autonómiáját. Ez vonatkozik arra, hogy a Fideszhez kötődő emberek olyan sajtóérdekeltségeket szereztek meg, amelyek közel állnak az Orbán szövetségesének számító Jansa pártjához. Egyébként sem a szóban forgó SDS, sem a magyar Külügyminisztérium nem kívánta kommentálni, hogy a szlovén fél nem akar fellépni a diplomáciai tiltakozás nyomán.  

 

FT

financial_times.jpg

Az Európai Uniónak közös hangot kellene találnia az olyan nagy világpolitikai kihívások miatt, mint a kínai terjeszkedés, az orosz törekvések, valamint a jelenlegi amerikai politika, csakhogy ez nemigen sikerül neki. Vannak ugyan törekvések, pl. Macron és Tusk részéről az „Európa-erőd” megerősítésére, ám ez alááshatja a nyitottságot, a liberalizmust és a sportszerűséget.  Abban azonban igaza van a Tanács elnökének, hogy az emberek egy idő után alternatívát keresnek, sőt, találnak is, ha az látják, hogy az EU nem védi meg a biztonságukat, érdekeiket. Vagyis itt lépni kell, ha a szervezet a saját sorain belül le akarja győzni a politikai szélsőséget és a populizmust. A nemzetközi porondon viszont egységre van szükség, de itt kevésbé bíztatóak a kilátások. A jövőt illetően ugyanis jelentős a megosztottság, és ezt bizonyos nagyhatalmak ki is használják. Az unió joggal gondolja úgy, hogy célja a stratégiai önállóság. Ám a belső ellentétek jelentik a legfőbb akadályt, hogy azt elérje.

 

Süddeutsche Zeitung

suddeutsche_zeitung.jpg

Európának csak akkor vannak túlélési esélyei, ha tágabb hazát jelent lakói számára. Erre figyelmeztet a lap, miután egyre-másra bukkannak fel a színen jobboldali-tekintélyelvű, nacionalista pártok, amelyek harci jelszóként alkalmazzák a haza fogalmát. Számukra az a biológiailag meghatározott néppel és annak területével egyenlő. Azt ígérik, hogy ott megvédelmezik az ily módon körbeírt népet - a nemzetközi konszernek, a globális elitek, a naiv széplelkek és Brüsszel ellenében. A briteknél népszavazást nyertek, a magyaroknál és a lengyeleknél kormányra kerültek. Utóbbi két országban az EU ellen agitálnak, de kilépni nem akarnak, tekintettel a gazdasági előnyökre. Feljövőben vannak a németeknél és a franciáknál is. Az Európa-barát erők nemigen tudnak érdemben harcba szállni ellenük.  

A haza fogalma kapcsán zajló küzdelem igencsak fontos az autoriterek és liberálisok, a nacionalisták és multilaterálisok közti birkózásban. És itt Európának be kell jelentkeznie, mert az egység, a béke és a jólét nem megfelelő hívószó, hogy egyben maradjon több mint két tucat nemzetállam. Ennek érdekében egyértelművé kell tennie, hogy nem akar semmi rosszat a szűkebb hazának. Éppen ellenkezőleg, igyekszik azt megvédeni. De egyúttal a haza érzését kell nyújtani a polgárainak, a szívekre kell hatnia. Annál is inkább, mivel a mai embernek már lehet több identitása is.  Az európai identitás irányába hat a többi közt a demokrácia, a jogállam, a jólét, a biztonság és a szabadság. Továbbá a szegények és a munkanélküliség támogatása, a világcégek befolyásának korlátozása, a biztonságérzet megteremtése – túllépve a nemzeti önzésen. Cicero egykor azt mondta: a haza ott van, ahol jól megy a sora. Márpedig mikor éltek az európaiak jobban, mint az EU-ban?

 

FT

financial_times.jpg

Már az unióra is átterjedt Bukarestből a volt román korrupciós ügyész körüli vita, mert az EP-képviselők jelentős része azt akarja, hogy Codruta-Kövesi legyen az Európai Ügyészség első vezetője, a tagállamok viszont ezt inkább nem szeretnék, mondván, hogy nem avatkoznak be egymás belügyeibe. A két fél drámai módon összecsapott, mert strasbourgi törvényhozók azzal vádoltak meg több államot is, hogy azok becsukják a szemüket, amikor arról van szó, Románia miként bánik a jogásznővel, illetve hogyan szorítja vissza a jogállamot. A német kereszténydemokrata Gräßle (aki az EP tényfeltáró küldöttségét vezette a magyarországi pénzügyi visszaélések gyanúja ügyében – a szerk. megj.) kijelentette, hogy a Tanács nem engedhet a román nyomásnak. A holland zöld Sargentini azt mondta, hogy itt éppen olyasvalakire van szükség, aki a bűnözők sarkára lép, csakhogy a Tanácsban nincs senkinek sem mersze, hogy egy igazi bűnüldöző nyomozhasson a többi közt az uniós alapok elsikkasztása ügyében. Inkább a nem igazán rátermett francia jelöltnek adnák a megbízatást.

 

Bloomberg

bloomberg_1.jpg

A kommentár azt hangsúlyozza az egy hét múlva esedékes izraeli választások előtt, hogy Netanjahu a történelem rossz oldalára viszi az országot, amikor odahaza fokozza az arabok üldözését, külföldön pedig a fehér felsőbbrendűség hirdetőivel áll össze. Ez még akkor is így van, ha a mostani amerikai vezetés minden korábbinál jobban támogatja az izraeli politikát, noha a miniszterelnök azt hirdeti, hogy az ország csakis a zsidók nemzetállama és ilyen alapon szövetségre lépett a Zsidó Hatalom nevű idegengyűlölő párttal, amely meg akarja fosztani demokratikus jogaiktól a lakosság egyötödét kitevő arabokat és ki akarja őket paterolni a határon túlra.

Netanjahu jó viszonyt ápol olyan etnikai nacionalistákkal, mint Orbán Viktor, noha az nyíltan antiszemita összeesküvési elméleteket terjeszt Soros György ellen. Ezzel azonban Izrael jövője forog kockán, amibe belejátszik az arabokkal szembeni bánásmód is. A világban a politikai és értelmiségi életben bemutatkozó új nemzedék már nem a múlt szenvedései, hanem mai tettei alapján kívánja megítélni Izraelt. És a bőrszín jelentette, egyre fontosabb választóvonal alapján is a rossz térfélre sorolnak egy olyan hatalmat, amely a településekkel gyarmatosít, továbbá etnikai nacionalista.  

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr414742773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nekoashi2005 2019.04.06. 17:15:48

@6.Lenin: Szóval azt mondod, 1998-ban a csuti g. és T. József bűncselekményt követtek el. Oké, indul érted a TEK!

Nekoashi2005 2019.04.06. 17:22:47

Érdekes, sehol nem írják az alcsút-várda meccs nézőszámát! Utoljára 60 volt..... Lehet hogy ezt a negatív rekordot is sikerült alulmúlni! A két "csapat" éves költségvetése nagyobb mint pl. Salgótarjáné!

6.Lenin 2019.04.06. 17:25:39

@Nekoashi2005:

Ha bizonyítani is tudod, jöhet a TEK, vagy bárki.

Annyira egyik oldal se hülye, hogy videó filmet készít az eseményről. Meg, ha lenne is, az "igazságszolgáltatás" vagy igen éles látó lesz, vagy teljesen vak.
Túl egyoldalúan nézed a dolgokat. És még hiszel a mesékben.

Nem ezek a lényeges dolgok, hanem ezeket az oldalakat hányan is támogatják, mert ők is nyertesei lehetnek a saját szintjükön+ hozzáadva a saját tehetséget, lehetőséget.
ezen áll, vagy bukik a dolog. A hülyék meg soha nem zavartak sok vizet, bár hangosak is lehetnek, de ki nem szarja le őket, míg nem válnak esetleg többséggé.
Tök feleslegesen téped itt a szád. Bár, ha téged ez megnyugtat, másokat nem zavar, semmi gond vele.

sZulamith 2019.04.06. 18:14:26

@Ennyi volt lipsikék! Takarodó!: A 2/3 attól függ honnan nézzük. Szavazatra jogosult 8 millióból 2.8 millió szavazott a Fideszre /több, mint 2014-ben / az a 600 ezer többlet a "jól megdolgozott" határon túliaktól/ .Szerintem ez a győzelem nem ok a melldöngetésre.

6.Lenin 2019.04.06. 18:26:45

@sZulamith:

Ezt csak a vt szemszögéből lehet nézni.
A választásra jogosult, és az érvényes szavazatot leadó, külön kategória.
A vt szerint, akik nem szavaznak, érdektelenek. Másokra bízták a döntés jogát, saját jogon nem éltek a lehetőséggel.

Illene túllépni már ezen, kár hülyét csinálnia magbából a választásra jogosultnak.
Egy választás eredményét, jogosságát az adott választási törvény dönti el PONT.

rallus 2019.04.06. 19:02:46

@sZulamith: Ha ez visszaállítja a libidódat: Győztetek! Most jobb?

Helga Beauty Salon. 2019.04.06. 19:41:14

@sZulamith: A 2/3 attól függ honnan nézzük. Szavazatra jogosult 8 millióból 2.8 millió szavazott a Fideszre ..................................

Honnan nézzük? Baszki nézheted jobbról balról, nézheted futtában a robogó malac faszáról, a 2/3 az 2/3, számolgathatsz átkozódhatsz, sírhatsz vagy nevethetsz nem változnak a tények, a 2/3 marad!

sZulamith 2019.04.06. 19:51:22

@rallus: Persze ha 2 fordulós lenne a választás, közelebb lenne az igazsághoz, és akkor lenne jobb:)

sZulamith 2019.04.06. 20:06:39

@6.Lenin: Hát igen. Az 1 fordulós szavazás már csak ilyen, távol áll a hihetőtől. a választói akarattól. Azt vallom, hogy aki nem megy szavazni, annak nincs joga "pofázni", viszont adózik, és ezért értékelni kell.
Gondoltam arra, hogy nem megyek el május 26.án szavazni, mert nem lesz olcsóbb a kenyér -ahogy mondani szokták - , viszont akkor nincs alapom, hogy ide irjak:)

6.Lenin 2019.04.06. 20:18:24

@sZulamith:

A végével 1etértek, ha nem szavazol lemondasz a kritika jogáról is.

Az egyfordulós a választók átverése. Miért szavazzon 1 náci, 1 komcsira? Mert a vezetőik a háttérben megegyeztek, feladták az elveiket. Esetleg pozíciókért, pénzért. Eleve csalás.
Tudod, hogy egyfordulós, tudod, hogy többen kell szavazni, mint akiket le szeretnénk győzni. Létre kell előre hozni egy választási szövetséget, közös programmal.
A választó tudja, kire, és miért szavaz rájuk, mit várhat tőlük. Tiszta sor.
Nincsenek háttéralkuk, mutyik, nincsenek átverve a választók.
Ismert a vt, van idő rá felkészülni.
Mindenki tud mindent előre.

6.Lenin 2019.04.06. 20:29:04

@6.Lenin:

Bocs, a kétfordulós az átverés.

6.Lenin 2019.04.06. 20:47:46

@sZulamith:

www.youtube.com/watch?v=lYvb9vWWDs0

És mi történt utána? Átverték a saját választóikat IS!

Helga Beauty Salon. 2019.04.07. 08:31:47

@Thomas Grande: Ahogy látom, nem nagyon találsz kivetni valót ebben a módszerben, pontosabban egy lap helyre tételében a fent leírt módszer keretében.............

Pontosan! A sajtószabadság ugyebár nem tudatos hazudozásra lejáratásra és mocskolódásra lett kitalálva!
A francia köcsög lap egy komplett vallást sértett meg úgy, hogy a provokáción kívül más célja nem is volt. Ez a szlovén lap is csak a szokásos libsi klisét húzza rá Orbánra, akit Hitlerhez hasonlítgat.

Helga Beauty Salon. 2019.04.07. 08:49:46

@6.Lenin: Gondolom hogy amikor ezeket mondta, már le is voltak zárva a koalíciós tárgyalások. Ez a Pető Iván az SZDSZ aljas férgei közül is messze kimagaslott, ezen a videón is jellemző ahogy a szolid kis ábrázatával ennyire gátlástalan szemét módon hazudik. Érdekes hogy pártként ugyan csődöt mondtak, de az egyes tagok és az a szellemiség milyen erősen jelen vannak a mai napig!

taga20 2019.04.07. 09:18:57

@Helga Beauty Salon:

a patkány gazdád, a geci és hiéna bandája, bárkire ráugrik és szétszedi itthon.
ha visszakapja egy kicsit, akkor úgy rinyál/rinyáltok, mint a fürdős kurvák!

6.Lenin 2019.04.07. 09:33:06

@Helga Beauty Salon:

Megvolt a Kuncze úré is, de azt törölték. azt mondta, hogy Horn Gy-vel soha, aztán ő volt a belügyminisztere. A nagy maffia leszámolások is alatta történtek.

Igen, pont ezek miatt a kétfordulós választások az igaziak, sok lóvét lehet nyerni és becsületet veszíteni, nekik ez hiányzik. szarnak ők a választókra, meg a "népre".

Helga Beauty Salon. 2019.04.07. 09:35:46

@taga20: A parasztokra mindenképpen rá kell szólni! Például rád! :D Sokat ugyan nem ér, de mégis.......

István Tamasi 2019.04.07. 09:38:47

@Kigyozo kigyok: A te mentálisan sérült vezérkéd, a csúti törpe az akinek annyira hiányoznak az arabok, hogy az illetékes magyar hatóságok véleménye ellenére meghívta magához, egy vályúból zabált és a lánya-veje révén üzletelt is arab terroristák nemzetközi körözés alatt álló bankárjával.

taga20 2019.04.07. 09:39:33

@Helga Beauty Salon: akkor kezdhetnéd a legnagyobbakkal!

lokál, riposzt, pestikurvák, és a többi 476 szeméttel egyetemben!

Lakatos Rodolfó 2019.04.07. 10:08:31

@taga20: Hát ez gondolom egy freudi elszólás lehetett a részedről, amennyiben a pesti kurvákat te szoktad frekventálni, mi itt a nemzeti oldalon a Pesti Srácokat olvassuk.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.04.07. 10:15:04

@Lakatos Rodolfó: "a pesti kurvákat te szoktad frekventálni"

Hehe. Egybites fideSSfasszopó. A prostisrácokra utalt, kedvenc hazugsággyáradra. :))

Nem az a baj, hogy buta vagy, mint a föld, hanem hogy fogalmad sincs róla, mennyire.

Helga Beauty Salon. 2019.04.07. 10:36:34

@taga20: lokál, riposzt, pestikurvák, és a többi 476 szeméttel egyetemben!.................

El fogsz jutni valaha arra a felismerésre, hogy ez a frusztrált proli őrjöngésed nem vezet sehova? Mert ha igen, az nagy nap lesz számodra, ki fog nyílni a világ, sok mindent megértesz és képessé válsz új információk befogadására!

taga20 2019.04.07. 10:38:22

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

szerintem rosszabb ez az ördögfajzat, me csak teszi itt nekünk a hülyét.
ráadásul egy elvtelen takonygerincű fityeszork.

Lakatos Rodolfó 2019.04.07. 10:39:23

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Még egyszer mondom, mi itt a nemzeti oldalon a Pesti Srácok portált szoktuk olvasni, melynek neve 1956 igazi hőseinek, az akkori "Pesti Srácoknak" állít emléket.

A pesti kurvák szolgáltatásait pedig a tagához hasonló, lepukkadt 50-es vállalkozók szokták igénybe venni, akik otthon a kövér és bőrhibás, megereszkedett csöcsű asszony láttán már nem éreznek késztetést, és erkölcsi gátak híján a szexuális igényeiket így alternatív utakon elégítik ki.

Ami viszont a te "prosti srácaidat" illeti, ott leginkább a te ferde, buzeráns hajlamaid jönnek a képbe, nyilván ehhez a faszszopózáshoz is azért ragaszkodsz, mert már nagyon ki vagy éhezve arra, hogy valaki egy vastag hímtagot rakjon a szádba, de szerencsétlenségedre te még az amúgy kalandvágyó, kevésbé válogatós homoszexualitás közösségben se vagy elég kapós, ezért kénytelen vagy profi szexmunkások szolgáltatásait megfizetni.

Szánalmas.

taga20 2019.04.07. 10:49:43

@Helga Beauty Salon: El fogsz jutni valaha arra a felismerésre, hogy ez a fityeszes, nagypofájú őrjöngésed nem vezet sehova? Mert ha igen, az nagy nap lesz számodra, ki fog nyílni a világ, sok mindent megértesz és képessé válsz új információk befogadására!

Helga Beauty Salon. 2019.04.07. 10:56:11

@Lakatos Rodolfó:
A pesti kurvák szolgáltatásait pedig a tagához hasonló, lepukkadt 50-es vállalkozók szokták igénybe venni, akik otthon a kövér és bőrhibás, megereszkedett csöcsű asszony láttán már nem éreznek késztetést, és erkölcsi gátak híján a szexuális igényeiket így alternatív utakon elégítik ki...............................

Taga tuti nem kurvázik, az asszony felügyelet alatt tartja, egyedül még a munkahelyére sem mehet!

Helga Beauty Salon. 2019.04.07. 10:57:39

@taga20: Roppant eredeti! Egy egyéniség vagy!

taga20 2019.04.07. 11:01:57

@Helga Beauty Salon: ráadásul még filoszemita is:)

te viszont egy szerencsétlen fityeszjobbágy, aki kétpofára kajálja a csúti gazdája minden szarát.

csak szánni tudlak, ostoba talpas.

u.i.: de nincs harag, ugye?:)))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.04.07. 11:27:04

@Lakatos Rodolfó: "mi itt a nemzeti oldalon a Pesti Srácokat olvassuk"

Na ja. Az orosz nemzeti oldalon kell az ihlet a dezinformáció tolásához, hogy a bolsevik hazaáruló fideSSmaffiát Moszkvából is támogassátok.

Helga Beauty Salon. 2019.04.07. 11:46:25

@taga20: csak szánni tudlak, ostoba talpas...................

Köszi, de koldustól alamizsnát????

2019.04.07. 11:51:00

@Helga Beauty Salon: "A sajtószabadság ugyebár nem tudatos hazudozásra lejáratásra és mocskolódásra lett kitalálva!" Azzal az egyetemista lánnyal (Blanka) történt incidens? Még most is folyik a próbálkozás a lejáratásának minél hatásosabb kivitelezésének érdekében.

Helga Beauty Salon. 2019.04.07. 12:10:06

@Thomas Grande: Azzal az egyetemista lánnyal (Blanka) történt incidens? Még most is folyik a próbálkozás a lejáratásának minél hatásosabb kivitelezésének érdekében.............

Milyen egyetemista? Az egyes tanulótok akinek érettségije sem nagyon lesz? Azt elég aljas módon kiállítottátok bajszos szarozni, de nem nagyon jött be a provokáció, mert alig foglalkoztak vele, inkább csak ballib oldalon próbáltak balhét gerjeszteni!
Egyébként jó példa a ballib aljasságára, betesznek egy szellemi fogyatékos gyereket szónokolni, (nyilván megfelelő ez a szint) majd azzal próbálnak ajvékolni, hogy kiröhögik a szánalmas kis luvnyát!

taga20 2019.04.07. 12:11:42

@Helga Beauty Salon: ne haragudj, de megint csak idézni tudlak, me olyan jókat írsz:)

Roppant eredeti! Egy egyéniség vagy!

taga20 2019.04.07. 12:17:25

@Helga Beauty Salon:

egy kibaszott, tetves hazudozó vagy, mint az összes fityesztróger!

Lakatos Rodolfó 2019.04.07. 12:37:37

@Thomas Grande: "Azzal az egyetemista lánnyal (Blanka) történt incidens?"

Nem egyetemista, hanem középiskolás.

Gondolom azért hitted azt, hogy egyetemista, mert középiskolásnak már túlkoros, 19 éves, de még nincs meg az érettségije.

Sőt, az általa indított sajtóper tárgyalásán bemutatott e-ellenőrzője komoly kétségeket ébresztett aziránt, hogy idén meglesz-e.

Nyilván ez (és az ilyenkor szokásos szülői nyomás) indította arra Blankát, hogy bejelentse, augusztusig visszavonul a politikától, hogy a tanulmányaira koncentrálhasson.

De az is beszédes, hogy nem júniust mondott, hiszen a rendes érettségi nem augusztus-szeptemberben van, ezért maga sem bízhat abban, hogy simán veszi az akadályokat. (És ebből egyébként következik az is, hogy aligha lesz ősztőp egyetemista.)

Lakatos Rodolfó 2019.04.07. 12:38:50

@taga20: Na, de nagyon felhúztad magad valamin, libsikém. Kultúremberek között ez a hangnem nem szokás, ugye tudod?

taga20 2019.04.07. 12:58:48

@Lakatos Rodolfó: fityeszork és kultúrember.

vinetu bakker, ez egy oximoron:)))

sZulamith 2019.04.07. 14:27:37

@6.Lenin: Mint mindenben a szavazás módjára is van pró, és kontra. Nem tudom, milyen országban 1 fordulós a szavazás, de én a kettő mellett voksolnék. Persze bátorság, elszántság kell a két fordulós szavazáshoz, és több pénz. De a győztesnek nagyobb önbizalmat ad, ha mindkét esetben győz, mert őt akarják kétszeresen is. Azonkivűl lehetőséget ad a szavazónak az újragondolásra.

6.Lenin 2019.04.07. 16:51:50

@sZulamith:

2002-ben a Fidesz az elsőt vesztette, a másodikban nyert, de nem volt koalíciós partner.
A másik oldal összeállt. Nyert az ország vele?

Nem ezen múlnak a dolgok, de a kétfordulós a mutyizóknak kedvez(het).

2019.04.07. 18:19:31

@Lakatos Rodolfó:
olvastad is vagy csk hivatkozol rá, mert már láttad valahol a nevet,

sZulamith 2019.04.07. 18:55:30

@6.Lenin: Azz ukrán választás második fordulójánál kiderül, hogy lehetőség- e a mutyizásra. Jó példa.

6.Lenin 2019.04.07. 19:03:28

@sZulamith:

Te ilyen, személyekről szóló választásra gondoltál? Természetesen itt is lehet lényeges a pénz, de mivel ezeken elég alacsony a részvétel, és szimbólikus pozícióról megy a döntés.
nincs akkora jelentősége, hogy hány fordulós a választás.
Nyilván nagy hülyeség lenne esélyteleneknek is továbbmenniük. Szerintem itt teljesen más a lényeg.

sZulamith 2019.04.07. 19:41:43

Ha a párt politikája nem szimpatikus, akkor nem szavazok rá. Viszont ha a jelölt személy politikája szimpatikus rá szavazok, akkor a pártját is elfogadom. Igy gondolom én. Az ukrán választást érdekesnek tartom, mert a jelenlegi elnöknek van kihivója, aki csak a politikájával nyerhet, mása nincs:)

6.Lenin 2019.04.07. 19:49:41

@sZulamith:

Akkor nem figyelted a választás körüli cirkuszt. A színész mögött egy hasonló pénzember áll, lehet már most nagyobb hatalommal (gazdasági), mint a jelenlegi elnök.
Ukrajna másként működik, mint más országok. Ott a politikáddal kitörölheted.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.04.08. 05:56:40

@sZulamith: Szerintem ez a győzelem nem ok a melldöngetésre"
hat ez kurvajo....
figyu.ez a gyozelem nem melldongetesre ad okot, hanem kormanyzasra.
a csirkemell dongetest meghagyjuk fegyornek meg a nem letezo ex mszp szilankoknak es szdsz arvaknak.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.04.08. 05:59:11

@Helga Beauty Salon: brusszelbe jo lesz...mar mindjart fel is kerik. vicc es kín figyelni ezeket a vergodedeket.
eleg nehany bazdmeg meg szar...es mehecc brükkelbe....

AZ IGAZI HUNGAROFIL 2019.04.08. 06:22:09

A hozzászólók közül ki akarja, hogy szabadon özönöljenek hozzánk a migránsok? Ki akarja, hogy az unokáinak át kelljen térnie az iszlámra? Ki akarja, hogy Magyarországon Allah-ot üvöltözzenek a müezzinek? Ki akarja, hogy a lányának levágják a klitoriszát, fiának levágjanak a péniszéből az új szokások miatt?

AZ IGAZI HUNGAROFIL 2019.04.08. 06:24:17

Melyik nő szeretne burkában járni és a férje után kullogni? - Jelentkezzenek!

AZ IGAZI HUNGAROFIL 2019.04.08. 06:26:25

Timi, Sargentini, Chonchita Wurst mennek a levesbe, 5 év múlva már senki sem fog emlékezni rájuk.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.04.08. 06:50:55

Ultraliberális másodpercemberek szépen szavalják gazdáik nótáját, de ezen túl érdekel is bárkit ez?

arckönyv 2019.04.08. 07:15:47

már kikerültek a plakátokra, hogy a cigányhitlert kell támogatni, őt egyszemélyben. úgyhogy ha valaki a saját szemétdombjának tekinti az országot hát ő igen. eddig a fidesz volt csak egyenlő az országgal (a kommunista lelkületű birkákat az sem zavarta), most már majd a cigányhitler lesz maga az állam.

legyetek 2019.04.08. 07:53:21

Magyarország nem szemétdomb. Innen lehet folytatni a diskurzust.

citrix 2019.04.08. 09:32:50

Tökéletes az Orbánról készült karikatúra. Persze nem tetszik Orbánnak ha karikatúra készül róla és szólt a sameszának: intézkedjen és hasson oda, ilyen ne forduljon többet elő. Csakhogy a szlovén kormány nem személyi kultuszra épülő pártállam és a szlovén lapok nincsenek Mészáros Lölő tulajdonában. Így aztán köszönik szépen a kérést, de nem teljesítik. A másik: Orbánnak ugye szabad közpénzből kiplakátolni az egész országot bohócoknak öltöztetett ellenzéki vezetőkkel, hazug és gyűlöletkeltő Soros-Junckers plakátokkal, az okés. De ha őt, a felcsúti géniuszt karikatúrán jeleníti meg egy újság a címlapján (nyilván nem itthon mert az lehetetlen) akkor elönti a pulykaméreg és őrjöng.

Kuglóf. Az 2019.04.08. 10:06:11

Az anyád valaga a szemétdomb. Herr Timmermans!

Magán?Véleményem? 2019.04.08. 10:14:58

@citrix: " ... országot bohócoknak öltöztetett ellenzéki vezetőkkel ... "

Hát, ha így néznének ki a bohócok, akkor a gyerekek sose akarnának cirkuszba menni.... Azok az ellenzéki vezetők alapból ilyenek, nem kell rajtuk ruhát cserélni :-)

citrix 2019.04.08. 10:37:04

@Magán?Véleményem?: Ezért mondom, ha az ellenzéki vezetők alapból ilyenek, nem kell rajtuk ruhát cserélni. Orbán is tökéletesen szerepel a karikatúrán, nem kell rajta semmit se cserélni. Csak azt az egyet nem értem, miért dühös ha tükröt tartanak neki?

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2019.04.08. 10:41:41

Ha timmermanns még egyszer szemétdombnak nevezi a hazámat szétbaszom a köcsög fejét a haza szocialista férgekével együtt. Van egy pont amin nem kellene túllépni mert abból baj lesz.

Szelid sunmalac 2019.04.08. 11:11:42

@Kuglóf. Az: Pedig sajnos az. Megpedig szo szerint. Menj el mondjuk ugy 100 km-t a gyulolt nyugatra , tolts ott csak egy hetet, aztan mejn vissza Magyarorszagra es amulni fogsz. Mar az orszaghatar atlepesevel latvagnyos valtozas. Mocsok, szemet mindenutt, az emberek bknuobban vezetnek, mindenki ruhell mindenkit. Lehet a hazat szeretni, de attol meg sajnos szemetdomb.

konrada 2019.04.08. 11:23:22

"Timmermans: Orbán nem tekintheti Magyarországot a saját szemétdombjának"

A kis irigy! Azt szeretné, ha az csak az ő szemétdombja volna...;))

Kuglóf. Az 2019.04.08. 11:45:06

@Szelid sunmalac: Ez mekkora polyén! Majdnem HARMINC ÉVE folyamatosan KÜLFÖLDRE járok dolgozni Magyarországról. Mindössze két kontinensen nem jártam még, abból az egyik az Antarktisz. ÉPPEN ezért látom és megélem, mi VAN Magyarországon ahhoz képest mint ahol épp dolgozom.
SOHA nem mennék külföldre. Menjél egyébként Párizsba OTT megnézheted milyen egy migrik által uralt SZEMÉTDOMB. De Berlinben (Németország a második hazám annyit jártam már oda) ugyanígy járhatsz.

Azt hiszed, MÁSOK élete jobb mint itt? Whiskeyből, camembertből meg wurstból van a kerítés? Hogy egy klasszikus idézzek, Lófaszt, mama!
Szeretnek ha VAN pénzed (ez vagyok én).
Szeretnek ha BESZÉLED a nyelvüket (ez vagyok én, két anyanyelvű többnyelven beszélő)
Szeretnek ha RÉSZT VESZEL a közösségben (ez vagyok én).

Ha ezeket nem hozod, lehúzhatod magad a vécén. Angliában dolgozó családos barátomat, ha elmegy egy pubba, MINDIG megtalálják például, ő csak a 2. kategóriát hozza, ezért.

Szóval, sokmindent mondhatsz nekem sokminden dologról, de hogy KÜLFÖLDÖN jobb lenne, ezt sajnos nem fogod tudni bemesélni.
Én elvégzem a munkát, felveszem a díjazást és ROHANOK haza. És nem azért rohanok haza, mert szittya vérem van vagy Nagymagyarország volt a jelem az oviban. Hanem mert itt vagyok OTTHON.
Ha pedig valaki az otthonomat szemétdombnak nevezi, annak simán beverném a képét, ha ezt egy kocsmában tenné, a jelenlétemben.
Szóval a Timmermans (is) bekaphattya!

törppicur 2019.04.08. 12:10:48

Timmermans gyarmatosit, sajnos minket
Jó ez nekúnk? Nem
Van saját szemétdombja? Nincs
Akkor mi tökömhöz akarja hozzácsapni a gyarmatot ez a gyökér?
Plakátra vele!

ben2 2019.04.08. 12:14:04

Jó lenne, hogy ha azok a lapok, amelyek rutinszerűen antiszemitázzák Orbánt legalább egy nyamvadt idézettel alátámasztanák az állításukat.

arckönyv 2019.04.08. 12:45:29

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta: a putrisztán jobban illik rá már pár éve.

konrada 2019.04.08. 13:37:00

@ben2:
Ugyanmár! Nagyon jól tudjuk, hogy már régóta nem az az antiszemita, aki ilyen kijelentéseket tesz, vagy más módon nyilvánul meg, hanem az, akire a megmondó emberek ezt mondják!

(...meg azok, akik ezekkel a megmondó emberekkel ebben nem értenek egyet!
És ez esetben nem csak akkor, ha egyébként azok antiszemitáznak, ez minden esetre igaz, legyen akármiről szó: akinek más a véleményük az övékétől, azoknak egyértelműen nem azért tér el, mert másként gondolják, hanem azért mert antiszemiták!)

bölcsbagoly 2019.04.08. 13:38:14

@Nekoashi2005: a kompromisszum az, amikor egyik fél sem tudja a saját elképzelését megvalósítani, hanem felhigitva azt, valamilyen hibridet hoz létre, amely senkinek sem jó!
Az MSZP és az SZDSZ ezt művelte 12 éven át, láthatóak voltak a "csodás" eredményeik!
Egy párt a saját programjával akar nyerni, kormányozni s nem s nem az ellenfeleiével.
nyugaton alig képes egy koalíció végig kitölteni a mandátumát (ott nemhogy 2/3 de még abszolút többség is csak úgy lehet, mint a csigaevőknél, ahol a 30%-ot elért Macron párt nyertesként abszolút többséget tudott szerezni az ajándék mandátumokkal! Marhául demokratikus, nemde?), viszont az ország nem rendül bele, mivel valójában a háttérhatalom kormányoz!
Nekünk meg nincs ilyenre szükségünk!

bölcsbagoly 2019.04.08. 13:52:57

@ben2: akik kizárólag pocskondiázzák OV-t , azok vagy nagyon irigyek a sikeres kormányzására, vagy ellenérdekeltek, vagy tökhülye bigott ballibsik/dzsobbikosok)-
- antiszemitázzák Soros miatt, aki magát nem tartja zsidónak!
- cigányozzák, miközben nincs cigány a felmenői közt (a szülei tanult emberek, a a nagyszülők meg mesteremberek voltak, ami az etnikumra nem igazán volt jellemző régen sem);
- csúfolják a testalkata miatt, mintha az ellenfelei Adoniszok lennének (Merkel, Juncker, Verhofstadt, s a hazaiak);
- a sohasem bizonyított lopás/korrupció vádját pufogtatják;
- diktatúrát üvöltöznek, miközben szabadon írnak/mondanak bármit, soha egy pofátlan tüntetőjük sem kapott egy maflást sem a karhatalom részértől, senki sem ül közülük hazaárulásért börtönben (pedig az NBH-t átvilágítató három gazember biztos megérdemelné, ahogy még jópáran). .

bölcsbagoly 2019.04.08. 14:00:43

@Szelid sunmalac: nem kellene szemüveget cserélned? Amúgy, 100 kilométerrel arrébb nem volt 45 éven át diktatúra, kommunizmusnak csúfolt valami s nem szoktatták rá az embereket a saját felelősséggel nem járó közösködésre, az igénytelenségre. Ott rád szól a vécésnéni ha piszkosan hagyod magad után a kagylót, rád szól az járókelő ha eldobsz az utcán egy szemetet, megbüntetnek ha elkapnak illegális szemétlerakásért, stb. Mindezt kiverte nálunk az emberekből (már akiben benne volt egyáltalán) a rendszer.

nemecsekerno_007 2019.04.08. 14:00:53

Timmermanst nem zavarja, hogy a korábbi állampárttal kampányol?!

Kivlov 2019.04.08. 14:05:33

"Orbán nem tekintheti Magyarországot a saját szemétdombjának"

Ő nem, mert ez az EU szemétdombjának van tartva, igaz?
Piacnak kellünk, hogy ide lehessen hozni a sok silány, alacsony minőségű, sz*r terméket.

bölcsbagoly 2019.04.08. 14:07:33

@citrix: ja, de miért görbe a tükör, a hülye libsi firkász szemén keresztül? Amúgy, a szlovének sohasem bírtak minket, vagy kisebbségi komplexusból vagy túlméretezett egóból kifolyólag!
Évtizedek óta követem a sporteseményeket, ahol tudom, de ha egy nemzetközi meccsre szlovén bírókat küldenek, akkor tudom, hogy abból jól nem jövünk ki, csak szerencsével!
(legutóbb, szombat este a zágrábi EK-n az olaszok ellen, lásd Margenta elvtárs ténykedését. Ha megakarna veretni, biztos őt küldik! Most nem sikerült neki, pedig mindent megtett érte. DE ez van a kézilabdánál, kosárlabdánál, focinál, hokinál, stb. is). )

bölcsbagoly 2019.04.08. 14:09:44

@nemecsekerno_007: szerencsétlen nem elég hogy hülye, de még holland is, meg komcsi is! Igen hátrányos helyzetű!

bölcsbagoly 2019.04.08. 14:11:24

@nemecsekerno_007: a szerencsétlen halmozottan hátrányos helyzetű! (holland, komcsi, és hülye).

bölcsbagoly 2019.04.08. 14:16:32

@citrix: te barom, mi volt sértő, hátrányosan értelmezhető a Soros-Juncker plakáton? Mosolyogva állanak egymás mellett, ahogy legalább 20x látta őket a világ az utóbbi 2-3 évben Brüsszelben minden médiumban! S a kísérő szövegben is csak a teljes igazság volt olvasható. Hát az ellenzékieket ábrázoló plakátokon mikor volt eltorzítva a pofázmányuk, mikor írtak róluk hazugságokat?
Te is olyan hülye vagy mint a szlovén firkász meg a gazdái!

citrix 2019.04.08. 14:24:57

@bölcsbagoly: Aha, biztos. A szlovénok sose bírtak minket, kisebbségi komplexusuk lehet. A szlovákok se bírtak, a románok se és a szerbek se, a horvátok se és a labancok se. Ha valaki szemben megy az autópályán a forgalommal akkor biztos az a sok hülye aki mind szemben megy vele vagy pedig azzal az egyel van gond aki rossz irányban halad? El kellene gondolkozni bizonyos dolgokon mert ezzel az orbánista nemzeti szocializmussal jól nem jövünk ki se a szomszédokkal, se senkivel Európában. Oroszország, Törökország, Kína vagy Azerbajdzsán pedig eléggé mesze van. Szerencsére.

citrix 2019.04.08. 14:28:26

@bölcsbagoly: a kísérő szövegben is csak a teljes igazság volt olvasható. Hát az ellenzékieket ábrázoló plakátokon mikor volt eltorzítva a pofázmányuk, mikor írtak róluk hazugságokat?
Orbánról se írt a szlovén lap hazugságot és egy karikatúrával mutatott tükröt. Ez a lap per pill még nem Mészáros Lölőé így nem kötelező a nemzeti maszlagot és dicshimnuszokat zengenie a fidesz igazságáról. Van ez így.

2019.04.08. 14:35:28

@sZulamith:
"A 2/3 attól függ honnan nézzük."

Lehet igazad van.

8 millio szavazobol:
2.8 millio szavazott a fideszre
2.8 millio szavazott a nem-fideszre
akkor 8 - (2.8+2.8) = 2.4 fidesz szavazo otthon maradt, mert kenyelmes neki ami van
2.8 + 2.4 = 5.2
5.2 / 8 * 100 = 65%
Basszus, tenyleg nem 2/3, csak 65%.
Hat most nagyon kiabrandultam. :)

bölcsbagoly 2019.04.08. 14:41:15

@citrix: nem kötelező, de náci karlenditéssel sem , nemde? Vagy libsiként mindent szabad?

bölcsbagoly 2019.04.08. 14:48:29

@citrix: Miért nem ők képezték a Kis-Antantot, akik hazudozással, térképhamisitással és nyugati nyomással haraptak ki szinte tisztán magyarok által lakott területeket hazánkból? A tolvajnak mindig rossz a lelkiismerete s ezt pofátlansággal kompenzálja!
Az a lehetőség fel sem merül benned, hogyha valakik átállítják az irányító táblákat, akkor minden autópályára felhajtó rossz irányban, a normálisan közlekedővel szembe fog menni?
Ja,szerinted a román, szlovák, szerb, horvát, szlovén, ukrán, osztrák nemzeti szocializmus és sovinizmus üdvözlendő, a magyar nacionalizmus meg elítélendő! S merjünk kicsik lenni, nemde? Észnél vagy te egyáltalán?

citrix 2019.04.08. 14:49:36

@bölcsbagoly: Ezt Orbántól kérdezd meg, ő tagja volt a liberális internacionálénak. Ha valaki, hát ő tudja hogy mit szabad és mit nem szabad. A szlovén újságíró már bocsánatot kért az ominózus karikatúráért :index.hu/kulfold/2019/04/07/szlovenia_karikatura_mladina_bocsanatkeres_se_orban_viktor/

citrix 2019.04.08. 14:52:39

@bölcsbagoly: Értem én, csak valószínűleg a szomszédaink nem: mindenki hülye csak mi vagyunk jó fejek. Világos gondolatmenet csak ezzel a mentalitással elég nehéz lesz boldogulni és hidd el, mi jövünk ki szarul a meccsből és nem az összes szomszédunk és egyéb európai országok.

bölcsbagoly 2019.04.08. 15:05:29

@citrix: éltél te már másodrangú állampolgárként ezekben az országokban? Ha nem, akkor pofa be! DE kipróbálhatod s utána elmeséled az élményeidet!.

bölcsbagoly 2019.04.08. 15:09:33

@citrix: minden fiatal közel áll az öntörvényűséghez, az individualizmushoz, csak mivel idővel benő a fejelágya, megjön a bölcsessége is! OV-ral sem történt másként, rájött a libsik vállalhatatlanságára s irányt váltott! S ez 1992-3-ban nem volt éppen veszélytelen lépés!
Az a bocsánatkérés egy nyílt pofátlankodás, libsi módra!

arabok balrol 2019.04.08. 15:23:34

"Timmermans: Orbán nem tekintheti Magyarországot a saját szemétdombjának"

Mert ha igen?

Akko, mi lesz?

Ha ha ha

arabok balrol 2019.04.08. 15:24:49

@citrix: Tudta? Lenyomtuk a szlovak atlagbert tavaly.

ha ha ha

KalmanBlog 2019.04.08. 15:57:30

Persze, hiszen Timmermans Magyarország törvényesen megválasztott egyetlen vezére, aki megmondhatja, hogy ki mit csinálhat.

Pillangószelep 2019.04.08. 17:18:10

@DeiFlagellum: Ön egy nagyon buta ember. És feneketlenül gyűlölködő is. Persze a két dolog között szoros összefüggés van.

sZulamith 2019.04.08. 17:51:27

@CaptainG: Köszönöm, hogy vetted a fáradságot, de mivel ma kertészkedtem, nincs erőm utána számolni:)

nemecsekerno_007 2019.04.08. 18:30:42

@bölcsbagoly: Jaja, neki a vörös csillag a Heinekent jelenti....

Rettegek mert ballib vagyok 2019.04.08. 20:12:38

Karaván halad a ballib kutya ugat !

A Gyurcsanyista seggfej hazaáruló kuytus meg nyűszít is hozzá, ahogy a B1 nevű kis gyűlöletkeltő foshalmaz uszítja. :DDDD

Ennyit tudnak meg a nevüket.

AZ IGAZI HUNGAROFIL 2019.04.08. 20:14:49

Az ellenzéket itt képviselők bemutatták, hogy úgy a tisztességes vitára, mint bármilyen intelligens feladat megoldására tökéletesen képtelenek, végtelenül tehetségtelenek, ezért nem véletlen, hogy már harmadszor nem kér belőlük a magyar nép. "A stílus maga az ember." - A zsigeri magyargyűlölő, kollaboráns hazaárulók kocsmából is kiutált, kivert bandácskája erőlködik hiába....

AZ IGAZI HUNGAROFIL 2019.04.08. 20:16:26

Timcsire pedig már 5 év múlva sem fog senki emlékezni.

Aranka1973 2019.04.08. 20:39:49

"Így nem szabad politikát csinálni nemzet fogalmával, miközben másokat kirekesztenek abból. "

Kiket rekesztenek ki, te húgyagyú?

Akik Afrikából meg Ázsiából jönnének ide?

Ők nem is a nemzet részei, ennyire egyszerű.

morph on deer 2019.04.08. 21:01:17

@bölcsbagoly:
“A tolvajnak mindig rossz a lelkiismerete s ezt pofátlansággal kompenzálja!”

Te is voltál a Bálnában, ugye?

morph on deer 2019.04.08. 21:06:43

@citrix:
“A szlovén újságíró már bocsánatot kért az ominózus karikatúráért ”

Sőt, javított is a rajzon!
Így aztán orbán most egy szivárványos zászót tart a képen..:))
Épp a pridera menet? :D

bölcsbagoly 2019.04.08. 21:07:04

@morph on deer: képzeld, csak egyszer, még pár éve, mikor megnyitották s még félig üres volt....Miért, mi volt ott?

bölcsbagoly 2019.04.08. 21:08:19

@morph on deer: libsi kutyából nem lesz szlovén szalonna....

bölcsbagoly 2019.04.08. 21:09:56

@MUIE Orban: no né, egy oláh niemand is megszólalt, persze a saját színvonalán....

2019.04.08. 21:37:40

@Kuglóf. Az:

"Hogy egy klasszikus idézzek, Lófaszt, mama!"

Még ahhoz is hülye vagy, hogy legalább jól idézz fityiszes troll.

Ugyanis az idézet helyesen: "Lószart mama!"

citrix 2019.04.09. 07:11:12

@bölcsbagoly: Értem. Jelszó a fieszben: pofa be! Na ezt a haverjaiddal a kocseszban vagy a cöf békemenetében tedd, velem melléfogtál. A Trianon utáni rendezés számunkra valóban egy óriási veszteség. Háborús vesztesek voltunk (utána még egyszer hogy teljes legyen a "siker"), sok esély a béketárgyalásokon nem volt. Viszont közel száz év után fel kellene már nőni és azzal gazdálkodni ami van. Érdekes módon se a tatárjárást, se a mohácsi vészt nem említed pedig ezek is elég tragikusak voltak. Próbálj meg felnőni, örülni hogy nyitottak a határok és szabadon lehet utazni. Mindenki ott él ahol akar az unióban.

citrix 2019.04.09. 07:14:01

@morph on deer: Nem érted a karikatúra lényegét, de sebaj. A bocsánatkérésben minden benne van, semmi olyat nem írt ami ne lenne igaz. Mi kell még, jöjjön ide és a bábszínház előtt szórjon hamut a fejére és mea culpázzon?
süti beállítások módosítása