Krátert robbantott a japán űrszonda a Ryugu aszteroidán

Úgy tűnik, hogy sikeresen krátert robbantott a Hajabusza-2 (vándorsólyom) japán űrszonda a Ryugu aszteroida felszínén – számolt be róla BBC hírportálja. Az űrszondának az volt a feladata, hogy mesterséges krátert hozzon létre a kisbolygón. Ha sikerült, májusban visszatér a kráterhez, hogy kőzetmintákat gyűjtsön, amelyek segíthetnek a tudósoknak a Naprendszer kialakulásának kutatásában. A japán Kyodo hírügynökség szerint csak április végén erősítik meg hivatalosan, hogy sikerrel járt-e a robbantás.

Forrás: Akihiro Ikeshita

A kicsiny kúpformájú eszköz (Small Carry-on Impactor, SCI), amelynek egy részét rézzel vontak be, pénteken indult el az űrszondából a Ryugu felé, amikor a Hajabusza-2 500 méter távolságra közelítette meg a kisbolygót. Úgy programozták, hogy a rézzel bevont részével 40 perccel később robbanjon a Földtől 300 millió kilométerre lévő Ryugun.

Megerősítették, hogy eközben az űrszonda azonnal eltávolodott az aszteroidától, hogy ne rongálja meg a robbantás vagy a becsapódás kőtörmeléke, majd kis kamerát bocsátott ki a robbantás helyszíne fölé, hogy nagyjából egy kilométerre a robbantástól megörökítse az eseményt. A kamera a Földre továbbítja a felvételeket, de nem tudni, mennyi idő kell ehhez. Az űrszondának két hétre lesz szüksége ahhoz, hogy újra elfoglalja korábbi helyét a Ryugu közelében.

Az űrszonda robotjai folyamatosan küldik az adatokat a földi űrközpontba (Forrás: JAXA)

A 2014 decemberében útnak indított űrszonda 2018 közepén érkezett a kisbolygóhoz, szeptemberben és októberben már sikeresen az aszteroida fedélzetére bocsátott három kutatórobotot. A robotok azóta is folyamatosan küldik az adatokat a földi űrközpontba, felvételeket készítenek az aszteroidáról és mérik a felszíni hőmérsékletet. Közülük a német-francia fejlesztésű Mascot az aszteroida felszínének ásványösszetételét és mágneses mezejét vizsgálja. Februárban landolt az egy kilométer széles aszteroida felszínén, hogy kőzetmintákat gyűjtsön.

Forrás: JAXA

A mindössze néhány másodperces művelet során a Hajabusza-2 kiengedett egy csövet és másodpercenként 300 méteres sebességgel tantálsörétet lőtt ki a kisbolygó felszínére, hogy a felverődő por-és kőzetszemcséket begyűjtse és elküldje a Földre. A mintagyűjtést követően a szonda visszaemelkedett eredeti pozíciójába, az aszteroida felszínétől mintegy 20 kilométeres magasságba. A misszió a tervek szerint 2019 decemberében lezárul, amikor a Hajabusza-2 elhagyja a Ryugut. Várhatóan 2020-ban landol a Földön az összegyűjtött mintákkal.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!