Ki lesz a No. 1 YouTuber?
2019. április 02. írta: Geek Peet

Ki lesz a No. 1 YouTuber?

Még tavaly kezdődött a népszerűségi verseny a YouTube első helyéért, amiben a kék sarokban PewDiePie, egy vézna svéd srác áll egy szál magában (meg egy hordányi 9 évessel a háta mögött), a piros sarokban meg a T-Series, egy indiai zenei nagyvállalat. Az egészről részletesen beszámoltunk ebben a posztban, szóval ha valaki kíváncsi az előzményekre, az előbb azt olvassa el, most meg felvesszük a fonalat nagyjából február magasságában, amikor már mindenki csak az időpontot várta, hogy mikor cserél helyet Felix és a T-Series.

james-pond-191266-unsplash.jpg

Nem eszik olyan forrón

A PewDiePie rajongók természetesen nem álltak le a kampánnyal, folyamatosan próbálták az embereket rávenni, hogy iratkozzanak fel a csatornára. A YouTube apraja-nagyja is beállt Felix mögé, az egész kezdett egyébként egy PewDiePie vs. India versenyre hasonlítani, sőt kifejezetten sok indiai gondolja úgy, hogy dicsőség lenne az országának, ha a T-Series lenne az első a feliratkozók számát tekintve. Próbálnék magyar analógiát keresni arra, hogy miféle vállalat a T-Series, de nem igazán tudok. Egy baromi nagy médiagyár, Bollywood összes film trailerét és zenéjét ők pakolják össze, egy rakás videót töltenek fel minden nap, és egy fia konkurenciájuk sincs egész Indiában. Egy majdnem másfél milliárd lakossal bíró országban azért nem lehet nehéz 90 millió embert találni, aki feliratkozik egy ilyen csatornára, tehát ami igazán meglepő, hogy hogy a fenében nem vették még át a vezetést.

Bár a versenynek rengeteg említésre érdemes pillanata volt, én most kettő(és fél)ről szeretnék szólni.

Februárban a legnagyobb durranás az Elon Muskkal, a Tesla alapítójával együtt vezetett Meme Review epizód volt. A Meme Review Felix legnépszerűbb videosorozata, amiben mémeket vár a feliratkozóitól és azokat elemzi ki/véleményezi. Már tavaly októberben felvetődött az ötlet, hogy Elon Musk partner lenne abban, hogy PewDiePie (meg nyilván a saját) népszerűsítése érdekében bevállalja a mém-elemzést, de végül kellett néhány hónapot várnunk, hogy a terv valósággá váljon.

Márciusban egy csapat hacker vette megint kezébe az irányítást, s a korábbi nyomtatós, okostévés és Wall Street Journalos balhé után húztak egy kevésbé legálisat. Bár a korábbi esetek semmi kifejezetten károsat nem tettek, ketten is készítettek egy-egy vírust (egy ún. ransomware-t, magyarul zsarolóvírust), ami kizárja a felhasználókat a saját fájljaikból és csak egy kulcs segítségével engedi őket vissza. Az elsővel annyi volt a gond, hogy semmilyen kulcs nem volt hozzá, bár ha minden igaz, az nem is fertőzött meg túl sok gépet. A második viszont már igen, s bár a készítő nagyon hamar kiadta a titkosítási kulcsot, azért nem mindenki nézte jó szemmel ezeket a próbálkozásokat.

Ami viszont a legfelkavaróbb volt mind közül, hogy a március 15-i christchurch-i támadás előtt a támadó bizony az élő Facebook közvetítésében szintén az elhíresült „subscribe to PewDiePie” mondattal indított. Természetesen maga PewDiePie is elítélte, és azt írta a Twitteren, hogy undorodik a gondolattól, hogy egy ilyen ember egyáltalán kimondta a nevét.

2019. március 27.

Ez az a dátum, amikor a T-Series átvette a vezetést, és szerintem ember nem volt a földkerekségen, aki azt hitte, hogy PewDiePie még feltámadhat hamvaiból. Igazából maga PewDiePie is azt mondta, hogy itt vége a versenynek, vesztettünk. Online cikkek tucatjai jelentek meg kihirdetve a verseny végét, nagyjából mindenki beletörődött.

Aztán PewDiePie csinált egy újabb videoklipet, amiben gratulált a T-Seriesnek.

És felrobbant a YouTube.

Egyrészt rettentő pofátlan gratuláló video az olyan, amiben tulajdonképpen nem gratulálnak az ellenfélnek, hanem leoltják. Másrészt épp ennek a videoklipnek köszönhető, hogy PewDiePie visszavette a vezetést, íme:

 pewdiepie.png

A zene szövegében többek között szó esik arról, hogy a T-Series az üzletük indítása után évekig lopott zenéket árult, illetve hogy a cég állítólag adókerülő magatartást végez. Persze a mainstream médiának sikerült megint szövegkörnyezetből kiragadni a szövegből pár sort. Felix ugyanis kapott egy levelet a T-Seriestől, amiben felszólítják arra, hogy hagyja abba a cég rágalmazását. Csakhogy Felix egyáltalán nem rágalmazta őket, csak „csúnyákat mondott róluk” (jah, pont mint a dedóban), aztán példaképp felhoz néhány kedves tanácsot, hogy mit kezdjen a T-Series a szabadidejében, demonstrálva, hogy ez nem rágalmazás. S ezen a ponton hangzik el:

Did you know Indians have poo-poo in their brains?

– Tudtad, hogy az indiaiak hígagyúak?

Ami így önmagában nézve valóban nem túl kedves kijelentés, de ha hozzácsapjuk a következő két sort, akkor máris más a helyzet:

That’s a blatant racist lie, Yeah, but still not defamation!

– Ez egy durva rasszista hazugság, de továbbra sem rágalmazás.

Kritizálja amiatt is a céget, hogy a kasztrendszer és a szegénység felszámolása helyett egy ilyen baromsággal foglalkoznak, na meg a végén egy korábbi zaklatási botrányra utalva szóba kerül a #metoo is.

Ezután a video után persze megint fellendült PewDiePie ázsiója, tehát a T-Series egyelőre 5 napig tudta csak tartani a vezető pozícióját.

Egyébként csak hogy mennyire rágott be a YouTube annak idején PewDiePie-ra: a magyar Trending oldalon Pewds 22 millió megtekintésnél járó videója a 11., az amerikai Trending oldalon viszont még csak nincs is listában…

Nem hiszem, hogy bárki is bánja, hogy a fél éve tartó küzdelem még mindig tart. Ahogy azt a T-Series igazgatója, Bhushan Kumar a The Washington Postnak elmondta, a párharcnak köszönhetően most már mindenki tudja, kik ők. Ha csak simán fogják és megelőzik PewDiePie-t, a kutya nem foglalkozott volna velük, legalábbis egészen biztosan nem kapott volna ekkora médiavisszhangot az esemény, mint így.

Tehát ki jött ki belőle győztesen? Végül is mindenki, PewDiePie továbbra is a legnépszerűbb klasszikus értelemben vett YouTuber a világon, ráadásul a párharc beindulása óta nagyjából 30 millióval több feliratkozója lett. A T-Series meg amellett, hogy előbb-utóbb biztosan megelőzi PewDiePie-t, világhírű lett.

A bejegyzés trackback címe:

https://geekgyik.blog.hu/api/trackback/id/tr2514733661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Willkommenskultur 2019.04.03. 09:27:37

A youtube egy szeljegyzet, hisz a kinaiak a sajatjukat hasznaljak, sokkal tobb felhasznaloval.

Geek Peet 2019.04.03. 12:43:57

@Willkommenskultur: Egy nagy kínai videomegosztóról tudok, méghozzá a Youkuról. 2018 októberi adatok szerint 580 millió felhasználója van összesen, napi adatokra vonatkozóan régebbi statisztikákat találtam csak, tehát azt most nem keverném ide, mert azóta nőhetett. De 2018-as adatok szerint a YouTube-nak 1,8 milliárd aktív usere volt havonta, tehát ez nem a regisztrált userek száma, hanem azoké, akik be is jelentkeztek.
Meg tudod esetleg mondani, hogy hol találtál eltérő adatokat? Kíváncsi lennék a forrásra.

Im just here for the comments 2019.04.03. 13:27:20

@Geek Peet: "Meg tudod esetleg mondani, hogy hol találtál eltérő adatokat? Kíváncsi lennék a forrásra."
Ahogy az angol mondja: out of the clear blue sky. Magyarul vszinü a seggéböl rántotta elö.
süti beállítások módosítása