B1 blogcsalád



Weber szavakban már egészen elhatárolódott Orbán Viktortól, a frakcióban még nem annyira

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2019. március 30. - Szelestey

• Kim Lane Scheppele: a Néppárt a Fidesz kapcsán egy fenékkel próbál két lovat megülni, de ez nemigen fog menni 

• Erősödik az antiszemitizmus Magyarországon, a zsidóság egyre jobban fél és ebben szerepe van Orbán Viktornak - írja a Times 

• Franciaországban könyv jelent meg az európai szélsőjobbról, szerzője azzal tért haza Budapestről, hogy a magyarok nem tartják magukat a Nyugat részének, viszont értelmiségük jó része már igencsak messze került a Felvilágosodástól (is) 

ZDF

zdf.png

Manfred Weber nem fogadná el a Bizottság elnöki tisztét, ha a Fidesz szavazataival választanák meg. Az európai konzervatívok jelölte azzal indokolta elhatárolódását a ZDF közszolgálati televízióban, hogy a politikai paletta közepéről kíván harcolni az EU jövőjéért, és nem tart igényt sem a szélsőbal: a kommunisták, sem pedig a szélsőjobb: a nacionalisták támogatására. Azzal érvelt, hogy a választók döntik el, milyen lesz a következő Európai Parlament összetétele, ideértve, hogy felbomlik-e Strasbourgban az eddigi nagykoalíció, ám Putyin, a kínai elnök nyomulása, de a Brexit is azt igazolja, hogy a közepet kell megerősíteni. Épp ezért arra buzdított mindenkit, hogy menjen el szavazni, mert nem volna jó, ha olyanok erősödnének meg, akik nemet mondanak a kompromisszumokra és nem a földrész jövőjét tartják szem előtt. Pontosan ezért tartja óriási jelentőségűnek a május végi választást. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy kell a hídépítés, pl. a kontinens keleti és nyugati fele között.

Politico

politico_1.jpg

Nem csalódtak azok, akik feltételezték, hogy részben csupán látszatintézkedés volt a Fidesz tagságának felfüggesztése a Néppárt részéről. Hiszen semmi sem változik az ügyben, hogy a magyar párt 12 képviselője megőrzi jogait az EPP strasbourgi frakciójában. Mint egy brüsszeli szóvivő közölte: a magyar megbízottak továbbra is részt vehetnek a parlamenti csoport tanácskozásain, követik a pártcsalád szavazási listáit, ám a döntésekbe nem szólhatnak bele. A Fidesz ellenfelei annak sem fognak örülni, hogy Szájer József a konzervatívok alelnökeként a továbbiakban is végigsétál a kereszténydemokrata képviselői sorokon és kihirdeti, hogy mire kell voksolni.

Foreign Policy

foreign_policy.jpg

Az Európai Néppárt – egyelőre - jegeli saját belső autokratájának, a Fidesznek a tagságát, mert egyszerre próbálja megfegyelmezni Orbánt és megtartani annak támogatását, ám lehet, hogy felsül mindkét törekvéssel. Így látja a helyzetet Kim Lane Scheppele, amerikai alkotmányjogász, a magyar állapotok kitűnő ismerője és elemzője. Úgy értékeli, hogy az EPP nem egészen két hónappal a választás előtt fauszti megállapodást kötött a magyar párttal, miközben zavarban van, mert igazából nem tudja, mitévő legyen a szélsőségesen jobbos, nacionalista Fidesszel. Orbán Viktor 2010 óta meglehetősen messzire vezette Magyarországot a tekintélyuralom felé vezető úton, úgy hogy a Freedom House legutóbb már csupán részlegesen szabadnak minősítette a rendszert. Ilyesmire még nem volt példa az EU történetében.

A felfüggesztés inkább a szemnek szól, de EP-képviselői ugyanúgy dolgoznak tovább, mintha mi sem történt volna. Szavazataik jól jönnek a kereszténydemokratáknak, akik tudják, hogy jobbak az esélyeik májusban, ha nem teszik ki a Fidesz szűrét. Ily módon csupán kozmetikai módosítást hajtottak végre, ami azt bizonyítja, hogy a szándékok fontosabbak az elveknél. De az enyhekezűség még visszaüthet. Orbán évek óta rombolja az unió és a Néppárt értékeit. A hatalmi politizálás azonban arra ösztökéli a konzervatívokat, hogy ne alkalmazzanak keményebb szankciókat. Mert egyrészt szeretnék, ha a bírálók látnák, hogy igenis reagálnak a szemrehányásokra, másrészt azonban igényt tartanak a Bizottság elnökének tisztére, amihez Webernek szüksége lehet még a Fideszre.

Ily módon nem meglepő, hogy a bajor politikus sokáig keményen kitért Orbán megbüntetése elől. Ám március közepén hiába dobott mentőövet a magyar vezetőnek, az elutasította az áthidaló megoldást. A tolerancia alighanem csupasz politikai törekvés eredménye. A kormányfő ugyanis azzal kokettál, hogy új pártcsaládot alapít a bevándorlás-ellenes és euroszkeptikus erőkből, és átveszi az intézmények ellenőrzését a középpártoktól. Orbán két fronton harcol: egyrészt pajzsként használhatja a Néppártot a támadásokkal szemben, másrészt azt fontolgatja, hogy a feltörekvő populizmus vezetőjeként indul harcba.

A magyar kormánysajtónak van némi igaza, amikor azt állítja, hogy a miniszterelnök jól jött ki a vitából, hiszen meglepő módon végig kézben tartotta a fejleményeket. Hiszen ha a bölcsek tanácsa jó bizonyítványt állít ki, Orbán simán visszatérhet a nyájhoz. Ezzel párhuzamosan a fideszes EP-.képviselők megtartják tisztségeiket, így szavuk lehet, ha bármilyen javaslat születne Magyarország elmarasztalására. Ideértendő Szájer alelnöki posztja. Mindeközben jottányit sem változott Orbán hozzáállása. Brüsszelből hazatérve azonnal újabb támadást intézett mind az EU, mint a Néppárt ellen. Amikor az EPP figyelmen kívül hagyta, hogy a politikus újra meg újra átlép a vörös vonalakon, és a kereszténydemokraták csupán addig mentek el a felelősségre vonással, amíg azt a miniszterelnök jónak látta, igazából feladták azt az alapelvet, hogy meg kell védeni az értékközösséget.

Az is látnivaló, hiszen egy illiberális hatalmat igyekeznek megbékíteni, hogy nem számítanak az elvek, ha a befolyás forog kockán. Ám mivel nem tették ki a Fideszt, lehet, hogy nemigen tudják majd visszatartani azokat a pártokat, amelyek az elvibb politizálás mellett törnek lándzsát, már ha Orbán továbbra is renitenskedik. De az is elúszhat, hogy bebiztosítsák a magyar voksokat, ha a Fidesz a választás után más pártcsaládhoz áll át. Szóval, elképzelhető, hogy füstbe megy a kettős terv, tehát hogy megtorolják Orbán kilengéseit, egyidejűleg azonban megőrizzék a jóindulatát.

The Times

the_times_1.jpg

A konzervatív lap a Figyelő hírhedt címlapjával, a pénzesőben fürdő Mazsihisz-elnökkel illusztrálja jelentését, miszerint a magyar zsidók félnek megszólalni, miközben terjed az antiszemitizmus az orbáni Magyarországon. Mint a cikk megállapítja, a Heiszler Andrásról készült kép nyugodtan lehetett volna  az egykori náci német propaganda terméke. A reakció mégis visszafogottnak bizonyult. Orbán Viktor nem volt hajlandó elítélni a hatalompárti folyóiratot. A Köves Slomó-féle ultraortodox közösség vezetője tagadta, hogy a fotó zsidóellenes volna. Maga Heiszler úgy nyilatkozott, hogy nem akarja elkapkodni a véleményét. Bírálók szerint a csend mára normává vált egy olyan országban, ahol a zsidókat annyira kísérti a félelem, hogy a nevüket sem merik elmondani egy-egy interjúban.

Tíz zsidó közül 9 úgy ítéli meg, hogy erős az antiszemitizmus – ezt bizonyítja egy tudományos felmérés, amely megállapította, hogy az elmúlt 10 évben megdöbbentően újjáéledtek az érzelmek a zsidókkal szemben. A szerző, Kovács András, a CEU professzora szerint két éve már a magyarok 24 %-a mondta, hogy jó lenne, ha a zsidók szednék a sátorfájukat, szemben a 2006-ban mért 12 %-kal. Jelenleg pedig 30 %-a nem engedné meg, hogy bizonyos állásokat zsidók töltsenek be. 2013-ban ez az adat még 16 % volt. A kutató szerint a fő ok a Jobbik felemelkedése volt.

Orbán szerepe összetett. A miniszterelnök zéró toleranciát hirdet, de magánemberként két zsidó vezető is úgy vélekedett, hogy a politikus körei zavaró felhangoktól kísért kampányokat gerjesztettek. Az egyik feszültségforrást az az igyekezet jelenti, hogy a kormányfő rehabilitálni igyekszik Horthyt, ideértve, hogy szerinte a holokausztot szinte teljes egészében a németek követték el Magyarországon. Heiszler András kifejtette, hogy ezt a nézetet ők semmiképpen sem tudják elfogadni, mert a néhai kormányzó 600 ezer zsidó haláláért felelős. De jut a mostani rágalmakból Sorosnak is. A Mazsihisz vezetői mégis óvakodnak, hogy közvetlenül bírálják Orbánt, hiszen a hatalom segített zsinagógákat helyreállítani és Budapesten csökken az antiszemita fizikai támadások száma, ám a 100 ezer zsidó többsége mégis félve tekint a jövőbe.

Le Monde

le_monde.jpg

A magyarok nem félnek a saját rendszerüktől, viszont annál jobban tartanak a Nyugattól, olyannyira, hogy nem is érzik magukat odatartozónak. Így összegezte magyarországi tapasztalatait egy francia újságíró, aki jó 25 éven át készített nemzetközi politikai műsorokat a France Inter rádiónak. Bernard Guetta, aki a szélsőjobbról most megjelent könyvéhez felkereste Lengyelországot, Olaszországot és Ausztriát is, a legnagyobb részt a magyar helyzetnek szentelte. Ezt azzal indokolta, hogy ugyan az illiberalizmust Putyin alkotta meg, de Orbán Viktor volt az, aki elméleti szintre emelte és bevitte az unióba. Amúgy a szerző igen találónak érzi Kis János véleményét, miszerint itt egy tekintélyelvű választási rezsimről van szó. Különös jellemzője a fülledtség, a hisztérikus fóbia a muzulmán bevándorlással és a meleg házassággal szemben. E politika hívei szerint mindkettő a nyugati dekadencia abszolút megnyilvánulása. Szemükben a Nyugat a liberális demokráciával egyenlő, arról pedig úgy gondolják, hogy annak bizony befellegzett.

Magukat hiszik a keresztény civilizáció utolsó védőbástyájának és ez ügyben Orbánnak sokkal több támogatója van, mint a saját tábora, amelynek aránya nem éri el az 50 %-ot. Még olyanok is úgy gondolják, hogy a bevándorlás kapcsán jó munkát végez a miniszterelnök, akik pl. nehezményezik a korrupciót. A vendéget nagyon megrázta, hogy a magyar értelmiség milyen szinten utasítja el a Felvilágosodást, a francia és amerikai forradalmat, vagyis a szabadságot, az egyenlőséget és az emberi jogokat. Az orbánisták azt gondolják, hogy a májusi EP-választás lesz az utolsó előtti állomás a győzelmükhöz vezető úton, utána pedig átalakíthatják Európát. Ám az egy fojtott, szűkebb és kevésbé szabad világ volna.

Die Presse

die_presse.jpg

Lehet, hogy Ausztria visszaküldi mind a két lovat, amelyet nemrégiben Orbán Viktor ajándékozott osztrák lovasrendőrségnek, a szélsőséges belügyminiszter, az FPÖ-s Kickl által létrehozott presztízsegységnek. Mindkettő reménytelenül sántít ugyanis, így valószínű, hogy le kell őket cserélni. Az orvos megvizsgálta mind Zalánt, mind Zadart és utána abban állapodtak meg a magyar féllel, hogy ha két ló mégis felgyógyulna, aminek amúgy nem sok az esélye, akkor maradnak az osztrákoknál. Ha nem javul az állapotuk, akkor a magyarok adnak két másikat helyettük. Nem arról van szó, hogy mind a kettő eredendően sérült lett volna, hiszen már mindkét országban bevetették őket. Mindenesetre most egy mezőhegyesi szakorvos is megnézi a lovakat, de ha visszakerülnek Magyarországra, akkor sem ölik le őket, hanem vagy meggyógyítják, vagy könnyebb feladatokra fogják be őket.  

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5514727489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

teéjesenmindegy 2019.03.31. 13:07:21

@Belzebubo:
"Igaz a másik fele meg átment, ami nemcsak egy felsôfokú nyelvvizsgát jelentett, hanem jogi, kulturâlis stb ismeteteket is. "
A lófaszt mama, miért hazudsz? Távolról sincsen felsőfokú, leginkább alapfoknak felel meg.
az Index szerzője a lower to intermediate levelt fordította középfoknak, ami a DW szerint B1 szint, és nálunk az alapfok, de valójában a Szövetségi Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalnak elég a nálunk újabban belépőfokként ismert, még szerényebb nyelvtudást jelentő A2 szint is
Forrás: kuruc.info/r/4/196300/

Persze nyilván nem fog Goethe versekrôl esszét irni, de te tudsz net nélkül csak egyet is? Vagy hogy hány tartomány van No-ban?
Na, erről a retkeidnek sincs semmi fogalma. Az olyanokat tanulják meg, hogy a polizei feliratú autó a rendőr, hogy a vöröskeresztet nem megdobálni kell, hanem elengedni, ha szirénázik és azt, hogy üljön a vécére ne onnan igyon., illetve, hogy a nők vezethetnek, és nem 3 lépéssel a pasik mögött mennek.

"Az átlag magyar meg 10 év után se beszél egy szót se németül és még büszke is rá.."
Az átlagmagyarnak biztos van más dolga is amellett, hogy német nyelvtanfolyamra járjon.

"Ausztriában hasonló a szitu, az ide érkezettek fele már dolgozik, az osztrákok megoldották a lakhatást, a képzést (80 ezer ember jött ide!) és a vállalkozók alkalmaznának többet is csak a nyelvtudás akadály"
Pont az előbb magyaráztad, hogy mennyire megy a nyelv a kis szerelmeidnek. Akkor mégsem? Most a nyelvtudás az akadály, később a szaktudás lesz, utána a munkakedv.

Belzebubo 2019.03.31. 13:14:52

@enrikokaruszo: piknikezô „hordákat“ én is láttam Linz mellett a Pleschinger See-nél, törökök, bosnyákok, mindenféle náció K-Eu-ból, osztrákokkal vegyesen, és senkinek semmi baja a másikkal. De a legmókásabb az volt, amikor egy néger srácot tanitott sielni az osztrák haverja egy kis helyi sipályán... A rózsaszálhoz gratula, én csak az Erlköniget tudom, azt se végig... A stat-ról pedig annyit, hogy ahol komolyan veszik az integrálást, ott van is eredménye, orbanisztánban viszont csak a választók erre fogékony részének a riogatására használják, akik persze be is kajálják, mert semmilyen valós ismeretük sincs a dologról... Persze minden másképp néz ki turistaként, de ott élve kiderülnek a multikulti hétköznapjai is. Leginkább az, hogy semmi bajuk egymással. Persze énrám is nézett csúnyán a pénztárosnô a boltban, mikor rájött a kiejtésembôl, hogy migráns vagyok, de akkor is vakkantott egy „scheen tog“-ot...

conchita wurst 2019.03.31. 13:32:07

@Belzebubo: @teéjesenmindegy: Jaja, A2-B1 a` szint amikor el tudod mondani hogy Ahmed vagyok, 2000 jan 1-en szulettem szomaliaban. Meg tusz kerni egy pohar vizet, buszjegyet.

B2-tol az kibebaszott messze van, a felsofoktol meg plane. A2-t EGY honap szabadidos tanulassal meg lehet csinalni europai nyelvekbol.

conchita wurst 2019.03.31. 13:36:25

@Belzebubo: "A stat-ról pedig annyit, hogy ahol komolyan veszik az integrálást, ott van is eredménye"

lasd spanyol es angol cigok

bru hu hu

teéjesenmindegy 2019.03.31. 13:39:22

@Belzebubo:
"a legmókásabb az volt, amikor egy néger srácot tanitott sielni az osztrák haverja egy kis helyi sipályán..."
Pfff. Te tényleg a multikulti meg integráció szakértője vagy. Ránézésből megmondod a sípályán, hogy ki turista és ki a migráns.

Én még mindig nem értem a fajtádat. Ez az ország azt mondja, hogy nem. Nem akarjuk. Akkor sem akarjuk, ha az Alpokban a boldog labancok négerekkel síelnek és közben a hangszóróból a müezzin üvölt sramli helyett. Nem akarjuk ide ezeket. Pont. Mi a faszért koptatod a szád, hogy de az milyen jó. Meg lett mondva, hogy nem.
Bazmeg, a nagy metoo idején ha a nő azt mondja, hogy nem, akkor fel kell fognod, mert utána már zaklatásnak számít. Itt meg milliók mondták hogy nem, te meg csak nyomod az agitálást.
Ki a faszt érdekelsz, élj ott, biztos marha jó neked, azért baszod itt a blogokon a rezet, és hagyj minket a faszságoddal.

teéjesenmindegy 2019.03.31. 13:56:05

@sZulamith: Én meg nem tudok nélküle beszélni :D

VT Man 2019.03.31. 14:09:58

@Szóra kész Szókratész:
"Az antiszemitizmus Franciaországban erősödik, ahonnan egyre több zsidó menekül"

De megmagyarázzák, hogy "az más", illetve azok a migránsok nem a zsidókat utálják, hanem csak az izraelieket, azt szabad.

2019.03.31. 14:11:26

Hahaha! Köszi B1!

taga20 2019.03.31. 15:01:10

@conchita wurst: ja, képzeld el, ha valamelyik radnóti, rejtő, vagy guttmannarnold szerű magyar ember lesz.

kinek kellenek ezek a selejtek, mi kisnáci?

Pop40 2019.03.31. 15:05:22

Lassan egyszerűbb lenne azokat felsorolni, akik még hajlandóak szóba elegyedni a lótolvaj cigánnyal.

Azért mikor már Angola-szintű országokban mutatnak ajtót neki, az tényleg nem gyenge, még akkor is, ha csak pénzt mosni (gyk, lopni) ment oda, jó szokása szerint.

Pop40 2019.03.31. 15:13:55

@teéjesenmindegy:

Bolsikám, a vajdádon kívül SENKI nem hozott Mo-ra migránsokat. Igaz, ő bőven túlteljesítette a kötelezőt.

Ki is volt az egyetlen, aki Szombathelyen nem szavazta meg a migrációs bizottságot?
Az állítólag bevándorláspárti ellenzék? Ja, nem. Csak a fidesz!

A vajdádnál nagyobb migránspárti Európában nincs, még ha a magadfajta tökkelütött hülyéknek sikeresen adja is be az állítsukmegbrüsszelt-szlogeneket.
Persze, mit is várhatunk attól, akit Soros az ösztöndíjával személyesen vakart ki a szarból, ugye? :D

conchita wurst 2019.03.31. 15:15:35

@taga20: "kinek kellenek ezek a selejtek, mi kisnáci?"

Hat nekunk nem, meg ugy laccika fransziaknak se.

taga20 2019.03.31. 15:17:06

@Pop40: és akkor arról nem is beszéltünk, hogy a csúti geci és bandája több százezer menekültet buszoztatott a labancokhoz. pedig ők kurvára nem kérték.

taga20 2019.03.31. 15:19:05

@conchita wurst: nektek bazdmeg kosalalák és mészaroslölök kellenek.
megspékelve putyinügynökökkel és arab bűnözőkkel.

a kurvaanyádat fityeszrohadék!

Pop40 2019.03.31. 15:20:43

@taga20:
Azt Merkelék cseszték el.
Le kellett volna zárni a határt, aztán visszaszólni, hogy oké, Vitya, beimportáltad őket, legyenek a tieid. :D

enrikokaruszo 2019.03.31. 15:20:53

@taga20: nono
hívásra jöttek, ugye nem felejtetted el

taga20 2019.03.31. 15:25:45

@enrikokaruszo: és akkor arról nem is beszéltünk, hogy a csúti geci és bandája több százezer menekültet buszoztatott a labancokhoz. pedig ők kurvára nem kérték.

erről dumálj, és ne maszatolj fityeszork!

teéjesenmindegy 2019.03.31. 15:30:33

@Pop40: Akkor most jó, hogy van Soros, vagy nem jó?

enrikokaruszo 2019.03.31. 15:30:47

@taga20: én hajítógépet használtam volna

teéjesenmindegy 2019.03.31. 15:32:47

@taga20: "és akkor arról nem is beszéltünk, hogy a csúti geci és bandája több százezer menekültet buszoztatott a labancokhoz. pedig ők kurvára nem kérték."

Ühüm. Gondolom itt gyártotta a migriket, ugye?

Tényleg nem jöttetek még rá, hogy így a 21.században amikor van internet ez a történelemhamisítás marhára nem jön össze?

taga20 2019.03.31. 15:34:05

@teéjesenmindegy: az a baj, hogy az olyan agyalágyult fityeszes szargerincű nímandokból, mint amilyen te is vagy, és a gazdád a geci, van legalább 2 misi.

az olyan nagyszerű emberekből, mint sorosgyörgy, meg néhány.

teéjesenmindegy 2019.03.31. 15:35:09

@Pop40: "Le kellett volna zárni a határt, aztán visszaszólni, hogy oké, Vitya, beimportáltad őket, legyenek a tieid. :D"
Igen, hiszen mind emlékszünk, hogy Vitya kiállt és mondta a homokinégereknek, hogy nincs határ, gyertek, ugye?

taga20 2019.03.31. 15:36:32

@enrikokaruszo: és visszahajítottad volna magadat az uráli sztyeppékre?

vagy hogy?

"ember", te annyira fityeszes állat lettél, hogy má észre se veszed!

taga20 2019.03.31. 15:37:25

@teéjesenmindegy:

mi a tetves kurvaanyádról hablatyolsz, te szarházi?

enrikokaruszo 2019.03.31. 15:37:43

@taga20: és az arány egyre inkább a normálisan gondolkodók javára billen, igen :)

teéjesenmindegy 2019.03.31. 15:38:15

@taga20: Akkor szaladj oda hozzá, tartsd a valagad, és gyártsatok kis sorosokat.

enrikokaruszo 2019.03.31. 15:39:15

@taga20: te kaptál volna ingyen jegyet....
nem hiszem, hogy van családod, elég lett volna egy, igaz?

taga20 2019.03.31. 15:43:55

@teéjesenmindegy: te homár vagy? miért kell egyből a segg körül ólálkodnotok?

nálatok náciknál, ez a buzulás alap kritérium? vagy mi van nyomorék?

teéjesenmindegy 2019.03.31. 15:48:11

@taga20: Fogalmam sincs, mi megy a náciknál, te szemmel láthatóan szerelmes vagy a vén rohadékba, akkor teljesüljetek be. Manapság ez már elfogadott, bármennyire is gusztustalan. Szóval hajrá.

taga20 2019.03.31. 15:50:56

@enrikokaruszo: miből gondolod, hogy nincs családom?

abból, hogy nem gyűlölöm a menekülteket, vagy abból, hogy utálom a fityeszmaffiádat, vagy abból, hogy egyenlő félnek tekintem a nőket, vagy abból, hogy nem utálom a melegeket?

miből, drága honfitársam, miből?

taga20 2019.03.31. 16:06:07

@teéjesenmindegy: tényleg nem értem miről pofázol, pedig láthatóan magyarul teszed.

az meg, hogy tolod a náci dumát, az csak a ráadás.

teéjesenmindegy 2019.03.31. 16:07:06

@taga20: Abból, hogy állandóan itt baszod magad.
A másik pedig, hogy nem létezik, hogy élő ember el bír viselni egy ilyen szellemi toprongyot mint te maga mellett.

A harmadik pedig a remény, a természetbe vetett hit, hogy nem engedi, hogy az ilyen evolúciós zsákutcák, mint te szaporodjanak.

teéjesenmindegy 2019.03.31. 16:08:40

@taga20: Na. Mutasd, hol toltam náci dumát? Idézd kérlek.
Melyik részét nem érted a mondandómnak? Mondjuk, ha ezt nem érted, akkor egyértelmű, hogy a világ dolgaiban is komoly kihívásokkal küszködsz.

enrikokaruszo 2019.03.31. 16:11:18

@taga20: nem gondolnám, hogy nem vagy gyűlölködő, elképesztő energiákkal mocskolódsz, és mikor felnézek ide időnként, tucatnyi embert átkozol éppen, mert másképp gondolnak dolgokat
a melegeknek ehhez semmi köze, a migránsoknak se
szóval, a nyomorult lelked miatt gondoltam
de, örülök, ha van, aki elvisel:)

taga20 2019.03.31. 16:12:48

@Szóra kész Szókratész: ez igaz is lehet, de csak arra van történelmi tény, hogy nagyapádék 500ezer zsidót zsuppoltak a gázkamrákba.

az eszeszek meg csak néztek, mint ponyt a szatyorban, hogy a "magyar" csendőrség nácibb a náciknál!

büszke lehetsz magadra!

taga20 2019.03.31. 16:16:24

@enrikokaruszo: "tucatnyi embert átkozol éppen, mert másképp gondolnak dolgokat"

lehet, hogy igazad van haver, de egyre válaszolj!

én plakátolok évente több tízmilliárdért gyűlöletet, vagy a fityesz maffiád?

enrikokaruszo 2019.03.31. 16:16:28

@taga20: te, ez nem az a szókratész lehet, ANNYIRA nem régi szerintem

antiinternáci 2019.03.31. 16:18:12

@enrikokaruszo: @teéjesenmindegy:

Mindketten Béke Nobel-díjat érdemeltek, ahogy itt szó nélkül viselitek ennek a trágár, suttyó alaknak az okádását.

taga20 2019.03.31. 16:18:39

@enrikokaruszo: "tucatnyi embert átkozol éppen, mert másképp gondolnak dolgokat"

lehet, hogy igazad van haver, de egyre válaszolj!

én plakátolok évente több tízmilliárdért gyűlöletet, vagy a fityesz maffiád?

enrikokaruszo 2019.03.31. 16:18:40

@taga20: gyűlöletet?
kit gyűlölnek azokon a plakátokon?
politikus, pénzember céljairól szólnak, nem?
én az influenzát nem gyűlölöm, csak kigyógyulok, érted a különbséget?

taga20 2019.03.31. 16:21:44

@antiinternáci: na befutott a legéletlenebb kés a fityesz kredencből!

na meséjj, finom volt a farhát, amit a gazdád dobott neked?:)))

enrikokaruszo 2019.03.31. 16:23:44

@antiinternáci: dolgozom a kertemben, néha leülök pihenni, olyankor idenézek, vajon min csámcsognak a nemnormálisok....:)

taga20 2019.03.31. 16:23:58

@enrikokaruszo: mégegyszer kérdezem!

miért kell elégetni évente több tíz csilliárdot ilyen agyhalott faszságokra?

ha pedig jön valami külföldi, akkor gyorsan leszedi a geci gazdád maffiája.

erre válaszolj, te ostoba fityesztalpas!

antiinternáci 2019.03.31. 16:26:32

@taga20:

Végre egyszer életedben helyesen gondolkodtál: magadra ismertél...

enrikokaruszo 2019.03.31. 16:28:35

@taga20: már válaszoltam, csak nem látod a nyáladtól, jóember, törölgesd le a képernyőt
a politika játék, csak nagyban megy
ha kell, azt mondom, kedvellek, érted, butafiú?

taga20 2019.03.31. 16:40:35

@antiinternáci: ???

ti tényleg ennyire retardáltak vagytok, fityeszparaziták?

enrikokaruszo 2019.03.31. 16:41:44

@taga20: persze, mindenki hülye, csak te vagy helikopter

taga20 2019.03.31. 16:43:09

@enrikokaruszo:

nem válaszoltál fityeszzombi!

akkor még egyszer!

miért kell több tíz milliárd közpénzt elégetni évente, a geci gazdád faszságaira?

conchita wurst 2019.03.31. 16:46:07

@taga20: Miert is ne?

Sokkal tobbet keres nekunk Orban, mint amenyi elmegy a hobbijara.

Szerintem megeri.

enrikokaruszo 2019.03.31. 16:48:28

@taga20: nézd, ezt a fárasztó játékot már egyszer végigcsináltam...no jó...de ideges leszel..:)...tájékoztatás, a közfigyelem felhívása egy jelenségre, amely a jövő szempontjából nagy jelentőséggel bír

taga20 2019.03.31. 16:53:18

@enrikokaruszo: "tájékoztatás, a közfigyelem felhívása egy jelenségre, amely a jövő szempontjából nagy jelentőséggel bír"

melyik más eus országban csinálnak ilyet évek óta?

és neked az nem gáz, hogy gyorsan lekapják, ha valami külföldi vezető idelátogat?

vagy anno a vízes vébé alkalmával?

neked ez nem gáz? szerinted ez rendben van? ennyire szarba néznek téged a geciék, és te büszke vagy magadra?

tényleg nem értelek haver!

enrikokaruszo 2019.03.31. 16:58:33

@taga20: tudom hogy nem értesz
ha a plakátkampány nincsen, a ballib sajtó még mindig kussolna a beáramló milliókról, (a késelések, és egyéb hálás megnyilvánulások még így is csak nehezen kerülik meg a nagy testvért, az ep. pl képes volt a bevándorlást levenni a napirendjéről nemrég....gáz...

élhetetlen 2019.03.31. 17:09:45

@Kigyozo kigyok: Nem nézek utána a többi „hiteles” forrásodnak, csak egy, mert ez tegnap volt, még kéznél van. index.hu/belfold/2019/03/30/ujhelyi_haz_kormanymedia/
Ujhelyi meghívott kormányközeli újságírókat, és körbevezette őket a kertben, a házban. Tényleg elképesztő luxus. Jakuzzi, ma 1 milla körül van. Szauna milla alatt. A kettő együtt is olcsóbb, mint egy autó. A kerti tó, kb 2x2 méteres. A húgomé nagyobb Alsónémedin. Az uszodát meg biztosan eldugták a spájzba a látogatás idejére. Ha ráérsz, nézd meg a videót, de aztán ne higgy a szemednek, csak a mindenszónak.

élhetetlen 2019.03.31. 17:31:25

@enrikokaruszo: „nem azért választottuk, hogy sokan megveregessék a vállát...persze aki szolgának született, ezt nehezen fogja fel:)”. Ez nagyon szép! Felvesznek valakit végre egy klubba, becsörtet, a szőnyegre kamuzik, sőt a csikket is ott tapossa el, és mikor szólnak neki, hogy ezt tiltja a klub szabályzata, amit elvileg elfogadott, akkor felrúgja a székeket, felborít pár asztalt, mert ő nem szolga? Így gondolod? Tényleg senkit nem ismersz, aki úriember, és még a szava is ér valamit?

enrikokaruszo 2019.03.31. 17:40:10

@élhetetlen: az a klub is egy proli illúziója csupán

2019.03.31. 17:40:28

Az az erdekes hogy az utobbi evekben csak a szelsobalosok zsidoznak mas senki. Ennyire nincs min ragodni?

enrikokaruszo 2019.03.31. 17:43:08

@randomgenerator: valamiből élni kell...a munka pedig megalázó

élhetetlen 2019.03.31. 18:01:40

@enrikokaruszo: Tévedhetek, de nekem úgy tűnik, az EU még mindig egy zártkörű klub, és, bár kissé felhígult, még mindig komoly feltételei vannak a belépésnek. De lehet, hogy ez csak az én proli illúzióm, és a tudás nálad van. Hogy is volt? Felkértek bennünket a belépésre, vagy kértük, és sokáig sorban álltunk?

élhetetlen 2019.03.31. 18:17:26

@enrikokaruszo: „délidőben piknikező hordákat láttam olaszoknál,németeknél,svájcban”. Ez tényleg botrányos! Ebédelni a zöldben! Ütősebb lett volna, ha azt állítod, hogy miközben piknikeztek, minden arra tévedőt leszúrtak. Egyébként kíváncsi lennék, hogy, ha olyan helyre vetne a sors, ahol még a betűket sem ismered, pl. görög, cirill betűk, arab írásjelek, mennyi idő alatt tanulnád meg a nyelvet.

Ménár Atya 2019.03.31. 18:24:45

"Erősödik az antiszemitizmus Magyarországon, a zsidóság egyre jobban fél és ebben szerepe van Orbán Viktornak - írja a Times "
Ezzel csak annyi a baj, hogy a Times elfelejtette erről értesíteni a magyar zsidókat, és ők köszönik szépen de jól érzik magukat itt magyar állampolgárként, minden veszély és atrocitás nélkül.
Bár annyi valóságalapja azért van, hogy a Náci DK nyugger kommandósai beálltak a Náci jobbik mellé, és már egy színpadon szónokolnak a vezetőik :)
Tehát a Nácik tényleg erősödtek gyurcsány führerrel :)

John Brennan 2019.03.31. 18:38:58

@élhetetlen:
Jól leírták már, hogyan változtatta meg végzetesen Magyarországot egy másik nagy bevándorlási hullám a 19. században: Bartha Miklós: Kazárföldön.

"Szomorú jele a magyar nemzeti tudat mesterségesen fenntartott csököttségének, hogy egyre több az olyan nagy könyv, klasszikus érvényű munka, amelyről széles néptömegek legfeljebb annyit tudnak mondani: - Hallottam emlegetni, de nem olvastam. Pedig mint a testnek mindennapi falatozás, úgy a tudatnak a mindennapi betű, amely biztosítja megmaradását, erejét és fejlődését. Bartha Miklós jelen könyve mindenképpen azon „hírhedett" munkák élenjárója, amelyekről kritikát még csak-csak hallhatott a magyar, de kezükben eddig kevesen tarthatták.
Pedig nagyon fontos könyv ez, boldogabb országokban - feltéve, hogy lett volna Bartha Miklósuk - a kötelező érettségi tételek közé sorolnák. Ugyanis az első nemzeti szociográfia, alapmű, továbbá történelemkönyv, hiszen amit felvázol, a nemzet sorsának korszakos fordulója, de mindemellett líra is, mert valódi emberek, nevesíthető sorsok, megélt tragédiák summázatos foglalata. Ez a nem túl vaskos, először 1901-ben megjelent munka hiteles kortársi bizonyságát adja, amint Magyarországon a magyar világból - lassan és feltartóztathatatlanul - kazár világ lett. Hogy milyen a kazár világ? Bartha látleletének figyelmes elolvasása erre is választ ad, ha pedig röviden akarnánk összefoglalni esszenciáját, azt mondhatnánk róla: más, mint magyar, azaz magyartalan. S hogy kik a kazárok? Ők a XIX. századi Oroszországi és Lengyelországból Galícián át Magyarországra beszivárgott zsidók.
Gyökértelen, ápolatlan, balkánias benyomást keltő, kaftános, pajeszos emberek, akiket megjelenésüket követően a beregi magyar parasztság - miért, miért nem - kazároknak nevezett el. Ez a terminus tehát nem Bartha Miklós leleménye és legkevésbé sem eufemizmus a zsidó szó kiváltására. (Ez utóbbi különben sem számított még tabunak Bartha könyvének írásakor. ) Az önmagukat menekültnek minősítő kazárok megjelenésére nem véletlenül alkalmaztuk a beszivárgás kifejezést, mivel egyedül ez fejezi ki taktikájukat: sohasem csoportosan vagy szervezetten emigráltak, sohasem érkeztek meg valahová hivatalosan, csak megjelent egy-egy kósza menekült, akinek kijárt a vendégjog, aztán lassan követte őt a népes család és a baráti kör. Úgy telepedtek le valahol, hogy sosem kértek semmiféle hozzájárulást ehhez, egyszer csak ott voltak tömegesen és elmozdíthatatlanul.
S hogy ezek a másságos jövevények úgy hatoltak bele az ezeréves nemzet testébe, mint kés a vajba, s hogy félszázad alatt, ha nem is formálisan, de ténylegesen hatalmuk alá gyűrték az országot, annak a két másik sajátságuknak tulajdonítható, amely a kazár másságot mindig is kíséri honfoglalásain: az egyik az amorális másság, a másik az amorális félrevezetés. Ha hétköznapibban akarnánk fogalmazni, azt mondhatnánk, hogy kielégíthetetlen hataloméhség és felelőtlen handabanda. És e két fegyverrel szemben teljesen védtelennek bizonyult a Felső-Tiszavidéki ősi falvak magyar és rutén paraszti közössége: ők a keresztényi moralitás, a becsületesség és a gerincesség megszabta határok között élték életüket történelmi korok óta, számukra a kazár siserehad inváziószerű megjelenése több volt, mint övön aluli ütés: korábban teljesen elképzelhetetlen képtelenség, maga az ördög."

Orbán veje 2019.03.31. 18:42:44

@Ménár Atya:

Haver! Az igazság az, hogy Times meglátásait, meg a tiédet, aki egy ócska orbánseggnyaló troll vagy, nem lehet egy lapon említeni.

Sir Galahad 2019.03.31. 18:49:35

Gyakran olvasok itt baromságokat, de a legfelháborítóbb közülük az, amivel most a címlapon ajánlják a sajtószemlét: hogy itt erősödik az antiszemitizmus. Most akkor szeretnék egy összevetést látni arról, hogy Nyugat-Európa egyes országaira jellemző-e inkább, hogy zsidók tömegesen költöznek el az őket ért rendszeres bántalmazás miatt, hogy megölnek pusztán a hovatartozása miatt zsidókat, hogy zsinagógákat, kóser boltokat, zsidó iskolákat támadnak meg, gyújtanak fel - vagy Magyarországra?

Ekkorát hazudni tényleg a pofátlanság legteteje!

Ménár Atya 2019.03.31. 18:54:08

@Orbán veje:
Ebben igazad van.
A Times meglátásai valótlanok.
Az enyémek viszont valóságosak.
Nem beszélve Izrael államról, akik egy árva szót nem szóltak bármilyen magyar zsidóüldözésről.
Ez egy jól bejáratott lemez, csak épp már recseg és hamisan szól. :)
De amúgy te hol tapasztaltad az antiszemitizmust, és a zsidóüldözést, a DK-Jobbik nácipárt politikusain kívül? :)
Amúgy mi abban az orbán seggnyalás" ha a valóságot írom meg, és nem egy a Timesnak valami volt komcsi ratyi által tollba mondott marhaságot szajkózok?
Te zsidó vagy, és sárga csillagot kell hordanod, vagy nem tölthetsz be állami pozciót mert zsidó vagy, vagy megvertek az utcán a náci DK- aktivisták mert zsidó vagy?
Légyszi írd már le, hogy ezek hol fordultak elő veled, és akkor hiszek neked, addig viszont csak te vagy egy Náci DK-Jobbik seggnyaló elkeseredett vesztes nyugger honfitársam :)

Orbán veje 2019.03.31. 18:57:36

@Sir Galahad:

Haver! Képzeld amikor a gazdád a néppárti kizárása után belehazudta a sajtótájékoztatón a világ képébe, hogy nem folytatott Junker ellen kampányt, te csak lapítottál mint szar a fűben.

Most meg visítasz! Énszerintem te egyszerűen egy geci orbán seggnyaló vagy. Se több, se kevesebb.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.03.31. 19:01:22

@Orbán veje: A visítás akkor lesz a leghangosabb, ha eljön a disznóvágás ideje, május utolsó vasárnapján.

Türelem, ehhez már nem kell sokat aludni. :-))))

John Brennan 2019.03.31. 19:20:39

Az antiszemitizmus vád most már egyértelműen visszaüt, abszolút hiteltelen.
Mert mondjuk a cigányellenesség vádjának még lenne olyan eleme, ami igazolható, mondjuk a munkaerőpiaci hátrányok. De az antiszemitizmust csak az támasztja alá, hogy egy zsidó kutató a CEU zsidó kutatások részlegén a zsidókutatás eredményeként kijelenti, hogy az antiszemitizmus növekszik.

enrikokaruszo 2019.03.31. 19:22:51

@élhetetlen: az hogy a bevándorlók délidőben csapatostul kajálgatnak a parkban. csak annyit jelent, hogy nem dolgoznak sehol, okostojás.
róluk állította az eufasza sajtó, hogy mekkora nyereség, kár hogy nem jön 10xannyi
rólam, ha személyemmel idegen civilizációkat szerencséltetnék, nem tudom mit írnának, ne kínlódj, tudom, hogy nehéz dolgod van behúzni ebbe a sztoriba, itt én vagyok otthon, értve vagyok?

Sir Galahad 2019.03.31. 19:35:29

@Orbán veje: Nem emlékszem, hogy haverok lennénk, egyébként meg örülök, hogy semmivel nem tudtad cáfolni, amit leírtam. Ha jól esett a trágárkodás, azt meg egészségedre.

Orbán veje 2019.03.31. 19:46:56

@Ménár Atya:
Haver! Mivel köztudott, hogy te egy szarházi orbántalpnyaló vagy, ezért te éppen olyan hazug vagy mint a tolvaj gazdád.

élhetetlen 2019.03.31. 19:48:09

@John Brennan: Szépen, hosszan leírtad egy ember szemszögéből Magyarország halálát. Nem olvastam, így a zanzádból szemezgetek. „Pedig nagyon fontos könyv ez, boldogabb országokban - feltéve, hogy lett volna Bartha Miklósuk - a kötelező érettségi tételek közé sorolnák.”. Ez, gondolom, magánvélemény. „először 1901-ben megjelent munka hiteles kortársi bizonyságát adja, amint Magyarországon a magyar világból - lassan és feltartóztathatatlanul - kazár világ lett.„ „hiteles kortársi”, mint a tiszaeszlári perről megjelent írások? Szerintem csak a saját hozzáállását tükrözi. „: más, mint magyar, azaz magyartalan.”. Hú, ebben az országos felvágottban ki a magyar? „Úgy telepedtek le valahol, hogy sosem kértek semmiféle hozzájárulást ehhez, egyszer csak ott voltak tömegesen és elmozdíthatatlanul„. A honfoglalás meg úgy történt (persze csak a regék szintjén), hogy mi hozzájárulást kaptunk, csalással, egy lóért, stb. „kielégíthetetlen hataloméhség és felelőtlen handabanda.”. Te, lehet, hogy Orbán is kazár? „ők a keresztényi moralitás, a becsületesség és a gerincesség megszabta határok között élték életüket történelmi korok óta”. Ja, a moralitás jegyében működtek a tiszazugi gyilkos asszonyok is. „korábban teljesen elképzelhetetlen képtelenség, maga az ördög." Kicsit talán késő
öbb. Úgy tudom, hogy a zsidóknak nem volt földvásárlási joguk, tehát nem gazdálkodhattak, maradt a kereskedés, és a bank. Ha egy faluban két zsidó boltos kiszolgálta a falut, az nyilvánvalóan ördögtől való. És amelyik megtudta, hogy beteg valahol egy gyerek, akkor küldött egy kosárka gyümölcsöt, az maga volt a sátán. És ezeket az embereket vitték el! Akarsz még valamit mondani? Nincs értelme, ha gondolkodsz is.

Orbán veje 2019.03.31. 19:48:30

@Sir Galahad:

Haver! Szóval nincs érdemi válasz? Ebből is látszik, hogy csak egy geci orbánseggnyaló vagy.

elismert felhasználó 2019.03.31. 19:50:12

@Orbán veje: te hafer! te osztán tátot szályal rohantál a faszerőbe. eszek a fityeszesek jól mekszopatnag tégedet. rosz látni ahogy égsz....

teéjesenmindegy 2019.03.31. 20:05:54

@élhetetlen: "Tényleg elképesztő luxus. Jakuzzi, ma 1 milla körül van. Szauna milla alatt. "
Értem. "A mi luxusunk nem is luxus".
Mondd már el, hogy honnan számít neked luxusnak egy épület, mert amiben szauna és jacuzzi van, az egy sima pecó nálatok. Gyémánt kilincs, arany budi?

Ménár Atya 2019.03.31. 20:07:42

@Orbán veje:
Tehát most jön a személyeskedés, amikor bizonyítékokkal nem tudod alátámasztani a fent leírt tényként megállapított vádaskodást :)
Ezért természetesen orbán talpnyaló is lettem :D:D
Mondjuk ez még mindig jobb, mint a Fasiszta náci pártok Jobbik-DK seggét nyalni :D
Te nyugger, nem veszed észre, hogy csak szopni jársz ide?
Olyan vagy mint az autópálya viccben a fordítva felhajtó idióta:, mi az hogy egy hülye jön szembe a forgalommal, mind szembejön! :D:D

teéjesenmindegy 2019.03.31. 20:10:35

@élhetetlen:
"Egyébként kíváncsi lennék, hogy, ha olyan helyre vetne a sors, ahol még a betűket sem ismered, pl. görög, cirill betűk, arab írásjelek, mennyi idő alatt tanulnád meg a nyelvet."
Én speciel valami rohadt nehezen.
De közben reménykednék, hogy a liberális balfaszok azért valahogy csak kimagyarázzák, hogy tőlem megy a gazdaság.

Sir Galahad 2019.03.31. 20:18:50

@Orbán veje: Milyen érdemi választ szeretnél? Én bemutattam, hogy miért hazugság, hogy Magyarországon nő az antiszemitizmus, mire te ezt semmivel nem tudtad cáfolni, csak sértegettél. Ezek után mire kéne válaszolnom?

Ménár Atya 2019.03.31. 20:23:45

@Sir Galahad:
Uram!
Kéred az Antiochiai szent kézigránátot eme vad,állat ellen? :D:D:D

John Brennan 2019.03.31. 20:27:49

@élhetetlen:
A könyvajánlót másoltam be, szánalmasak a kommentjeid.

élhetetlen 2019.03.31. 20:38:11

@enrikokaruszo: „ az hogy a bevándorlók délidőben csapatostul kajálgatnak a parkban. csak annyit jelent, hogy nem dolgoznak sehol, okostojás”. Ezt csak te gondolod így okostojás. Vagy így van, vagy nem. Amíg a Matáv itt volt az Infoparkban, ha szép idő volt sokszor kimentünk egy szendviccsel, kávéval az aranyhalas tavacska partjára, pedig dolgoztunk. Az egyetemisták meg a füvön heverésztek szünetben.

Orbán veje 2019.03.31. 20:44:02

@Ménár Atya: :

Haver! Énszerintem te egyre szánalmasabb vagy. Bár megértem! Amikor a saját pártcsaládotok mondja azt, hogy " Repülj Geci" , a fekete Afrika pedig azt, hogy "Orbán takarodj" az bizony már marha nagy gáz!

És haver! Mindezt egy héten belül! Orbán Magyarország szégyenévé vált.

De most már nem írok többet, mert megyek megnézni, hogy himbálódzik a gazdád! Bizonyára te is hallottál róla, a múlt héten felfüggesztette magát.

élhetetlen 2019.03.31. 20:48:11

@John Brennan: Ja, hogy egy könyvajálóval agitálsz a kazárok, zsidók ellen, az nem szánalmas? Nem feltételezhető, hogy azért ezt nyomod, mert egyetértesz vele? Szánalmasak a kommentjeim? A tieid bezzeg világító fáklyák az emberiségnek? Nem, csak a hozzád hasonlóknak. Megokosodnak, mint te. Ja. Na, hess…

John Brennan 2019.03.31. 20:56:49

@élhetetlen:
Szánalmas vagy.
Egy korábbi bevándorlás negatív következményeit írja le a könyv, mi ebben az agitáció?? He?

Ménár Atya 2019.03.31. 21:05:09

@Orbán veje:
Na mi a neved zsidó!
Olbán Veje! :D:D
B+ te hülyébb vagy mint a sokévi átlag, nem válaszoltál az antiszemitizmus és zsidó üldözésre, inkább menekülsz.
Mi van B+ 9.-ig szól a munkaidőd a DK komment kommandójában?
Jól van, valamelyik hülye írta, hogy nekünk meg 10 ig, mindjárt vége a műszaknak :D

Orbán veje 2019.03.31. 21:39:09

@Ménár Atya:

Haver! Az Európai Néppárt azt mondta a gazdádnak hogy "Repülj Geci, a Fekete Afrika meg azt, hogy Orbán takarodj!

És még nincs vége!!!!! Itt a hab a tortán!

Economist: "Magyarország kormánya úszik a mocskos korrupcióban!"

De ez még semmi! Haver! Most jött a hír! "Kétharmados vereséget szenvedett a Fidesz által támogatott jelölt Ibrányban"

Haver! Nagyon nagy a baj, már 2/3-dal ütnek titeket a magyarok is, itthon, hazai pályán! Európa mög 190-3 ra döngölte agyagba a felcsúti Tolvajt! Ajjajjajaj!

De én megpróbálok segíteni neked, mert bajban láthatod ki az igazi barátod. Gyorsan megnézem van e még neked is hely azon a fán amelyen a gazdád himbálódzik. Biztosan te is hallottál róla, a múlt héten elkeseredésében felfüggesztette magát!

élhetetlen 2019.03.31. 21:46:45

@teéjesenmindegy: Bár veled nem szívesen állok szóba, de pár példa: index.hu/belfold/2014/09/26/szijjarto_peter_kulugyminiszter_haz_belso_kepek/
24.hu/belfold/2018/03/13/400-millios-luxusvillaba-vette-be-magat-matolcsy-es-csaladja/
Sajnálom, hogy nem tudsz különbséget tenni egy szőregi családiház, és egy 400 millás kecó között. „mert amiben szauna és jakuzzi van, az egy sima pecó nálatok.”. Ez csak hely kérdése, mert a szauna és a jacuzzi együtt kevesebbe kerül akár egy használt autónál. Igény szerint nem abszurd, hogy negyven éves korára berendezzen valaki egy konditermet, ha ez a vágya, (az öcsém), vagy kerti tavat létesítsen (a húgom), három méter átmérőjű, amiből a macskák kihalásszák az aranyhalakat. Ő ezzel szórakozik. Ez nagyon nem luxus, csak hely kérdése. Nekem a nyolcadikon nyilván nem lesz tavam. Nem várom el, hogy ezt megértsd, csak arra kérlek, kímélj meg a nekem szánt kommentjeidtől, ha lehet, mert nagyon nem kedvellek.

élhetetlen 2019.03.31. 22:01:30

@John Brennan: Ja, szánalmas vagyok. Bezzeg te nem. „Egy korábbi bevándorlás negatív következményeit írja le a könyv, mi ebben az agitáció??”. Ami annyi volt, hogy „ a kazár siserehad inváziószerű megjelenése több volt, mint övön aluli ütés: korábban teljesen elképzelhetetlen képtelenség, maga az ördög.". Nem, ebben nincs benne, hogy nem kellett volna engedni, és hogy emiatt nem magyar már a magyar, ugye? Maradhatsz szánalmas hülye, csak engem ne nézz annak.

John Brennan 2019.03.31. 22:25:55

@élhetetlen:
Mivel a szerző, Bartha Miklós terepbejárást végzett műve megírása előtt, te meg nem, a szerzőnek hiszek engedelmeddel, téged meg egy tájékozatlan hőbörgőnek tartalak.

élhetetlen 2019.03.31. 22:47:20

@John Brennan: Na, ennyit már nem érsz, de legyen. Terepbejárás. Ja, csak meg kell találni a megfelelő embert. Szép példa volt, gyermekkoromban volt egy durva száj és körömfájás járvány az országban, nem mentem iskolába sem, csak apa ment ki a házból, gumicsizmában, és a fertőtlenítő medencén át jött vissza. Így jöhetett be az állatorvos is. Megúsztuk 40 hízóval. Aztán pár éve láttam egy riportot egy falubelivel, akinek kilőtték az állományát, és elmondta, hogy nem is volt járvány, csak a TSZ nem akarta a háztáji állattartást. Ennyit a korabeli, hiteles beszámolókról. Egyébként azt hiszel, amit akarsz, és, hogy minek tartasz te engem, ez nem befolyásolja az életemet, magyarul lesz.rom. Így rendben vagyunk?

John Brennan 2019.03.31. 22:58:26

@élhetetlen:
Saját vitakészségedet hitelteleníted és tájékozatlanságodat demonstrálod ezzel a hamis analógiával. Bartha Miklós előtt és után nagyon sokan mások is megírták terepbejárás eredményeként ugyanazt, nem annyira részletesen; például Kölcsey Ferenc A szatmári adózó nép állapotáról (1830-ban vagy Berzsenyi Dániel.
Te csak foglalkozz a disznóiddal.

élhetetlen 2019.03.31. 23:07:04

@conchita wurst: „Sokkal tobbet keres nekunk Orban, mint amenyi elmegy a hobbijara„. Neked , te hülye? Tiéd a fél Fejér megye, vagy a Balaton part szállodáinak, kempingjeinek háromnegyed része? Vagy te kapod a baksist a Párizsi udvar eladásáért? Két dolgot nem értek. Az egyik, hogy ennyire nem lehet hülye senki, és mégis itt vagy. A másik, nem tudom elképzelni, hogy normális ember pénzért ezt csinálja. Értem, hogy akár senki nem tudja, hogy ki vagy, csak azt nem értem, hogy ez hogyan fér bele egy normális ember értékrendjébe.

conchita wurst 2019.03.31. 23:09:26

@élhetetlen: igen, nekem

nem is neked szavazok

élhetetlen 2019.03.31. 23:27:56

@John Brennan: „Te csak foglalkozz a disznóiddal.”. Ez nagyon elegáns válasz volt. Eltekinthetünk attól, hogy nem a disznókról volt szó, hanem arról hogy az adott korban élő emberek mit, hogyan láttak. Nem vagy képes elvonatkoztatni? Az már bonyolult? Igaz, ahhoz már nem elég idézni, gondolkodni is kellene. Egyébként, hogy voltak antiszemita beállítottságú emberek, az azt jelenti, hogy igazuk is van/volt? Na, maradj magadnak, faji felsőbbrendűséged, és igazságod tudatában, de engem ezzel hagyj békén. Nekem nem fér bele a világképembe.

élhetetlen 2019.03.31. 23:42:13

@conchita wurst: „igen, nekem”. Jaj, ne röhögtess már! Ha nem te vagy Orbán vagy Mészáros, vagy valamelyik NER közeli nagy ágyú, akkor te csak filléreket kaphatsz hozzájuk képest. És nem vagy egyik sem, mert akkor nem kommentelnél itt, tehát egy fillérekért megvehető nímand vagy.

conchita wurst 2019.03.31. 23:50:01

@élhetetlen: en jo sok fillert kapok a lippsi dulashoz kepest

Ménár Atya 2019.04.01. 06:53:47

@Orbán veje:
B+ te tényleg nagyon elvakult buta vagy?
Te élvezed, hogy magadból csinálsz hülyét? :D:D:D

"De ez még semmi! Haver! Most jött a hír! "Kétharmados vereséget szenvedett a Fidesz által támogatott jelölt Ibrányban"

Index:
Ibrány: függetlenek harcoltak
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ibrányban Trencsényi Imre független jelölt lett a polgármester, 68-31 százalékra győzte le szintén független ellenfelét.

Trencsényi Imre - 2021 szavazat (68,1 %)
Németh Szilvia 947 szavazat (31,9 %)
Ibrányban azért tartottak időközi választást, mert a korábbi polgármester, Berencsi Béla (független) múlt év decemberében meghalt.

Húúúú most aztán elkezdődött a forradalom, a független dk megverte a független fideszest,mert meghalt a független mszp-s :D:D:D

Sir Galahad 2019.04.01. 11:28:10

@Ménár Atya: Igen. Olvasd fel a Fegyverek Könyvéből, miként kell használni!
süti beállítások módosítása