Belekevered az áfonyát és a túrót a masszába és már mehet is a sütőbe: mennyei kevert süti receptet tanultam a nagyimtól
promotion image
Vissza

2019. márc 29. 10:01

Babájával a pocakjában forgatta a szexi jeleneteket Kiss Ramóna

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Fotó: RAS/ Oláh Csaba Fotó: RAS/ Oláh Csaba

A napokban az egyik szereplővel, Kiss Ramónával beszélgettünk, aki brutálisan szexin néz ki a filmvásznon.

A csinos színésznő elárulta, hogy a filmet csak most látta először: "Mivel anyai örömök elé néztem, most pedig anyai örömökben lubickolok ezért eddig nem állt módomban megnézni a filmet. A forgatás alatt viszont volt lehetőségem visszanézni egy-két jelenetet, amik abszolút arról árulkodtak, hogy a kész film majd elnyeri a nézők tetszését. Ez pedig így is lett, hiszen a most már több mint 150 ezer eladott jegy is ezt bizonyítja" - mondta.

Ramóna, aki örült Dobó Kata felkérésének: "Régebben játszottuk ezt a darabot a Belvárosi Színházban Londoni Szextett címen. Abban az egyik női főszerepet alakítottam. Dobó Kata felhívott és előállt az ötlettel szerepeljek a filmváltozatban is. Ismertem ezt a karaktert kívülről-belülről, amibe engem képzelt el a rendező. Sejtettem, hogy ez egy sikerre ítélt film, hiszen a színházban a nézők imádják a történetet. Ráadásul Dobó Kata nekem biztosíték volt, úgyhogy nem is gondolkodtam sokat a válasszal, egyből igent mondtam a felkérésre."

Kata nem volt túl szigorú: "A forgatások nagyon jó hangulatban teltek. Sokat vicceskedtünk, de ha felvétel volt, akkor mindenki tudta a dolgát, így szigorra nem volt semmi szükség. Természetesen Kata segített mindenkiből kihozni azt, amit a filmvásznon látni akart.”

Fotó: RAS/ Oláh Csaba

Fotó: RAS/ Oláh Csaba

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy mit szólt kedvese, Lékai Máté kézilabdázó Ramóna dögös jeleneteihez: "Egy kívülálló embernek ezt soha nem lehet megszokni, de már sokszor látott engem színházban, éppen a Miniszter félrelépben, ahol szintén lengébb öltözetben hódítok. Máté szokott vicceskedni, hogy ennél több ruhát már ne dobjak le, de természetesen örül a sikereimnek és büszke rám. A nézők pedig már hozzászokhattak ahhoz, hogy olykor kevés ruhadarabban vagyok látható, hiszen a Barátok köztben 16 évig játszottam Zsófit, akinek elég izgalmas élete volt."

Rami a film forgatása alatt már várandós volt, de ő még csak nem is sejtette ezt. Utólag derült csak ki, hogy Noé baba akkor már a pocakjában volt.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.

A Blikk Címlapsztoriban A Blikk videói között megtalálható minden, ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb "A" kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Keresd a friss részt minden vasárnap délben a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján!

TERMÉKAJÁNLÓ

TOVÁBBI AJÁNLATOK

FRISS HÍREK

Magyar sztárok