Maga volt a megfizethető luxus, de közbejött a kommunizmus és egy balsikerű privatizáció. Hányatott sors jutott az Abbázia Penziónak.
Fotó: Arcanum Digitális Tudománytár/ Színházi Élet
Aki nem ismeri a történetét, az könnyen meglepődhet azon, hogy a Balatonalmádi főterén csendben omladozó épület már elmúlt kilencven éves. Persze a helyi lakosok közül sokan rávágják, hogy a korábban Mc Donald’s, később pedig ki tudja mi-mindenképpen szolgáló objektum a volt Tulipán szálló, ám mire ezt a nevet megkapta a jobb napokat megélt hotel, már közel harminc éves múltra tekintett vissza. A történet ugyanis az I. világháború után egy évtizeddel kezdődött.
A Balaton a XX. század elején még koránt sem volt az a felkapott üdülőhely, amilyennek ma ismerjük. Egy két méregdrága szállodán kívül inkább csak kastélyok és drága villák álldogáltak elszórtan a magyar tenger partján. Akkoriban – különösen a monarchia idején – sokkalta nevesebb környékeken nyaraltak a magyar elit tagjai, melyek közül talán Abbázia, a mai Opatija volt a legnépszerűbb. Talán ez adta az ihletet Dr. Nagy P. Albertnek és nejének, Bilkei Bilisicky Irénnek, hogy a Balaton partján is építsenek egy elérhetőbb árú szállodát, Abbázia Penzió néven.
Az akkor 58 éves kormányfőtanácsos, tisztiorvos és újságíró Nagy és neje, a kolozsvári Nemzeti Színház primadonnája sem tőkének sem pedig tapasztalatnak nem volt híján, hiszen ők birtokolták a Kassa melletti Stósz fürdőt, több pesti bérházat és egy cipőgyárat is, így nem kockáztattak sokat az újabb befektetésükkel. Az 1928-as megnyitás idején a lapok ódákat zengtek az új szállóról, mely Almádi első ilyen intézménye volt. Maga az épület abban az időben abszolút modernnek számított, hiszen két szintjén található 50 szobája mind el volt látva vezetékes vízzel, mosdóval, villanyvilágítással és erkéllyel is. Sőt a szállodának állandó melegvizes fürdője, garázsa, orvosi felügyelete és szalonzenekara is volt. Ők húzták a talpalávalót az ötórai tánctea nevű rendezvényeken, a kávézóban vagy a vacsoránál a szálló egyik éttermében. Ráadásul akkori viszonylatban a szállásárak is igen mérsékeltnek számítottak.
Az üzlet kiválóan is ment, és ezen Nagy P. Albert 1933-as halála sem változtatott. Bár nem maradt feljegyzés a szálló további vezetéséről, de mivel nem hirdették meg az intézményt eladásra, így feltételezhető, hogy – a többi vállalkozáshoz hasonlóan – Bilkei asszony működtette tovább. Még 1941-ben is folyamatos hirdetésekben csalogatták a nyaralni vágyókat a kiválóan megközelíthető, úrias penzióba, majd beütött a krach. A II. világháborúban a Magyarországon folyó harcok közben Almádi ékességét több bombatalálat is érte, majd a harcok befejezése után a romos szállót államosították. Az épület helyreállítására 1948 tavaszán került sor, néhány hónapos rohammunkával, hogy birtokba vehesse a Dohánygyári Szakszervezet első néhány szerencsés beutaltja. Ekkortól számítva 9 éven keresztül Dohánygyári Üdülő néven fogadta a vendégeit, emellett több sporteseménynek és országos sakkversenynek is helyet adott.
1956-ban azután kihirdették a második ötéves tervet, mellyel elindult a Balaton komolyabb fejlesztése. A forradalom tanulságaiból okulva az ország vezetése jóval nagyobb hangsúlyt akart fektetni a dolgozók nyaraltatására, különösen a Balaton partjain. Úgy gondolkodtak, hogy a strandokon heverésző proletárok nem gondolkodnak a rezsim megdöntésében, ami hosszú ideig be is vált. Csakhogy ehhez a nyaralók ellátására alkalmas vendéglátó- és szálláshelyek kellettek, mégpedig mihamarabb. Éppen ezért 1956-ban elindult a vállalatok által kisajátított szállodák visszaalakítása, melynek folyományaként a korábbi Abbázia immáron Tulipán Szálló néven újra hotelként kezdett funkcionálni, modernizálva és új bútorzattal és 120 férőhellyel. Nagyjából ekkor fogyott el az egykor szebb napokat látott épület szerencséje.
Az Abbázia/ Tulipán ma. Szép, de nem eredeti állapot.
Innentől kezdve az egykori Abbázia már csak árnyéka volt önmagának, és egyre gyorsabb állapotromlás mutatkozott a patinás épületen. A folyamat olyan gyors volt, hogy már 1970 márciusában, 13 évvel az újramegnyitás után szükségessé vált a felújítás és a korszerűsítés, de a hotel ettől szinte teljesen elveszített eredeti arculatát. Ahogyan a legtöbb szálláshelynek, úgy a Tulipánnak sem kedvezett a rendszerváltás közeledte és ezzel a balatoni aranykorszak vége, mert a kihasználtság drasztikus csökkenésnek indult. Végül 1991-ben elvették az akkori tulajdonos HungarHotelstől és ezzel elkezdődött az épület máig tartó kálváriája. Bár 1995 áprilisában látszólag sikeresen privatizálták, ám valójában csak egy fölös tételnek bizonyult egy jóval nagyobb üzletben. Az új tulajdonos ugyanis csak azért volt hajlandó a Tulipánt is megvásárolni, mert így juthatott az egyben hozzá az Aurora szállóhoz és strandjához, valamint a Kakas csárdához is. A megszültetett egyességet azonban néhány hónap múlva, 1995 nyarán visszavonták, így az épület újra állami tulajdonba került. Bár azóta többen is láttak fantáziát az egykori Abbáziában, és nagyívű tervek is születtek, az épület sorsa ma is rendezetlen, igaz a legutóbbi felújítás óta homlokzata már emlékeztet az eredeti állapotára. Így Almádi első szállodája továbbra is elátkozottan, de reménykedve várja a közelgő századik születésnapját...
További érdekességekért, képekért és nettó retró életérzésért látogassa meg Facebook oldalunkat!
