Eddig nem írtam az Apple-Spotify ellentétről, mert úgy voltam vele, hogy nincs benne sok újdonság, és gyorsan vége lesz. Kiderült, hogy nem, nem lett vége gyorsan. Viszont egyre inkább hasonlít a hisztire.

Az egész egy közleménnyel indult, amiben a Spotify monopolistának bélyegzi az Apple-t és az App Store-t, miközben az EU-nál panaszt is tettek emiatt. Természetesen a korábban már elővett érvelés jött ezúttal is, amiben az App Store 30 százalékos jutalékát támadja egy cég, ezúttal a Spotify, akinek valójában az a baja, hogy közben az Apple kijött az Apple Music-kal, aminek

nem kell 30 százalékos jutalékot fizetni azért, mert az App Store-ban helyet kap.

Ezzel pedig, ebből a szemszögből, a saját szolgáltatásukat helyezik verselőnybe. Lássuk, mit állítanak még.

  • Az in-app-purchase-re vonatkozó 30 százalék nem vonatkozik mindenkire, mert például az Ubernek sem kell fizetnie semmit.
  • Nem engedik, hogy az App Store-on keresztül jött embereknek spéci deal-eket kínáljanak. Értsd, nem lehet a regisztrált email-címre hírlevelet küldeni.
  • Az Apple nem engedi, hogy könnyedén váltson a felhasználó Free verzióról Premiumra, vagyis fizetősre. Értsd, a Spotify inkább desktop böngészőbe irányítja az embereket ahelyett, hogy az appon keresztül tenné elérhetővé az előfizetést, leadva a 30%-ot.
  • Az Apple visszautasítja az app-frissítéseiket.
  • Az Apple nem hagyja, hogy minden eszközön menjen a Spotify. Értsd: a Siri és a HomePod számára nem elérhető natívan a Spotify, Mondjuk Apple TV-re meg ők nem fejlesztettek, szóval ez a “nem megy minden eszközön” azért az ő saruk is.

A fenti állítások mindegyikében van valamennyi igazság, meg bőven van egy csomó mellébeszélés, valóságtorzítás. Egyrészt az a 30% nem is egészen annyi, mert az első év után már csak 15, így az előfizetők megtartásával sokkal jobban lehet járni. Az Apple máris kiadta közleményben, hogy nem érti, milyen app-visszautasításról beszélnek, visszanézték, és ugyanolyan gyorsan elfogadták a beadott csomagokat, mint mindenki másnak. Összemossák az Ubert és saját magukat, miközben az Uber, meg az Amazon, meg egy rakás cég, akinek appja van, nem kér egy fillért sem az app használatáért.

Ez a lényeg: ha valaki appon keresztül ad el valamilyen egyéb szolgáltatást, akkor az app használata ingyen van. Nem az app a termék, az csak egy csatorna. Viszont ha valakinek az app maga a termék, és azért pénzt kér, akkor jár a jutalék az Apple-nek, a kezdetektől érvényes szerződés értelmében.

Mi is a probléma? Egyrészt ha belegondolunk, egyáltalán nem egyértelmű, hogy a Spotify appja valóban maga a termék, és nem csak egy csatorna a saját szervereken elérhető digitális művekre. Hisz az app egyébként ingyenesen is használható, csak a reklámok kiiktatásáért kell fizetni. De hogy lehet valaminek a hiányát termékként vagy szolgáltatásként értlemezni? Nagyon nem egyértelmű, na.

A másik probléma, hogy az Apple Music nem fizet. Ez tényleg probléma, és nem is értem, hogy miért nem. Kellene. Magyarországon is úgy van, hogy ha például saját magad promotálod, akkor saját magadnak ki kell állítani a barterszámlát. Magyarországon, az idióta, betarthatatlan és bürokratikus törvények hazájában én azt mondom, ez tűrhetetlen, és az Apple-nek tényleg ki kellene számláznia a 30%-os jutalékot, a számlát az App Store részlegnek kell kiállítania, és a marketing fizetné. Vagy legyen egy külön cég erre. Olyan nagy tragédia azért csak nem történne.

spotify-app.jpg

Hogy az Uber meg az Amazon miért nem fizet az App Store-os appban eladott termékek és szolgáltatások után? Nem tudom, de van egy tippem. Az Egy fiúról című filmben hangzott el, amikor a randipartner számára kiderült, hogy a főszereplő Will kapja a jogdíjakat a népszerű Santa's Super Sleigh című karácsonyi dal után:

Bocs, de nem értem. Hogy lesz ebből pénzed? Minden betlehemestől beszedsz 10%-ot?

Elvileg kellene. De lehetetlen a kis mocskokat elkapni.

Az Apple összeállított egy a Spotify-éhoz hasonlóan hangzatos szöveget, válaszként, amiben igyekezett rávilágítani a Spotify érveinek féligazságára, és kiemelni, hogy mennyi minden jár a jutalékért cserébe: a platform, amivel kiadhatják és frissíthetik az alkalmazást, a toolok a fejlesztéshez, a biztonságos fizetési rendszer: a Spotify mindezt akarja, de úgy, hogy közben megtartja a bevétel 100 százalékát.

A Spotify gyorsan válaszolt erre is, kiemelve, hogy minden monopolista cég azt állítja, hogy semmi rosszat nem tett, és csak a felhasználók érdekeit nézi. Meg hogy az Apple a Spotify iOS-es előfizetőit Apple ügyfeleknek tartja, nem Spotify ügyfeleknek, és ez az egész probléma veleje.

Ahogy én látom, az Apple kitalált egy borzasztó egyszerű, könnyen érthető elszámolási rendszert kábé tíz éve, amihez azóta is nagyjából tartják magukat. Ráadásul a rendszer nemcsak érthető, de

végtelenül demokratikus is,

hiszen mindenkitől ugyanolyan mértékű jutalékot kér. Nincsenek sávok, mint az állami vagyoni adórendszerben, hogy a gazdagokat gazdagabbá tegyük, de nincs olyan sávos adózás sem, mint ami szintén előfordul, hogy a gazdagok magasabb szintű bevételeire nagyobb adókulcsokat írnak ki. Ez baromi egyszerű, mindenki 30%, akkor is, ha sokat kaszál, akkor is, ha keveset.

Ezzel nem is volt baj, és nem is lett volna, ha az Apple csak a platformot szállítaná. De közben elkezdtek egy csomó saját szolgáltatást bevezetni, és ezek most is folyamatban vannak: idén még több bevételt termelnek olyan szolgáltatásokból, amikkel az ügyfeleik - az App Store-os platformra előfizetők - egyébként foglalkoznak. Egyre több cég szemében lesz szálka az Apple konkurenssé válása úgy, hogy közben ők a konkurensnek fizetik a 30%-ot.

Fizették volna tovább a 30%-ot egy független szolgáltatónak, na de egy konkurensnek azért ne már.

Én megértem a haragot, mert tényleg nem fair így már a dolog. De hogy nem a 30%-kal van a gond itt, az is biztos. Csak azért támadják azt, mert mást nem tudnak.