szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A kormány senkit nem nevez ki a megüresedett posztra.

A Filmszakmai Döntőbizottságban már megtalálták Andy Vajna utódját, de új filmügyi kormánybiztos nem lesz – erről Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója beszélt az InfoRádiónak.

Február végén a HVG írt arról, hogy senkit nem keresnek a pozícióra: a lap egyik forrása akkor azt nyilatkozta, hogy "Havas Ágnes szakmai kompetenciáit a filmesek nem kérdőjelezik meg, Vajna nélkül is maximálisan el tudja látni a feladatát, és fölösleges is lenne fölé új embert helyezni".

Havas az Inforádiónak most megerősítette, hogy a döntés véglegesnek tűnik. "Mivel a kormánybiztos a Miniszterelnökséghez tartozott, ezért velük volt erről egyeztetés, kikérték a véleményemet, de akkor is elmondtam, hogy ez nem az én döntésem lesz. Ha olyan szakembert találnak, aki napi 12-14 órát dolgozik, felkészült szakmailag, és segíteni tudja azt a munkát, amit az egész filmszakma végez Magyarországon, akkor azzal együtt fogok tudni működni.

A döntés mégis az lett, hogy nem lesz kormánybiztos

– tette hozzá Havas Ágnes.

Andy Vajna január 20-án halt meg hosszú betegség után, életének 75. évében.