Élet-Stílus

Julia Roberts szomorúnak nevezte az amerikai egyetemi csalási botrányt

Mint arról mi is beszámoltunk, több embert letartóztattak, többek közt a Született feleségekből ismert Felicity Huffmant, továbbá a Bír-lakból ismert Lori Loughlint is csalás vádja miatt.

Felicity Huffmant 70 milliós óvadékkal engedték ki
A csalási botrányba került színésznőt őrizetbe vették.

Julia Roberts éppen új, Ben Is Back című filmjét népszerűsíti éppen, az egyik interjúban pedig szóba került a botrány is.

Szerintem nagyon szomorú az egész ügy, mert kívülről azt mondja, hogy ezek az emberek nem bíztak eléggé a gyerekeikben.

Elmondta, hogy bár a gyerekei nyilvánvalóan jobban élnek, mint ő a korukban, és több lehetőséget teremt számukra, fontosnak tartja, hogy ne kényeztesse el őket.

Az enyémnél jobb gyerekkort teremtettem a gyerekeimnek, hogy ne kelljen ugyanazokkal a nehézségekkel szembenézniük, amikkel nekem kellett. Ugyanakkor meg kellett tanulniuk megvetniük a saját ágyukat, mosni maguk után, és elkészíteni a saját kajájukat, ezek fontos képességek az élethez. Saját tapasztalotak kellett szerezniük és a saját versenyüket végigküzdeni.

Kiemelt kép: Matt Petit – Handout/A.M.P.A.S., Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik