Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Törvénysértő volt Bíró Ica ingatlanának elárverezése
Privatkopo.hu 2019. 03. 18. 5:39:00

Fantasztikus fordulatot vett Bíró Ica kilakoltatási ügye. Érvénytelen ugyanis az az árverés, amelyben a megadott határidőn túl fizetik ki az árverési összeget. Bíró Ica esetében 2018. január 17. napján emelkedett jogerőre az árverési jegyzőkönyv. E szerint a vételárat legkésőbb február 1. napig a végrehajtó számlájára meg kellett volna fizetni. Ez azonban nem történt meg.



                                                 Bíró Ica és Gulya Tibor

A szabálytalanságot Gulya Tibor vette észre, aki munkájával már évek óta segíti a bajba jutott devizahiteleseket, köztük Bíró Icát is.

A legendás fotómodell még 2005-ben vett fel svájci frank alapú devizahitelt. Ebből vásárolt két lakást, befektetésként, hiszen nyugdíjra nemigen számíthat. Az egyikben a szépségstúdióját rendezte be. Tisztességesen teljesítette a törlesztő-részleteket, de azok szinte egyik napról a másikra a duplájára nőttek, így egy idő után már képtelen volt eleget tenni fizetési kötelezettségének. Megpróbálta kiadni, majd eladni az egyik ingatlant, hogy ki tudjon keveredni az adósságból, de nem sikerült, és ezzel egyre csak romlott a helyzet.

A bank egy idő után értékesítette a tartozást egy faktoring cégnek, ahol első körben a duplájára nőtt a hitele összege, mostanra pedig a háromszorosával tartozik annak, amit felvett, úgy, hogy közben az eredeti adósság közel felét kifizette.

Sajnos a szerződésben fedezetként a saját, szüleitől örökölt háza szerepel, így most éppen ebből akarják kilakoltatni. Értékes bútorait már elvitték, ma dobozok közt él. Az egykori „metál lady” elmondta: ha annak idején megfelelően tájékoztatják a devizahitelek kockázatáról, soha nem írta volna alá a kölcsönszerződést. A bíróságokat azonban mindez nem hatotta meg.

A vevőtől, aki egy ügyvéd, Ica felszólító leveleket kap, hogy hagyja el a házat, ami 60 éve a családja tulajdonában van. Ő azonban nem adja fel a harcot, amelyben a Mi hazánk Mozgalom is a „fitneszlady” mellé állt, Gulya Tibor ügyvédei pedig megtámadták a végrehajtást, és ha sikerül bebizonyítaniuk az igazukat, Icát egész egyszerűen nem lakoltathatják ki.

További friss információk
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
Több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak a nyomozók egy 32 éves férfi számítástechnikai eszközein
Valóságos cégtemető működött az ismert táncművész lakásában - celebek is odapaterolták a lerohasztott vállalkozásaikat
Kétszer szökött meg a bűnügyi felügyeletből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat