20 évvel ezelőtt nem sokan gondolták volna, hogy egyszer ilyen lesz, de interjút közöl a Financial Times patinás pénzügyi hírlap Posh Spice-szal. Ebben Victoria Beckham elmondja, hogy saját maga állapította meg magáról, hogy diszlexiás, ráadásul az olvasási-tanulási nehézségeket a gyerekei is örökölték, akik ennek köszönhetően nem túl jók a suliban.

Ami az ő családi hátterükkel nem is lett volna különösebben nagy probléma, hiszen az Arsenal futballcsapat mindhárom fiúnak szerződést kínált. Brooklyn és Romeo Beckham azonban egy idő után előállt a farbával: nem szeretnének focizni. Romeo Beckham számára, édesanyja bevallása szerint, nem volt egyszerű ez a döntés, mert a 16 éves fiú úgy érezte, édesapja csalódik majd benne amiatt, hogy őt nem érdekli eléggé a labdarúgás. Brooklyn Beckham egyelőre fotósnak készül, Romeo pedig teniszezőnek, öccsük, Cruz pedig az ének és a tánc iránt érdeklődik. Húguk, Harper még csak 7 éves, akiről annyi derül ki ebből a cikkből, hogy fiús.

Az egykori Posh Spice, aki ma már egy divatcéget vezet, a férjéről is beszélt. Azt mondta, ő úgy gondolja, hogy David Beckhamnek mindegy, hogy mit vesz fel, mert mindenben jól néz ki – és azt hitte, férje ugyanígy áll hozzá felesége stílusához. Mint kiderült, nem ez a helyzet, mert amikor Victoria Beckham a múltkor rákérdezett a férjénél, az felhánytorgatta, hogy a divatguru miért hord mostanában ennyire bő ujjú felsőket és bő szárú nadrágokat.

Az interjú részleteit a Daily Mail nyomán közöltük.