Üzlet

Bicikliboltnak indultak, a legismertebb bodybuilder brand forgalmazói lettek

Portfolio
Kevesen tudják, de a sportolók számára étrend-kiegészítőket gyártó Weider alapítói fedezték fel Arnold Schwarzeneggert és futtatták fel támogatásával a sportágat. Termékeik fogyasztói ma már azonban korántsem csak a testépítők köréből kerülnek ki: a márka magyar forgalmazóját, az OTP Business Nagykövet Programjában részt vevő Horváth Andrást kérdeztük a piaci trendekről.

A 2000-es évek elején a társammal akartunk egy kerékpározással kapcsolatos webáruházat indítani, ami akkoriban még új dolognak számított, erre hoztuk létre a Bikerz Kft.-t is, azonban a webáruház élesítése előtt, fitneszszakmai tapasztalataim miatt kaptam egy felkérést a Weider európai központjából, hogy forgalmaznám-e a termékeiket a magyar piacon. A kerékpáros oldalt jegeltük és nekiálltunk egy másik webshop elkészítésének

- idézi fel az indulást Horváth András, a Bikerz Kft. ügyvezetője.

A fitnesz keresztapja acélfelnikből és autótengelyekből eszkábált magának súlyzót

A Weider a testépítők világában közismert márka, gyakorlatilag egy időben indult a cég a sportággal. "A múlt század első felében, Kaliforniában kezdődött a történet, amikor a Weider testvérek rájöttek arra, hogy a kiemelkedő sporteredmények eléréséhez nem elegendő a hagyományos táplálékokból összeállított étrend, hanem speciális étrend-kiegészítőkre van szükség." - mondta a Portfolio-nak a cég ügyvezetője.

Joe Weider, a testépítő- és fitneszkultusz megkerülhetetlen figurája volt, az erős srácok piszkálódását megelégelve, vézna tiniként fordult az izomfejlesztés felé: acélfelnikből és autótengelyekből eszkábált magának súlyzót. Nem állt meg saját izomzatának kidolgozásánál, folyóiratot alapított, saját neve alatt kezdett izomfejlesztő eszközöket és táplálék-kiegészítőket árulni. Karrierje csúcsán 16 magazinja volt, amelyek összesen havonta 4 milliós példányszámban keltek el, testépítő- és fitneszmozgalmának követőit 1989-ben 29 millióra becsülte a New York Times.



Később rájött, hogy a testépítősportnak karizmatikus sztárra van szüksége a továbblépéshez, ekkor csábította Kaliforniába az osztrák Arnold Schwarzeneggert, akinek lakást bérelt, és heti 100 dolláros ösztöndíjért csak azt várta el tőle, hogy építse az izmait, és a különböző versenyeken elért sikereiről képes magazinjaiban beszámolhasson. A Joe Weider életéről készült filmet tavaly év végén mutatták be az Egyesült Államokban Bigger címmel.

Horváth András szerint a sporthoz ajánlott étrend-kiegészítők piaca napjainkban gyorsan és dinamikusan növekszik: egyre több ember foglalkozik az egészségével, igyekeznek tudatos életmódot élni, gombaként szaporodnak az edzőtermek, és évről-évre több futót és kerékpárost látni a köztereken. Sok szereplő van a piacon, amelyek közül több magyar alapítású versenytársuk jól felmérte és kiszolgálja a tömegigényt, a Weider termékei azonban egyértelműen a prémium kategóriába tartoznak.

Bicikliboltnak indultak, a legismertebb bodybuilder brand forgalmazói lettek
Horváth András
Ennek a piacnak a nem túl nagy, de azzal együtt növekvő legfelső rétegét szolgáljuk ki, ennek megfelelően az elmúlt években folyamatosan nőtt a bevételünk - mondta a cég ügyvezetője. A fogyasztók között ma már nemcsak a testépítők, illetve erőatléták vannak, a Bikerz Kft. vásárlóinak többsége a nagyon tudatos, magukat célirányosan fejlesztő amatőr sportolók és a profik egy bizonyos szegmenséből kerülnek ki.

Szemmel látható az a változás, ahogy az egészséges életmód igényével az átlagemberek is egyre inkább érzik úgy, hogy fejlődésük érdekében étrend-kiegészítőkre van szükségük, illetve egyre több az olyan speciális igény, amely például ételintoleranciához köthető: nő az érdeklődés a laktóz - és gluténmentes termékek iránt, az utóbbi két év legsikeresebb terméke a vegán termékcsalád volt

- mondta a cégvezető.

"Az e-biznisz, az e-kereskedelem terén mi úgy ítéltük meg, hogy a Magyarországon elérhető pénzintézetek között az OTP az, amelyik élen jár, és a legtöbbet tud nekünk segíteni" - tette hozzá Horváth András, aki maga is részt vesz az OTP Business, csaknem 50 magyarországi cégvezetővel, tavaly ősszel indított Nagykövet Programjában, hogy tapasztalataival és ötleteivel segítse a bank és a vállalkozók közötti együttműködés hatékonyságát.

"Azért hasznos a Nagykövet Program, mert a rendezvények alkalmával más vállalkozások problémáiból és megoldásiból is lehet tanulni, ismeretségeket és üzleteket kötni" - mondta a Bikerz ügyvezetője.

"Az OTP Business Nagykövet Program nem titkolt célja az is, hogy a bank első kézből származó információkat szerezzen szolgáltatásairól, amelyek rámutathatnak, hogy melyek azok a területek, amelyeket még érdemes fejleszteni" - tette hozzá Radezcki Gergő, a Bikerz banki kapcsolattartója.

 

TÁMOGATOTT TARTALOM

Az OTP Business Nagykövet Program médiatámogatója a Portfolio Csoport.

RSM Blog

Mit kockáztatunk HR nélkül?

A vállalatok jelentős részének életében meghatározó szerepe van a HR tevékenységnek, mert a jól átgondolt HR stratégia támogatja a munkatársak, megtartását, motiválását, fejlesztését,

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nem mese ez: rengeteg pénz hullik a magyarokra pillanatokon belül

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
Bull bear