Free Music!

Podcast nagyhatalom lenne a Spotify

2019. március 10. - Pléh Dániel

A streaming szolgáltatások számára a növekedés létkérdés , több okból is. Egyrészt  annak érdekében, hogy minél több ügyfelük és az ebből adódó méretgazdaságosság révén pénzügyi eredményük javuljon. Másodsorban pedig azért, hogy olyan tartalomtípusokat- videó, saját gyártású tartalmak- vezessen be, amelyeknek a tartalomköltségeik érdemben és jelentősen alacsonyabbak, mint  az audio tartalmaké.

spotify-podcasts-video-2.jpg

A Spotify érdeklődése a podcasting iránt sem mondható éppen újkeletűnek. A svéd cég tavaly év elején, azaz  közel egy éve elindította podcasting platformját, amellyel a hagyományos talk rádióktól szeretett minél több ügyfelet elcsenni.

Nem tudjuk,  mennyire ,ment jól, mennyire volt népszerű a platform, (  maga a Spotify is elismerte azt, hogy népszerűnek népszerű voltak a podcast tartalmak, azonban a felhasználói élmény meglehetősen gyenge volt ezen a téren)   de az biztos, hogy a  Spotify nagy lépést tett annak érdekében, hogy a világ vezető podcast szolgáltatója legyen.  Maga Daniel  Ek CEO jelentette be ugyanis, hogy a megvásárolják a podcast platform  Gimlet media-t illetve a Podcastok létrehozásához hasznos segítséget nyújtó Anchor nevű céget.

A lépés akár hogyan is  nézzük egyfajta all in a Spotify részéről, azaz a svéd cég minden kétséget  kizáróan szeretne meghatározó szereplő lenni a podcastok piacán. Sőt. nem is egyszerűen meghatározó szereplő szeretne lenni, hanem a Spotify szeretne lenni  A LELŐHELYE a podcast tartalmaknak.  A zenei tartalmak esetében ez tulajdonképpen megtörtént, miért ne történhetne meg a podcast esetében is?

Nem nagynevű mégis fontos szereplők-- a Gimlet és Anchor

gimlet_logo.jpgA két megvásárolt  cég közül a  Gimlet története a kevésbé izgalmas és kacskaringós. A 2014-ben New Yorkban alapított cég fő profilja  már az induláskor is podcastok készítése volt. Induláskor  kettő, azóta híressé vált  podcast, a StartUp és Reply All  tartozott hozzájuk

A Podcastok száma azóta folyamatosan növekedett, sőt a Gimlet olyan cégek, mint a Gatorade vagy a Wall Street Journal számára is elkezdett műsorokat készíteni.  A céget 70 millió dollárra értékelték legutóbbi 2017-es  befektetői köre során, így a 200 millió dollár amit a Spotify fizetett jelentős prémiumot hordoz magában.

Sokkal kacskaringósabb utat járt be a másik megvásárolt cég az Anchor. A 20015-ben alapított cég ugyanis magát a zenei audio tartalmak Snapchatje-ként definiálta. Azaz  rövid 15 másodperces audio klipeket rögzíthettünk  melyek 24 óra elteltével eltűntek.

anchor-app.png

Innen nem rövid út kellett ahhoz, hogy az Anchor lejusson oda, ahol ma van, azaz, hogy a platform azt szeretné, hogy a mobil telefonunkat ugyanolyan természetességgel használjuk audio tartalmak rögzítésére, mint fotók készítésére.

Ehhez persze kell  tartalom és kell az is, hogy maga a felhasználói élmény a Podcastok esetében is olyan legyen, mint a zenei tartalmak esetében. Ebben segíthet a Gimlet, ami tulajdonképpen az lehet majd a Spotify számára, ami a Marvel volt a Disney számára. A Spotify ha ügyes kísérletezhet majd  azzal, hogy a Gimlet húzó podcastjai exkluzív csak nála lesznek egy ideig elérthetőek.

A felhasználói felület kialakítása kapcsán – ex Netflixesként nem véletlenül- Barry McCarthy a Spotify  pénzügyi vezérigazgató helyettese  a Netflixet említette követendő példaként. Azaz a Spotify személyre szabottan, vélhetően a zenei és a Podcast tartalmak hallgatottsági adatait kombinálva szeretne szuper pontos,  szuper érdekes tartalmakat ajánlani a Gimlet platformjának Spotify-os verziójában.  

Ellentétben a klasszikus audio tartalmakkal a podcasting sokkal demokratikusabb  műfaj, így itt a podcastolni vágyók  igényeinek kielégítése is fontos lehet.  Itt és ezen a ponton lép be a mestertervbe az Anchor, amely alkalmazása révén a telefonunk segítségével készíthetünk podcastokat, amelyeket aztán publikálhatunk és, sőt  potenciális hirdetőket is segít találni az alkalmazás.

 

A Spotify a podcastingot is uralná

Amint arról már több alkalommal írtunk mi is a muzzak oldalain, posztjaiban a streaming cégek számára a túlélés feltétele a folyamatos növekedés, fejlődés, terjeszkedés. Ennek részeként lépnek be a videó, sőt a saját gyártású videótartalmak piacára, a koncertjegyek piacára és a sort akár még folytathatnánk is.

Mindezen felül a Spotify-nak még egy területet kell rendbe tenni a podcastok kapcsán: az analitikai adatokat. Azaz, hogy a podcast  kreátorok elemezni tudják, kik, hányszor  mikor hallgatták meg  podcastjukat. nem kis és nem könnyű feladat, de pontosan ez az a terület, amit a Spotify az audio tartalmak esetében már megoldott.

Amennyiben pedig sikerül megoldania, és a Gimlet- Anchor duó segítségével meghatározó szerepet tud majd betölteni a podcasting piacon, azzal  több mindent is nyerhet a Spotify. Egyrészt egy komoly növekedési potenciállal kecsegtető területen lehet vezető, ahol most abszolút az Apple dominál.    A svéd cég régi álma, hogy a hatalmas rádiós hirdetési piacból  minél több  és nagyobb részt hasítson ki magának. Az zenei tartalmak esetében ez egyelőre nem sikerült, de a podcast segítségével a talk rádiók piacából  komoly szeletet hasíthat ki magának a svéd cég. A tét nem pedig nem kicsi, 18 milliárd dollár.  Másodsorban pedig ezen a területen saját maga lesz majd kapcsolatban a kreátorokkal, a Podcast készítőkkel, építheti fel saját hirdetési  modelljét és ökoszisztémáját. Akár- bár ez egy  felettébb kis valószínűségű verzió- oda is eljuthat a svéd streaming szolgáltató, hogy a Podcast tartalmakra helyez majd nagyobb hangsúlyt, mint a zeneiekre…

A bejegyzés trackback címe:

https://muzzak.blog.hu/api/trackback/id/tr6614604204

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása