Szekeres Viktor

Csúszik az SH3

Egy évvel később láthatjuk a tervezettnél az új Sherlock Holmes-epizódot.

A Warner Bros. stúdió tavaly májusban jelentette be, hogy a Sherlock Holmes 3 2020. december 25-én kerülhet bemutatásra az amerikai mozikban, egy héttel az Avatar 2 után. Most azonban a TheWrap arról értesült, hogy ezt a dátumot el lehet felejteni, mert egészen 2021. december 21-ére halasztották a film bemutatóját - az okok természetesen ismeretlenek.

A folytatásra Robert Downey Jr. és Jude Law is visszatérne Holmesként és Watsonként, azonban a rendező személye még kérdéses, jelenleg nem tűnik túl valószínűnek, hogy Guy Ritchie állna a kamerák mögé. A forgatókönyvet Chris Brancato írta. (Érdekesség, hogy a második Sherlock Holmes-film bemutatása előtt kiderült, hogy elkezdődött a harmadik rész előkészítése, azonban ebből a projektből, talán az Árnyjáték gyengébb kritikai fogadtatása miatt végül nem lett semmi. Akkor Drew Pearce-t szerződtették, hogy írja meg az újabb folytatás forgatókönyvét, később pedig egy írószoba összeállításáról olvashattunk, melynek tagja volt Geneva Dworet-Robertson, Kieran Fitzgerald, Justin Malen, Nicole Perlman és Gary Whitta.)

Az elképzelésekben egyébként nincs sok hiba, hiszen az első Sherlock Holmes Amerikában 209 millió dollár bevételt hozott, míg a folytatás 187 milliósat. Ráadásul Amerikán kívül még sikeresebbek (315 és 359 millió dollár) voltak a filmek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ktamas74 #1
    KC! KHAAIÉRMNMÚFÍMÉ!

    Fordítás: Kedves Cikkíró! Kérlek Hagyd Abba Az Ilyen Értelmetlen Rövidítéseket, Mert Nemsokára MIndenki Úgy Fog Írni, Mint Én!

    Vagy ez már az 1984 "újbeszél" világa?
    Utoljára szerkesztette: ktamas74, 2019.03.07. 13:24:14