Ez a cikk több mint 1 éve frissült utoljára.  A benne lévő információk elavultak lehetnek.

Döbbenet: a kisfiuk fürdetése miatt majdnem elvált Kulcsár Edina és Csuti

2019. márc 7. 8:20
Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Fotó: Pozsonyi Zita

Fotó: Pozsonyi Zita

Jóval többet veszekszik egymással Kulcsár Edina és férje, Csuti, amióta világra jött az első gyermekük, Medox. Egy alkalommal például majdnem elváltak a kisfiú megfürdetésének végére.

Előfordul, hogy a kicsi Medox veszekedést generál a szülei között, akik apró dolgokon is összekapnak időnként. Legutóbb fürdetés közben zörrent össze Kulcsár Edina és férje, Szabó András, azaz Csuti. Az egykori szépségkirálynő a blogjában mesélt a nézeteltérés részleteiről.

„Az történt, hogy odaálltunk »Apa« mellé, vártuk, hogy a víz készen legyen, és hirtelen történt valami... Én pont nem voltam olyan passzban, hogy vevő lettem volna a poénkodásra – az éjszakai, nem túl tartalmas alvásnak köszönhetően. Tehát, miközben hulla fáradtan vártam, hogy csiga lassúsággal megteljen az a pici kád, éreztem, hogy nem gyenge sugárban érkezik a mellem/hasam tájékára a víz... A gyerek miatt nem akartam ordítani Csutival, de azért erélyesebben rászóltam, hogy legyen már észnél... Minek kell telibe rám irányítania a zuhanyt? Nem vagyok vicces kedvemben, egyébként sincs kedvem átöltözni. Na, neki sem kellett több. Értetlen arccal elkezdett visszatámadni, hogy mi a francról beszélek. Abban a pillanatban elemeltem magamtól a gyereket, és láttam, hogy nem Csuti locsolt le, csak egy akkora adag pisit engedett rám a gyerek, amiről az életemben nem gondoltam volna, hogy létezik. A mellemtől kezdve a derekamig csupa pisi voltam, de úgy, hogy még mezítláb is a pisiben lépkedtem. Hát, majdnem elváltunk a fürdetés végére, de szerencsére a józan paraszti eszünk felülkerekedett rajtunk. Röhögtünk egy jó nagyot ezen az egészen, amihez Medox is csatlakozott” – írta a blogjában Kulcsár Edina, akinek szavait a Ripost idézte.

Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Blikk friss híreit a Google hírfolyamához

Neked ajánljuk

Iratkozz fel hírlevelünkre, legyél képben!
blikk tablet
Nem akarsz lemaradni?
Azonnal tudni szeretnél mindenről, ami fontos? Csatlakozz, mi mindenről értesítünk, ami tényleg számít!
Miért jó ez Neked? 1. Mert képben leszel a nap legfontosabb sztorijait illetően 2. Megkapsz mindent, hogy nagyon jól szórakozz 3. Nem maradsz le a hírekről, nem szalasztod el a lényeget

A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.

Kulcsár Edina Medox veszekedés vita fürdetés