Több mint három hónapnyi ázsiai utazás után toplistát gyártottunk a legmegdöbbentőbb reakciókból, amiket akkor kaptunk, amikor valaki megtudta, hogy Magyarországról jövünk.

A lista első fele itt, ebben a korábbi posztban olvasható, a második helyezett pedig alább olvasható

2. A kedvenc világháború

Langkawin éppen csak lebotorkáltunk a kompról, ami a Tripadvisoron mindössze 2 csillagot kapott, mint Délkelet-Ázsia legrémisztőbb hajóútja a Tripadvisoron aktív amerikai negyvenes, pocakos turistáktól, részben azért, mert gyatra minőségű, hangalámondásos filmeket játszanak az út alatt, részben meg azért, mert mindenki sugárban hány, mivel a kapitány egyenesen a hullámokba vezeti a szárnyas hajót.

Nos, éppen csak leszálltunk a hányás szagú hajóról, és még csak a hangalámondásos Jackie Chan filmet sem láttuk végig, amiben a főhős megküzd az IRA terroristáival, vagyis nagyon levert voltam, amit azzal akartam kompenzálni, hogy odacsapunk a luxusnak és Grab Elite-et rendeltem, amiről azt képzeltem, hogy cérnakesztyűs, öltönyös sofőr jön értünk egy Mercedes C-class-szal. A fickó, aki végül megérkezett, strandpapucsban volt és mindehhez ízlésesen virágmintás (értsd, hatalmas, ökölnyi vörös rózsák) inget viselt, és egy szakadt Perodua Alzával érkezett. A Perodua a legnagyobb maláj autómárka, ami méltán ismeretlen a világban mindenhol, de mindegy is. A Perodua Alzát úgy kell elképzelni, mint egy Daihatsu Boont, amit már a szalonban kicsit összetörtek. 

Ezek a márkák gondolom senkinek nem mondanak semmit, ezért maradjunk annyiban, hogy strandpapucs, ízléstelen ing, egy szakadt egyterű, mégis ez volt a legemlékezetesebb autóutam Délkelet-Ázsiában. Merthogy sokat tanultam az út alatt Magyarországról.

A sofőr kínai volt, ami errefelé azt jelenti, hogy nem az az első kérdése, hogy muszlim vagy-e, hanem, hogy honnan jössz. Mondom, magyar vagyok, várom a következő kérdést, hogy az Európában van-e, esetleg hogy arrafelé szokott-e esni a hó. Merthogy ezt a két kérdést váltogatják, ha fogalmunk sincs, hogy hol van Magyarország.

De nem, a kínai sofőr rátapos a fékre, mélyen a szemembe néz, és szinte rám kiabál:

-Imádom a magyarokat, én végig nekik drukkoltam!

Gyorsan próbálok reagálni, de fogalmam sincs, hogy fociról van-e szó, esetleg öttusáról, sose lehet tudni, hogy egy kínai Grab-sofőr milyen furcsa sportért rajong Malajzia kellős közepén.

-Ismerte Habsburg Ottót? - kérdezi lelkesen és én tényleg nem tudom, mit válaszoljak neki. Talán az a kérdés, hogy hallottam-e már róla, mégse hiheti, hogy minden magyar találkozott már az utolsó Habsburg trónörökössel, de ebben azért nem vagyok teljesen biztos, Malajziában több a szultán, mint a tiszta hotelszoba, ötévente cserélik az uralkodót, már ha nem kell lemondania hamarabb, amiért titokban elvett egy orosz szépségkirálynőt. 

-Hát hallottam már róla - válaszolom félve.

2011-ben meghalt sajnos. Ő volt az utolsó Habsburg trónörökös, ő lett volna a király, ha nincs ugye a trónfosztás - mondja lelkesen, és még a trónfosztás szót sem kell keresnie, folyékonyan jön belőle a magyar történelem.

-Nagyon kedveltem, ő a kedvenc karakterem. Nagyon erős személyiség volt - magyarázza.

-Karakter? - kérdezek vissza félve.

-Igen, az összes Habsburg nagyon érdekes, meg a viszonyuk a magyar királysággal. Meg a magyar huszárok, imádom a színes ruháikat, mondom én végig nekik drukkoltam.

-Mármint mikor drukkolt nekik? - teszem fel a kérdést, amit már régen fel kellett volna tennem.

-Hát az első világháborúban. Mármint nagyon sokat olvastam az első világháborúról, az egész olyan egzotikus a sok árokkal, meg a lovakkal, amiken gázálarc van. És azok a hatalmas, ósdi tankok, imádom az egészet, ahogy van.

Nekem az első világháború volt mindig is a kedvenc világháborúm! - lelkendezik, és közben annyira elragadja a hév, hogy túllépjük a megengedett sebességet.

Pont annyit tudok csak erre válaszolni, mint az egyszeri malajziai, aki életében először hall arról, hogy egyáltalán létezik olyan ország, hogy Magyarország: - Aha. 

De ennyi is épp elég neki, hogy elmesélje az egészet, a szarajevói merénylettől az őszirózsás forradalomig, és az már csak az én hibám, hogy egy idő után már csak arra tudok gondolni, hogy mégis mi lehetett a Jackie Chan-film vége, és mi lett az IRA-terroristákkal.

Folytatása következik...