Aktuális

Schobert Norbi: Trükkökön is múlhatnak kilók

Bors

Létrehozva: 2019.03.05.

Az ország fogyiguruja holnap beveszi Kecskemétet! Tálcán kínálja azt az űrhajósdiétát, amivel ő annak idején egy év alatt 40 kilót adott le.

Forrás: Végh István

A miskolci, fogyni vágyó Bors-olvasók egy hónapja még csak ízelítőt kaptak abból az űrhajósdiétából, amelyet azóta teljesen kidolgozott Schobert Norbi.

A Törjünk Borsot együtt a kilók orra alá nevű klubest holnapi állomása Kecskemét, ahol minden résztvevő teljesen ingyen megkapja nyomtatott formában Norbitól a diétához szükséges összes információt. Igazi áttörés az űrhajós-fogyókúra annak ellenére, hogy több mint 30 éves alapokon nyugszik az elmélete.

– Új időszámítás kezdődik a fogyókúrázók életében, mert még egyszerűbbé tettem számukra a diétát! – kezdte Norbi.

– A NASA által összeállított űrhajósdiétát gondoltam tovább. Az Update kódrendszeremet is ebből dolgoztam ki, de most azt is továbbfejlesztettem. Minden élelmiszernek pontot adtam. Szakemberekkel meghatároztuk, hogy napi hány pontot ehetünk ahhoz, hogy fogyjunk vagy szinten tartsuk a súlyunkat. És a meglepi, amit imádni fognak a fogyókúrázók: mindegy, hogy a napi mennyiséget mikor és hány étkezéssel viszik be. Csak az számít, hogy a megadott ponton belül maradjanak – magyarázta a Borsnak Norbi.

– Elképesztő trükköket is elárulok, amiken akár 4–5 kiló is múlhat! – mondta. Az első sorban ott fog ülni a kétembernyit fogyott Géza bácsi is, aki szívesen átadja tapasztalatait azoknak, akik elhatározásra jutottak.

Elhízott gyerekeken segít a részvétellel

Jöjjön el, mert megérdemli! Ez a klubest megváltoztathatja az egész életét, mert annyi erőt és információt fog kapni, hogy végre minden adott lesz ahhoz, hogy elinduljon az úton vagy elérje a végső célt! Ráadásul az 1000 forintos belépővel a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet túlsúlyos kis betegeit is támogatja.
Időpont: március 6., 18:00.
Helyszín: Kecskemét, Four Points by Sheraton Hotel, Izsáki út 6.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713530113
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713530113
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143358_auto_resized.png
metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713530113
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713530113
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor