Tech hardverteszt

Leteszteltük és összehasonlítottuk a közelmúlt két legjobb porszívóját

Mind a Xiaomi Jimmy JV51, mind pedig a JV71 állóporszívó tesztjét olvashattátok a RendeljKínait oldalán, viszont még nem eresztettük őket össze egymás ellen. Pedig van miért, hiszen két ellentétes hitvallás köré építették fel az eszközöket. Az egyik az olcsóbb kategória képviselője cserélhető aksival, míg a másik inkább a multifunkciós takarítógépekre hajaz. Természetesen az árat kiemelten kell kezelni, a kisebbik modell 57 700, míg a nagyobbik 84 000 forintot kóstál.

A Xiaomi Jimmy JV51 tesztjét itt, míg a JV71 sajátját ezen a linken olvashatjátok, illetve érdemes vetni egy pillantást az etalonra, a Xiaomi Roidmi F8-ra is. A végcél természetesen mindhárom eszköz esetében ugyanaz: minél gyorsabban, kábelhuzigálás és porzsák ürítés nélkül, a legkisebb energiaráfordítással kitakarítani. A különbség csak az, hogy a gyártók milyen kiegészítőket adnak a termék mellé.

Mivel szerelték fel a két porszívót? Fotó: RendeljKínait

Mint látható, eltérő koncepció mentén kapjuk a kiegészítőket. A Jimmy JV51 legnagyobb hiányossága a flexibilis cső elhagyása, amivel az autót is lehet takarítani, de akár a polcokon is végigmehetünk vele. Értelemszerűen a Jimmy JV71-hez nem jár fali konzol, hiszen az megáll a saját lábán, és pont ugyanezért maradt ki a kisebbik modell repertoárjából a dokkoló platform.

Ami az általános minőségérzetet illeti, a Xiaomi Roidmi F8-hoz képest mindkettő olcsóbb anyagokkal operál, de a Xiaomi Jimmy JV51 nem véletlenül kerül 57 000 forintba. Puritán műanyagtenger keveredik a jól összerakottság érzetével, míg a Jimmy JV71 egy fokkal igényesebb, különösen a morzsaporszívó. Ugyanez nem mondható el a kiegészítőiről, ott az egyszerű, de ellenálló műanyag került túlsúlyba.

Galéria
Fotó: RendeljKínait

A duális portartály is fontos, hiszen egyrészt így több kosztól szabadíthatjuk meg a lakást, másrészt eltérő működési elvről beszélünk. A Xiaomi Jimmy JV71 felső része ugyanis kiemelhető, így morzsaporszívóként/autóporszívóként is használható. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne a JV51-gyel takarítani az asztalt vagy a kocsit, csak a másikkal sokkal kényelmesebb.

A két termék között van még egy nagy különbség, ami alapvetően meghatározza a használatot: a Xiaomi Jimmy JV71 képes a saját takarítófején megállni, míg a JV51 nem. Ez azt is eredményezi, hogy a drágábbik modellt betehetjük a sarokba, a kisebbiket viszont nem, cserébe ez utóbbinak sokkal flexibilisebb a feje, és majdnem vízszintesen ledönthető.

Galéria
Fotó: RendeljKínait

Gyakorlat teszi a mestert

Íme újabb táblázat, hogy a műszaki paramétereket könnyen átláthatók legyenek. Nekünk egyébként az a sanda gyanúnk, hogy motorikusan ugyanaz a két szerkezet, és szívóerőben, illetve üzemidőben sem tapasztaltunk lényegi különbséget.

Fotó: RendeljKínait

A két berendezés műszaki alapjai azonosak, de az ördög a részletekben lakozik. Az eredeti koncepció ugyanis az volt ezeknél az eszközöknél – amit a nevük, az állóporszívó is sugall –, hogy képesek a saját „lábukon” megállni, vagyis rendkívül praktikusak, nagyon könnyű a használatuk, nem kell őket soha szétszedni, csak eltenni a sarokba. Ezen kritériumoknak a Xiaomi Jimmy JV71 tökéletesen megfelel.

Emellett az alacsony súly is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a takarítás közben ne legyen olyan fáradságos munka, mint a hagyományos 10-12 kg-os porszívók esetében. Ez a gyakorlatban is érezhető, egészen más egy 1,5 kg-os tárgyat emelgetni vagy például felállni vele egy létrára. A trükk a fenti számokban ott van, hogy a Jimmy JV71 súlya csak a morzsaporszívó részre vonatkozik, igaz a teljes szerkezetet úgysem emelgetjük majd.

Van a drágábbik gépezetnek még egy extrája,

amit a Jimmy JV51 nem tud: nagyon flexibilisen átalakítható a szerkezete. Ez azt jelenti, hogy például a motorikus rész kerülhet hátra is, nemcsak középre, míg a szívócsonk és a flexibilis fej előre, így viszonylag szabadon variálhatjuk az eszköz méretét és hosszát. Ez lehetővé teszi, hogy olyan sarkokat is elérjünk, amelyeket a kistestvér már nem képes, de akár „portörlésre” is használhatjuk, a HEPA filter miatt semmit nem enged vissza a levegőbe.

Ezt a JV51 azzal tromfolja meg, hogy az akkumulátora cserélhető, így az üzemidőt kitolhatjuk annyival, ahány aksink van. Az újabb telepek megvásárlása elég borsos, darabja 30 000 Ft, viszont így árban összemérhető a két takarító eszköz, hiszen Jimmy JV51+1 akkumulátor = 1 db Jimmy JV71-gyel. Az akkumulátorok megismeréséhez ezt a linket érdemes böngészni.

Gyakorlati tapasztalat, hogy egy durván 50 négyzetméteres lakáson 15 perc alatt végig lehet velük érni, így 2-3 takarítás egy feltöltésbe belefér. A sajtóanyagban szereplő 350 nm-t kicsit erősnek érezzük, lehet Usain Bolt kezében tudna ennyit, de a miénkben biztosan nem.

A megadott 45 perc valós, amennyiben a kisebbik fokozaton használjuk az eszközöket. Az erősebb módban tényleg izomból szívnak, érdemes a koszosabb szőnyegeknek így nekimenni. Ezen a területen döntetlen az állás, hiszen egyforma fejekkel rendelkeznek, remek hatékonysággal takarítanak, ráadásul a kisebbik „atkaeltávolító fej” az asztmásoknak és a porallergiásoknak nyújt mentsvárat.

A porszívózás persze nemcsak a szívóteljesítményből, hanem például a fej használhatóságából is áll. A Xiaomi Jimmy JV51 sokkal flexibilisebben tud mozogni, mint ellenlábasa, aminek az oka az, hogy az álló mód miatt a JV71 sajátja beakad, ha 90 fok közelébe húzzuk. Ez minket eléggé idegesített, de ha odafigyelünk, akkor elkerülhető.

Összegzés

Kétségtelen tény, hogy mindkét termék kiváló, sokkal egyszerűbb a takarítás a könnyű, kábel nélküli berendezésekkel. A Xiaomi Jimmy JV51 előnye a cserélhető akkumulátor, a flexibilis fej és a majdnem 30 000 Ft-tal alacsonyabb ár, de azt gondoljuk, ezt a Jimmy JV71 képes kompenzálni. Ez ugyanis megáll a saját lábán, morzsaporszívó is egyben, könnyebben átvariálható és dupla portartálya van.

Nem szabad viszont elfelejteni, hogy a használattól kopik a felülete, illetve a fej is furán be tud akadni. Így összességében döntetlen körüli az állás. Akinek az ár a fontos, az vegye az 58 000 Ft-os Xiaomi Jimmy JV51-et, aki pedig bútorokat és autót is szeretne takarítani, annak a JV71 a nyerő. Szerencsére mindkettő elérhető áfa- ás vámmentes EU Priority Line szállítással.

Rendelj kínait!

Ha érdekelnek a kínai termékek, és első kézből szeretnél értesülni az új tesztekről, ajánljuk a RendeljKínait oldalát!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik