Koncz Zsuzsa: A fiatalok jelentik a reményt, őket nem lehet elhallgattatni és hazugságokkal etetni

Zene

A Kossuth-díjas énekessel az Aréna-koncertjéről és a politikus albumokról is beszélgettünk. Ízelítő a csütörtöki Narancs nagyinterjújából.

Ötven éve jelent meg az első nagylemeze, de eszébe nem jutna, hogy március 9-én, a tizenkettedik Aréna-koncertjén ezt ünnepelje. Műsorának címe: Így volt szép…, ám szó sincs búcsúról, inkább afféle összegzése lesz ez sok évtizedes pályafutásának. A holnaptól kapható Magyar Narancsban Koncz Zsuzsával készült interjút is olvashatnak, akivel politikus albumokról, Kocsis Zoltánról és a közállapotokról is beszélgettünk.

Íme, egy kis részlet a beszélgetésből:

Magyar Narancs: Nem tartasz attól, hogy „politikai okokból” elveszíted a közönséged egy részét?

Koncz Zsuzsa: Meglehet, és ezt sajnálom is, de nem tudom megtagadni önmagam akkor sem. Ilyen vagyok. Egyébként a közönséget nem számolni szoktam, hanem szeretni. Remélem, hogy ők viszontszeretnek! Hálás vagyok azoknak, akik velem vannak, és határozottan hiszek abban, ha nem is válthatjuk meg a világot, de gazdagíthatjuk azzal, amit tudunk, amink van. A többség békében akar élni, ha hagyják. Sajnos, úgy tűnik, nem hagyják. A gyűlöletre kihegyezett közéletből az látszik, hogy választott politikusaink semmibe veszik egymást, a saját maguk írta törvényeket is, és persze legfőképp rólunk nem vesznek tudomást. Hát ilyesmikről is szólnak a dalaim, amelyek azért szórakóztatóbbak, mint egy beszélgetés, mert a zene érzelmi ereje sokat hozzájuk tesz.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

MN: Öt éve ezt mondtad: „Mára a viszonyok annyira zavarosak lettek, hogy ha minden így marad, nekem is gondot fog okozni, kire szavazzak. Azt tudom, mit nem akarok, de nagyjából ennyi.” Változott azóta a véleményed erről?

KZS: A még rejtett „tarta­lé­kok­ban”ˮ hiszek. Számomra hatalmas meglepetés a fiatalok növekvő érdeklődése, részvétele a tüntetéseken, például a decemberi tiltakozásokon is. Azt hiszem, hogy bennük lehet a remény, őket nem lehet elhallgattatni és hazugságokkal etetni, mert nem hiszik el, és nem félnek. Ők már az internet nemzedéke, nem akarják azt, ami most van, mert a jövőjük forog kockán; bátrak, mert szabadnak születtek, szabadon nőttek fel, nyelveket beszélnek, elméletben tudják, hogy milyen egy demokrácia. Gyakorolni is akarják!

A Magyar Narancs új számát keressék csütörtöktől a standokon, vagy itt fizessenek elő rá.

Magyar Narancs - Archívum részletes

Meglehetős felindultságot keltett Orbán Viktor vasárnapi bejelentése a magyar sajtóban. Még a miniszterelnökkel alkalmanként kritikus orgánumok is egyre csak azt latolgatják, hogy melyik éri meg jobban a „nagycsaládosoknak", a Dacia vagy a Lada, mert mindkettő úgyszólván az ölükbe hullik eztán, nem is kell hozzá egész 2 millió forint, hiszen a felét az állam állja.

Figyelmébe ajánljuk