Szórakozás

Michelle Obamával feminista bulit csináltak a Grammyből

Az idei Grammy-díjátadó gyakorlatilag olyan volt, mint egy hatalmas, feminista buli, még úgyis, hogy mindentől függetlenül Ricky Martin és az ő bajsza volt a legszebb.

Az idei gálát az évek óta rendületlenül smink nélkül létező Alicia Keys vezette,

aki azonnal megmutatta, hogy miért érdemelte meg az eddigi Grammy-díjakat:

via GIPHY

De mindenekelőtt színpadra hívott négy nőt – ahogy ő fogalmazott; négy nővérét –, Lady Gagát, Jada Pinkett Smitht, Jennifer Lopezt és Michelle Obamát. A volt first lady láttán nyilván mindenki önkívületi állapotba került, és jobban örültek neki, mint bármelyik fellépőnek.

Fotó: Kevin Mazur/Getty Images

Még Jennifer Lopez kalapja sem érdekelt senkit, hisz ott volt Michelle Obama, aki simán nyerné a következő elnökválasztást. Már ha lenne ingerenciája indulni, de nem lesz. Obamáné egyébként a zene fontosságáról és összehozó erejéről beszélt.

A feminista hangulatot aztán Janelle Monae fokozta, aki videoklipjében is vaginának öltözött nőkkel együtt táncolt, most pedig Make Me Feel című számát adta elő, amibe azért belepréselt egy mondatot másik, Django Jane című dalából, méghozzá azt, hogy

Let the vagina have a monologue

Ami magyarul körülbelül annyit jelent, hogy hagyjuk beszélni a vaginát.

Janelle Monae – (Fotó: Kevin Winter/Getty Images)

Monae táncosai természetesen most is felvették a vagina-ruhát:

Fotó: Kevin Winter/Getty Images

Annyira a nőkről szólt minden, hogy még a 73 éves Dolly Partont és a 74 éves Diana Rosst is szerepeltették a színpadon, a díjakat pedig konkrétan öntötték a női előadókra, így Ariana Grandéra, Dua Lipára, Lady Gagára és Cardi B-re.

Dupa Lipa örül a díjaknak – (Fotó: Jerod Harris/FilmMagic)

Kiemelt kép: Kevin Winter/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik