eur:
395.28
usd:
371.93
bux:
65428.99
2024. április 16. kedd Csongor
Andrew G. Vajna filmproducer, a nemzeti filmszakma megújításáért felelős kormánybiztos érkezik Palácsik Tímea társaságában a 187. Anna-bálra a balatonfüredi Anna Grand Hotel kertjében 2012. július 28-án.
Nyitókép: MTI/Nagy Lajos

Andy Vajna özvegyét nem érdekli a végrendelet

Az Egyesült Államokban kezdhet új életet Vajna Tímea.

Andy Vajna özvegye fél év múlva megkaphatja az amerikai állampolgárságot.

„Timi nagyon nincs jól. Az első héten azt hittük, erős lesz, de a sírnál nagyon eltört a mécses. Nem csoda, hiszen az életében ez volt az első alkalom, amikor valakit el kellett temetnie. Andy halála óta nem is tudott mással foglalkozni, csak a temetéssel és a rászakadó gyásszal. A közeli barátok és családtagok felváltva vannak mellette, hogy átvészelje ezt az időszakot” - mondta a Story magazinnak egy ismerőse.

Hozzátette azt is, hogy Vajna Tímea erősen spirituális, meggyőződése, hogy férje még mindig vele van.

„A temetés utáni zártkörű összejövetelen mindenkit meghatott az Andyről szóló beszéde”

– mesélte

Az ismerős szerint az özvegy a végrendelettel egyáltalán nem foglalkozik. Ennek részletei majd az Egyesült Államokban derülnek ki.

„Azt 100 százalékra veszem, hogy Amerikában marad. A családján kívül más már nem köti ide” – mondta az ismerős.

Andy Vajna január 20-án hunyt el,temetését múlt csütörtökön tartották a Fiumei úti sírkertben. Búcsúztatásán Arnold Schwarzenegger is beszédet mondott. Vajnának az Egyesült Államokban is szerveznek egy gyászszertartást.

Andy Vajna 2013. nyarán volt az InfoRádió Arénájának a vendége

A hazai filmgyártás felfuttatásáról szőtt terveiről beszélt. A filmipar megújításáért felelős kormánybiztos akkor azt mondta, bár az utóbbi években készültek forgatókönyvek, de mindegyikből hiányzott valami, ami miatt nem támogatta volna saját vagyonából.

A teljes beszélgetés megtekinthető az interjúról készült alábbi videókban:

Vajna András György, Andrew G. Vajna, művésznevén Andy Vajna (Budapest, 1944. augusztus 1. – Budapest, 2019. január 20.) hollywoodi producer, az etyeki Korda Filmstúdió társtulajdonosa, 2010-ig az InterCom Zrt. elnöke.

2011 januárjától haláláig a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos tisztségét töltötte be, feladata „a magyar film megőrzésére, fejlesztésére, állami támogatására és az ezzel kapcsolatos kormányzati tevékenység összehangolására irányuló stratégia kidolgozása” volt.

2018-ban Magyarország 14. leggazdagabb és 5. legbefolyásosabb személye volt.

Címlapról ajánljuk

Rendőrök vetettek véget a brüsszeli konferenciának, amelyen Orbán Viktor is beszédet mondana

Az első napon leállíttatta a belga rendőrség a Nemzeti Konzervativizmus Konferenciáját Brüsszelben. A helyi jelentések szerint a rendezvény folytatódik, de új vendégeket már nem engednek be. A hatóságok a délutánra meghirdetett ellentüntetésre hivatkozva akarják beszüntetni a konferenciát, amelyet korábban már két brüsszeli helyszín is elutasított.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Ismét felütötte a fejét a madárinfluenza

Ismét felütötte a fejét a madárinfluenza

Kimutatta a madárinfluenza-vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye több állattartó telepén. Az érintett állományok felszámolása, valamint a járványügyi nyomozás folyamatban van - közölte a hivatal kedden közleményben az MTI-vel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×