Ez a cikk több mint 1 éve frissült utoljára.  A benne lévő információk elavultak lehetnek.

Sokkoló titokra derült fény: 16 éves lányokat csábíthatott el David Bowie, ezt kérte tőlük

2019. feb 2. 18:34
Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Fotó: Northfoto

Fotó: Northfoto

Úgy hírlik, annak idején David Bowie szépen elcsábított egy 16 éves lányt és annak legjobb barátnőjét, majd arra késztette őket, hogy az egyik, népszerű dalára sztriptízeljenek neki.

Azt állítják a három évvel ezelőtt elhunyt hatszoros Grammy-díjas angol zenész-színészről, hogy amikor a karibi Mustique-szigeten pihent Mick Jaggerrel, elcsábított egy 16 éves lányt és annak legjobb barátnőjét. David Bowie a híresztelések szerint mindkét lányt arra késztette, hogy híres, Let's Dance című számára szabaduljanak meg a ruháiktól és szexisen rázzák magukat előtte. Úgy tudni, az eset még a '80-as években történt, amikor David Bowie a negyvenes éveiben járt.

Mindezeket egy David Baddiel nevű komikus állítja, aki - elmondása szerint -első kézből értesült az egyik nőtől, akivel az eset megtörtént.

"A nő, akitől tudom ezt, 16 éves volt akkor, David Bowie pedig a negyvenes éveiben járt" - mondta a komikus, aki szerint a lányok együtt italoztak akkor este Mick Jagerrel és David Bowie-val, amikor az eset történt.

"David Bowie egyértelműen benne lett volna az édes hármasban, és sokat kellett azért tennie, hogy ez megtörténhessen" - mondta David Baddiel, aki ezzel a meztelenkedős táncra utalt. Bowie azonban úgy tűnik, sikerrel járt, hiszen mindkét fiatal lányt le tudta vetkőztetni. Végül egyik lányt sem tudta ágyba vinni.

David Bowie egyébként nem tagadta, hogy gyakran váltogatta szexuális partnereit.

(Mirror)

Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Blikk friss híreit a Google hírfolyamához

Neked ajánljuk

Iratkozz fel hírlevelünkre, legyél képben!
blikk tablet
Nem akarsz lemaradni?
Azonnal tudni szeretnél mindenről, ami fontos? Csatlakozz, mi mindenről értesítünk, ami tényleg számít!
Miért jó ez Neked? 1. Mert képben leszel a nap legfontosabb sztorijait illetően 2. Megkapsz mindent, hogy nagyon jól szórakozz 3. Nem maradsz le a hírekről, nem szalasztod el a lényeget

A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.

David Bowie Fiatal lányok levetkőztette sztriptíz 16 éves lány