Hol van eltemetve Szent Metód? Ez biztos tömegeket érintő kérdés…  Természetesen tisztában vagyok ennek ellentétes igazságtartalmával; de nem lehet mindig könnyű műfajban utazni, tehát posztom most annak a pár elborult szlavisztika-hallgatónak szól, akik nem tudnak nyugodtan aludni e kérdés miatt.

Kezdjük azzal (s ők ezt pontosan tudják, jobban, mint én), hogy Metód 873-tól kezdve több-kevesebb megszakítással a Nagymorva Birodalom központjában tartózkodott, a szlovák határhoz közel lévő Magyargradis (Uherské Hradiště) melletti Velehrád fejedelmi központjában, s 885. április 6-án itt halt meg egy tevékeny és szelíd, mégis nemes megpróbáltatásokkal teli élet után. Itt tanított és fordított, itt védte az újonnan megkeresztelt szlávok érdekeit a németek Duna-melléki püspökségei ellen. Mert a déli szomszédságban kibírhatatlannak érezték, hogy mellettük a latin helyett szláv a liturgia nyelve; ezt egyházszakadásként értékelték. Azt sem bírták elviselni, hogy a szlávok Metód által öntudatban megerősödtek, mert ez a német-frank imperialista politikával szemben állt. (A németek szlávok iránti gyűlölete – amely ezerkétszáz esztendőt ölelt fel – csak akkor roppant össze, amikor a Vörös Hadsereg kitűzte a Reichstagra a lobogóját. Innentől kezdve már csak a vesztesek morgó utálata maradt nekik.)  

Metód halála előtt (884. december 12-én) a keleti és nyugati frank birodalom átmenetileg egyesült III. (Vastag) Károly személyében; ilyen irdatlan erőnek Szvatopluk, a Nagymorva Birodalom fejedelme nem tudott ellenállni. A német püspököknek Metód halál után azonnal sikerült elérni nála, hogy a szláv nyelvű liturgiák betiltassanak. Mi több: azt is, hogy Metód követőit immár üldözzék és gyilkolják. A durvulás részletei érdektelenek; elég annyi, hogy az agyonsanyargatott szerzetesek továbbálltak innen, mesterük holttestét magukkal vitték, de hogy hová, nem tudni. Valahol Kelet-Csehországban lehet; majd egyszer biztos megtalálják, mint mi Árpád koporsóját.

Szóval csak azt tudjuk, hogy hol volt utoljára eltemetve Metód.

Ehhez én is kerülő úton jutottam el – és teljesen akaratlanul.

Történt pedig 2018 kora őszén, hogy Magyargradisban szálltam meg barátommal, aki leginkább zsidó témákban utazik: temetőkről és zsinagógákról készít albumot. Van nekije egy könyve, címe az, hogy Zsidó emlékhelyek Közép- és Kelet-Európában, írta: Ruth Ellen Gruber (Geographia Kiadó, Bp. 2007.)  Ebben minden benne van, az összes temető is. Magyargradisnál csak a belvárosi zsinagóga lett emlékként felüntetve (ami most könyvtár). Zoltán, az okos azonban elővette a Pamoráma Útikönyvek klasszikus kötetét, s ebben ezt látta: „Megmaradt a hradištěi zsidótemető is, legrégibb síremlékeit a XV. században állították.” (Szombathy Viktor: Csehszlovákia. Panoráma, Bp. 1981. p. 480.).

Háhá, mondám erre én, na, tessék, a te könyved sem tud mindent. Barátom hümmögött, hogy fura, fura. Úgyhogy hazautazásunk napján a magam részéről elégedetten kihajtottam vele a helyszínre.

A város határában volt, dél felé. Előttünk egy meredek és kopár domb emelkedett, vele szemben töltőállomás és mindenféle üzemi épületek; a környéket fojtogatta a masszív trágyaszag. Ledobtuk a kocsit egy műhely előtt, s odagyalogoltunk a domb aljára, ahol a temetőnek lennie kellett. Volna. Merthogy ez fogadott minket:  

Vagyis a nácik a temetőt eldózerolták. Hát ezért nem volt benne a Gruber-könyvben! Hogy lehet ez?    

A válasz egyszerű: Szombathy Viktor nem járt a helyszínen. Elolvasott valami régi, két világháború között keletkezett cseh útikönyvet, onnan vette az adatot. Hogy közben történt itt egy s más, arra nem figyelt fel. 

Jó, de ha már itt vagyunk, nézzük meg a domb tetejét. Ki tudja…  De semmi nem várt ránk, csak fák, bokrok, cserjék, meg ilyenek, aztán a sima dombtető. Felkapaszkodtunk rá. Ahogy haladtunk fölfelé, azt láttuk, hogy egy puha, kövérkés fiatalember ül egy sóderes mezőn álló, bokáig érő falmaradványok tetején, amelyek szétkúsztak a dombfokon. Láttunkra kiült a képére az utálat és a csüggedés: az ember csak néhány cigarettát szeretne elszívni, meg a mobilját pöckölni itt, az Isten és főként a város háta mögött, s nem hagyják őt békében. Leplezetlen nehezteléssel hagyta el ott a helyet, mert mi persze gonoszul közeledtünk felé. 

Fent nem volt semmi, csak a nevezett falmaradványok. Aztán a domb legtetején a következő táblákat láttuk: 

Vagyis itt volt Metód érseki székhelye, benne a templom (a bazilika), amelyben (bal oldali falban) eredetileg eltemették Szent Metódot! Mellette kolostor, műhelyek, házak. Hogy a templom mikor semmisült így meg, arról nem ejtett szót a tábla. Annyit tudtam róla kideríteni, hogy a XIII. században hagyták el. Azt viszont tudjuk, hogy mikor fedezték fel, hogy itt egyáltalán volt valami: 1849-ben, aztán mélyebb ásatások által 1957–1963 között. 

Szóval innen vitték el hívei a holttestet, egyesek szerint a pár km-rel délebb lévő Mikulčice község szintén alapokig lerombolt templomába. De egyes régészek szerint maga Szvatopluk is ide temetkezett. Egyébként rengeteg sírt fedeztek fel a környéken Metód idejéből.  Remélem, ezzel sikerült némileg kielégítenem a mániákusok kíváncsiságát. Különben fentről szép a panoráma a város felé: 

Tanulság? Abszolúte semmit, hacsak nem az, hogy a szellemi örömökhöz nem kell felhőkarcolókat, nagy, habos hullámokkal játszó tengerpartot, néptáncfesztivált és lanovkákat keresni, megteszi egy snassz domboldal is. Feltéve persze, ha ott van az a Valami…